FACEBOOK

Következik: két magyar-román

Következik: két magyar-román
hozzászólás, 2012.06.11.

A magyar válogatott az amerikai túra után kedden folytatja olimpiai felkészülését a Margitszigeten. A nagyközönség legközelebb június 20-án, Békéscsabán, és június 21-én, Szolnokon láthatja a csapatot. Mindkétszer hivatalos meccset játszunk a Londonban velünk egy csoportban szereplő Romániával.

Újabb margitszigeti edzések után két hivatalos mérkőzéssel folytatódik csapatunk olimpiai felkészülése.

Június 20-án, szerdán Békéscsabán, az Árpád fürdő medencéjében, másnap Szolnokon, a Tiszaligeti Termálfürdő és Élménystrand területén játszunk barátságos, de hivatalos mérkőzést a románokkal. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik.

A Kovács István vezette román válogatott az edmontoni kvalifikációs tornán szerezte meg a részvételi jogot a londoni olimpiára, amit óriási sikerként értékelt a bukaresti sportvezetés.

A sorsolásnál Magyarország és Románia is a B csoportba került, egymás elleni meccsünk (a szerbeket és a montenegróiakat követően) a harmadik fordulóban, augusztus 2-án, csütörtökön lesz, méghozzá "fő műsoridőben", magyar idő szerint 20.40-kor.

Érdekesség, hogy tagja a román keretnek Tiberiu Negrean és Ramiro Georgescu is. Nemrégiben mindkét játékos meghosszabbította szerződésért a bajnoki álmokat dédelgető Szolnoki Dózsa-Közgép csapatával.

A június 20-i békéscsabai mérkőzésre 2000.- forintba kerül a belépő. Elővételben megvásárolható a békéscsabai Tourinform-irodában (Szent István tér 9., tel: 66-441-261), illetve június 18-tól az Árpád fürdő bejáratánál.

A június 21-i szolnoki meccsre 1500.- forintért lehet jegyet venni. Elővételben, munkanapokon 9 órától 15 óráig vásárolhatók meg a belépők a Szolnoki Vízilabda SC klubházában: Szolnok, Tiszaligeti Sétány (az uszodával szemben, a gyaloghíd mellett). Érdeklődni itt lehet: 56/421-001

Úgy tudjuk, hogy a két meccsről országos tévéközvetítés nem lesz, a vlv a helyszínről tudósít.

5 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
balzs36025
2012.06.11. 14:32

Előző kérdésem visszavonva, mire leírtam átírták utánpótlás válogatott mérkőzésre. :)

hoofer hozzászólása
hoofer36024
2012.06.11. 14:29

hát a Közgépé, a Szolnoki Dózsa közgépéé.

balzs hozzászólása
balzs36023
2012.06.11. 14:29

B (régi), a szövetség honlapjának alján klikk a logójukra és megtudod (lehet jövőre a Szolnok lesz a szövetség csapata).

balzs hozzászólása
balzs36022
2012.06.11. 14:26

A szövetség honlapja szerint holnap (12-én) a szerbekkel játszunk barátságos meccset Kecskeméten (Férfi nemzetközi barátságos mérk 2012-06-12 19:00 Kecskemét), erről van valami infója valakinek vagy erről lesz legalább netes (stream) közvetítés? Hajrá magyarok!

B (régi) hozzászólása
2012.06.11. 13:30

A szövetség támogatói között az ötödik logó, az a kis sárga-fekete, az kié?