FACEBOOK

Vasas-Honvéd - élő közvetítés

Vasas-Honvéd - élő közvetítés
hozzászólás, 2012.04.15.

A címvédő Eger már a döntőben van, s várja ellenfelét. Hamarosan kiderül, hogy ki lesz az, mert a másik elődöntőben mindent eldöntő meccs következik a Komjádi uszodában. Aki ma nyer, bejut a fináléba.

A VASAS BEJUTOTT A BAJNOKI FINÁLÉBA, AHOL AZ EGER ELLEN MÉRKŐZIK MAJD. MEGISMÉTLŐDIK TEHÁT A TAVALYI DÖNTŐ.

VASAS-HONVÉD 12:7

VÉGE

Gór-Nagy három másodperccel a vége előtt tovább kozmetikázza az eredményt (12:7).

Angyal ziccerbe kerül, senki sem megy rá, belövi a hosszúba (12:6).

Jansik talál be, szépségtapasz (12:5).

Kemény Dénes - aki eddig a helyszínen nézte a meccset - elindul haza.

Katonás hatról lő, lazán beteszi a bal kapufa mellé (12:4).

Az időkérés utána szinte azonnal labdát veszít a Honvéd.

Vad Lajos időt kér.

Drasko Brguljan a szöglet után kapufát lő, de marad a labda a hazaiaknál. Megint a támadidő végén jön a lövés, Vámos részéről. Fölé.

Drasko lövi el a támadóidő utolsó másodpercében. Lévai szögletre üti a labdát.

Steinmetz Barna kiáll, Salamon értékesíti a fórt (11:4).

Négy és fél perc van még hátra, valószínűleg mindkét csapat szeretné már, ha vége lenne a meccsnek.

Decker csavar szép gólt a hosszúba (11:3).

Vörös szerez labdát hátul.

Fór a Vasasnak, Vámos hátulról, középről bevágrja, ezzel három gólos (10:3).

Két perc sem telt a negyedből.

Nagy Viktor védése után sarokdobás. Kovács Róbert hátulról gólt akaszt (9:3).

A Vasas támadóideje lejár. Ők már az időre mennek, érthető módon.

Előny, Katonás áll ki. Gór-Nagy megtalálja a helyet a blokkoló kezek tengerében (9:2).

A Honvéd nyeri az utolsó ráúszást.

SZÜNET

A támadóidő végén kiteszi a szélre a Vasas. Szivós-lövés a negyed végére.

Gór-Nagy telibe lövi Steinmetz Ádám blokkját, marad a labda a vendégeknél. Fórt kap a Honvéd, Fazekas a kiállított. Salamon keresztpasszát Drasko Brguljan levadássza.

Drasko Brguljan lő a bal szélről, gyengére sikerül.

Salamon Vámos blokkját találja telibe.

Gór-Nagy két nagy lóba után kapura lő, Nagy Viktor kiüti, sarokdobás.

Az időkérés után gyors passzokkal játszik a Vasas. Először beadják Takácsnak, aki visszateszi a szélre. Másodszor is neki megy a labda a fához, akkor már ziccerbe tempózza magát, belövi (9:1).

Mátyást kiállítják, Földi László időt kér.

Fazekast kiállítják, Szivósnak kicsit hosszú az indítás. Nullszögből rálövi, centiken múlik, de nem akad be.

Tóth Márton valahogy kapura kotorja a labdát, gyengén. Tóth Márton és Boskovics kicsit összeakadnak a víz alatt, páros kiállítás.

Vörös ziccerbe kerül, az utolsó pillanatban kicsúszik a kezéből a labda.

Előnyt kap a Honvéd, Gór-Nagy beadása hosszú, alapvonalat érint.

Mátyás szabaddobásból. Blokkolják.

Vámos emelkedik, és egy nagy bombát akaszt távolról (8:1).

Katonást kiállítják, Kovács Róbert azonnal rálövi, a pattintott lövés a kapufán csattan.

Katonás a jobb szélről a rövid sarkot célozza, Lévai ezt is védi.

A támadidő legvégén Kiss Gergely lő kapura, Lévai kiüti a labdát. Kovács Róbert nem tud megúszni, végül pár passz után ő lő kapás szélről, fölé.

A Vasas nyeri a harmadik ráúszást is.

NAGYSZÜNET

Nem tudnak kapura lőni.

Lejár a Vasas támadóideje, egy gyors akcióra van még idő.

"Ébresztő! Ébresztő!" - szól a Honvéd-tábor, akik  egyébként döbbent csöndben figyelik a meccset.

Tóth Márton pöcköl bele egy beadásba, kapufa.

Decker ellen kontrát fújnak.

Fór a túloldalon, Decker megy a ketrecbe. Nagy Viktor kiüti a labdát, marad a labda a vendégeknél. Újabb kísérlet, újabb Nagy-bravúr.

Gór-Nagyot kiállítják, Steinmetz Barna a blokkba pattint a bal szélről, marad a labda a Vasasnál. Kiegészül a Honvéd, Katonás beejti Steinmetz Ádámnak, újabb fór, Hárai a kiállított. Gyorsan jár a labda, Kiss Gergely beteszi a fához, Decker behúzza (7:1).

Előnyt kap a Honvéd. Salamon átlövi a védelmet. Több, mint 12 percet kellett várni az első vendég gólra (6:1).

Hárai vissza sem megy az akcióval, elöl letelik a támadóidő, jöhet a Honvéd.

Angyal beadását Takács megszerzi.

Higgadtan passzolgat a Vasas a támadóidő végéig, Boskovics centerezik végül, pontatlanul.

Kontra a Honvéd ellen.

Katonás ad be a kapu elé, Vörös egy másodperccel később eszmél, de megkaparintja a labdát, rá is lövi, Gergely azonban véd.

Hárai ejt középre Szivósnak, Boskovics és Takács mennek rá, szerelni tudják.

Vörös ellen kontra.

Angyal lövését Nagy Viktor védi, ő ma eddig lehúzta a rolót.

Kiss Gergely leghátsó emberként tüzel, blokkolják.

Hazai labdaszerzés.

Emberelőny az első akciónál, Addig jár körbe a labda, amikor pont jöhet vissza az ember. Amikor odaér Boskovicsra, a horvát akkor lő kapura éles szögből a bal szélről, beakad a lövés (6:0).

A Vasas nyeri a második ráúszást.

SZÜNET

Kontra a túloldalon is, van még idő egy lövésre. Tóth Márton ejt, öt centivel mellé.

Vöröst kiállítják Szivósról, Nagy Viktor szögletre üti az első próbálkozást. Második pedig nincs, mert kontrát fújnak.

Katonás a támadóidő végén Vörösnek, lesodorják a kezéről a labdát.

Szivós ejt a centerbe mozduló Gór-Nagynak, ezt is megszerzik a hazai védők.

Vörösnek centerpassz a túloldalon, Gór-Nagy szereli.

Rossz beadás a Honvédtól, simán labdát szerez a védelem.

Vad Lajos időt kér.

Vámos is bevállal egy szabaddobást, ez is beakad. Hihetetlenül bekezdett a Vasas. Öt perc, öt gól, öt különböző játékostól (5:0).

Fórt kap a Honvéd, Takács a kiállított játékos. Mátyás közelli pöckölését Nagy Viktor bravúrral védi.

Katonás és Fazekas passzolgatnak, végül utóbbi rálövi középről, a labda a jobb alsó sarokban landol (4:0).

Előny a túloldalon is, Szivós lövését Katonás blokkolja.

Gór-Nagy kiáll, az első fór a meccsen. Kiss Gergely beadásába belepiszkál egy blokkoló kéz, pont így pattan szerencsésen Vöröshöz a labda, aki üresen van középen. Higgadtan belövi (3:0).

Tóth Márton megúszik, Nagy Viktor védi a ziccert.

Hárai sapkát igazít, majd folytatódik a játék. A sarokdobás után sok passz után Steinmetz Barna centerezik, megszerzik Vörös elöl a labdát.

Kiss Gergely szabaddobását Gergely szögletre üti, két perc telt el a meccsből.

Nagy Viktor véd.

Boskovics ejt a bal szélről, mindenki csak szemmel követi a labdát, amely szép ívben landol a hálóban (2:0).

A túloldalon Hárai tud kapura fordulni két védővel a nyakán, Nagy Viktor azonban jól jön ki a kapujából és labdát szerez.

Katonás beadja Steinmetz Ádámnak, aki szabaddobást kap. Azonnal emelkedik, rálövi, gól (1:0).

A Vasas nyeri az első ráúszást.

Kezdődik a mérkőzés!

A találkozó 18.15-kor kezdődik.

3 régi hozzászólás

punki hozzászólása
punki35442
2012.04.15. 22:32

Reméljük Toldo a végén is jó leszel!!

toldo hozzászólása
toldo35441
2012.04.15. 20:36

Március 25.-én kelt:Elnézést kérek balzs! Ha már játszunk.:-) 1-Vasas 2-Eger 3-Honvéd 4-Szeged 5-Szolnok 6-Debrecen 7-Szentes 8-FTC Eddig jó vagyok!:-)

Rolling hozzászólása
Rolling35440
2012.04.15. 19:48

A Vasas az utolsó két meccsen úgy játszott, ahogy elvárható tőle, és végül érvényesítetta a papírformát. A Vasasnak azon kellene már végre túllépnie, hogy a ne csak ritkán, hanem a meccsek többségében azt a játékot hozza,a mi benne van. Persze az is kérdés, hogy a két sima meccshez mennyiben járult hozza az, hogy a Honvéd lányegében kapus nélkül játszott, és csak az nem lett gól, ami nem ment kapura. Akár a Dubrovnik, akár az Eger elleni meccseket vesszük, több kell szerintem majd.