FACEBOOK

Szentendrei túlélőtúra

Szentendrei túlélőtúra
hozzászólás, 2011.12.27.

Ráfordult az év végi célegyenesre a Szentendrén készülő magyar válogatott. A délelőtti, több mint háromórás foglalkozás végén kapott egy órát a sajtó, de többet nem is bírtunk volna nézni se...

CSURKA GERGELY BLOGBEJEGYZÉSE AZ EDZÉSRŐL

Pedig a csapat reggel háromnegyed 9-kor kezdett a konditeremben. Tízig gyötrődtek, majd "sima kétórás" vizes edzés következett - ennek végén kellett még a sajtó képviselői számára is jópofát vágni.

A közös ebéd után csendes pihenő szerepelt a programban, de negyed hattól - már újra Szentendrén -  a "nyújtás" nevű program fizikai megterhelésével kellett szembenézni. Lazának nem mondható újabb kétórás medencés tortúra után, este 8-fél 9 felé máris térhetnek haza, övéikhez a fiúk.

Ezen a héten így néz ki minden nap - na jó, az ebédet megelőző médiafélóra a hét további napjain nem nehezíti az életüket.

Nem nagyon tudtunk mit kérdezni az edzés utáni videóbeszélgetésekben a fiúktól, de talán a riportok hangulata így is ad egyfajta képet a szentendrei túlélőtábor légköréről.

Emlékeztetőül a túlélőtáborozók:

Baksa László, Decker Attila, Szécsi Zoltán (kapusok)

Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Katonás Gergő, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Török Béla, Turzai Gábor, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok)

VLV-VIDEÓK:


Benedek Tibor nyilatkozata


- Szervusz, Tibor, köszöntelek itthon. Milyen volt az első két edzés, amin részt vettél?


- Jó, izgalmas volt. Gyönyörű ez az uszoda, én most vagyok itt először. Pénteken láttam először, és tényleg nagyon kellemes élmény volt, hogy azért vannak "Budapesten" új uszodák és ilyen szépek. Reméljük, hogy nem az utolsó ebben az évtizedben. Nagyon jó itt dolgozni, a fiúk lelkesek és én is lelkes vagyok. Rövid a felkészülési idő, ezért tényleg jó minőségben kell dolgozni ahhoz, hogy igazából érjen is valamit.

- Sorra jelölik ki keretüket a rivális csapatok, nem tudom, figyeled-e őket. Mennyiben változtak az erőviszonyok a játékosállományokat nézve?

- Azt gondolom, hogy Montenegró az egyetlen, amely nagyot tud váltani, mert a világbajnokságon már egy edző-játékos kapcsolat se volt túl jó, azóta új edzőjük van. Azok a játékosok, akik emiatt nem voltak ott a világbajnokságon, most valószínűleg visszatérnek. A többi csapat nagyjából ugyanaz.

- Hogy látod most így néhány héttel az EB előtt az esélyeinket? Milyen az elszántság a fiúkban?

- A magyar vízilabda-válogatott mindig ugyanazzal az elszántsággal készül minden világversenyre, minden edzésre. Természetesen az elvárások is mindig hasonlóak: a lehető legjobban kell szerepelni. Mi kitűzzük mindig magunknak célként az aranyérmet, aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Most is nyilván a dobogós hely a cél, fontos lenne az elmúlt évek "dobogótlan" helyezései után, és hát az olimpiához ennyire közeledve.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)



Varga Dániel nyilatkozata


- Szervusz Dani! Hogy telt a karácsony?


- Szia! Köszönöm szépen, nagyon szép karácsonyunk volt a családdal együtt.

- Gondolom Budapesten, hiszen messzire nem mehettetek.

- Törökbálintig mentünk, tehát elhagytuk azért a "Budapest" táblát, mert a családom egyik része ott él, ott dolgozik és ott gyűlt össze a család.

- Milyen érzés újra itt a csapattal a vízben?

- Olyan mintha egy hétvége lett volna, vagy mondjuk egy hosszú hétvége, mert teljesen bennem van a múlt heti munka. Nem rossz értelemben, inkább pozitív értelemben érzem, tehát nem fáradok el annyira, jobban bírom a lábtempót és jobban rá is vagyok hangolódva. Szóval egyáltalán nem jelentett ez nagy megterhelést, nincs negatív hatása a karácsonynak.

- Gondolom, meccsfeszültség nincs még bennetek, de le tudod szűrni, milyen lesz a csapat? Vagy túl korai a kérdés?

- Nem, nem tudom leszűrni, igen túl korai a kérdés és egyébként sem az én tisztem ezt megmondani. Folyamatosan nagyon optimista vagyok és ez nem múlik, az érzéseim ilyenek, de hogy hogy fogunk funkcionálni konkrétan, azt még nem tudom.

- Az újakról mi a véleményed?


- Jók az ujjak, meggyógyultak teljesen, az operációnál ugye ezt a részt bevágták…. :-) Szóval jók az újak nagyon.

- Erre már nem is tudok mit mondani, köszönöm szépen...


- Én is köszönöm.

(Lejegyezte: Tina)



Szivós Márton nyilatkozata


- Szervusz Marci, köszöntelek Szentendrén! Mesélj a csapatról, az edzéseitekről hogy zajlanak!


- Szervusz, üdvözlöm a kedves vlv-nézőket! Nagyon-nagyon fárasztóak ezek az edzések, de most tudunk csak dolgozni, hiszen sok mérkőzésünk lesz januártól. Ezeket a munkákat meg is csináljuk, Dénes megcsináltatja velünk, fáradtak vagyunk már most is.

- Erősítő szakaszban vagytok?

- Igen-igen. Kemény úszás, kemény lábtempó, konditerem, hosszúak is az edzések, de kell, szükség van erre a munkára.

- Néztem az edzésprogramot, már ezen a héten naponta kétszer és még külön kondi edzések is, este 20-kor végeztek, elég nehéz ez, főleg a karácsonyi beiglik után...

- Nem egyszerű, természetesen. Van akinek rosszabb a karácsonyi beigli miatt, mert most mondok egy példát, Kiss Gergő imádja a beiglit és nagyon-nagyon sokat eszik belőle :-). Ilyenkor egy kicsit nehezebb visszajönni a karácsonyi asztaltól, beugrani a vízbe, de azon vagyunk, hogy ledolgozzuk azt a kis pluszt, ami esetleg feljött, vagy valakinek több, mint például Gergőnek…

- Aki itt áll a hátunk mögött.

- Igen.

- Látod már milyen lesz a csapat, fel tudod mérni?

- Jó, nagyon jó.

- Mindig jó a csapat, de mire lesz képes jövőre?

- Nem szeretnék jóslatokba belemenni, de azt tudom mondani, hogy ez a magyar válogatott, bármelyik világversenyt is vesszük, akár az Európa-bajnokságot vagy később az olimpiát, az aranyesélyesek között van.

(Lejegyezte: Tina)



Kiss Gergely nyilatkozata


- Szervusz, Gergő, vége az évnek, összegezzünk egy kicsit. Milyen esztendő volt ez neked?

- Mindenképpen nagyon mozgalmas volt. Hogyha a naptári évet nézzük, akkor az előző szezon is "belelógott", amelyben nem sikerült megvédeni a Vasasnak a bajnoki címet, és volt ugye a világbajnokság. Aztán kezdődött az új szezon, ami rögtön sok fontos meccset hozott a klubszezonban, aztán pedig karácsonykor a felkészülést hozta nekünk a Jézuska. Ezúton szeretnék nagyon sok sikert és egészséget kívánni minden kedves vlv-nézőnek, olvasónak az új évre, és hát a csapatnak természetesen - nagyon-nagyon!

Most így három óra tizenöt perc edzés után kicsit nehéz azt mondani, hogy hú, de vidám, meg könnyű év volt, kicsit a mai edzés foglalkoztat még, ami a hátunk mögött van, és ami előttünk áll. Szeretek előre nézni. Nagyon sok fontos múltbeli részletre nem is emlékszem olyan pontosan, mint esetleg mások. Természetesen ez az év nagyon bennem van. A fő fájdalmam személyesen nyilván a bajnoki cím elmaradása, és a világbajnokság, ahol a negyedik helyen végeztünk úgy, hogy az aranyéremért mentünk. Amellett, hogy a csapat nem játszott rosszul, de hát a játék szépségét nem pontozzák vízilabdában, hanem az eredményesség számít. Így van bennem komoly hiányérzet személyesen, önkritikusan is nézve, illetve csapatszinten is. Ezért dolgozunk most, hogy ezeket javítsuk.

- Jövőre bepótolhatjátok a világversenyeken…

- Elég komolyan. Egészen januártól augusztus végéig.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)

2 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk34643
2011.12.27. 21:47

Hát igen...

Daret hozzászólása
Daret34642
2011.12.27. 20:42

Dani a saját ujjaira gondolt, amikor azt mondta, hogy \"jók az ujjak\"?