FACEBOOK

Eindhoven: az olaszokkal kezdünk!(?)

Eindhoven: az olaszokkal kezdünk!(?)
hozzászólás, 2011.11.12.

Nem hivatalos információ alapján közöljük a magyar válogatott EB-csoportmérkőzéseinek sorrendjét. Ha az infó hiteles, már az első meccsünk után eldől, hogy simán négy közé jut-e a csapat, ugyanis az egyetlen komoly csoportriválissal, a világbajnok olaszokkal kezdünk! Egyébként a sorsolás botránnyal ért véget, reméljük, nem semmisítik meg az eredményt.

A szombat este, az eindhoveni városházán megejtett sorsolás végső szakaszában minden részvevő ország egy számot kapott. Ennek alapján alakul ki a verseny konkrét menetrendje, ugyanis az előre elkészített sablonba a számok helyére csak be kell helyettesíteni a megfelelő ország nevét. Apró probléma, hogy ez a "sablon" nem ismert a nyilvánosság előtt. Állítólag valamilyen szabályzatban található meg, de ugye a LEN hivatalos honlapja hónapok óta nem üzemel, a pólórajongókat és a szakújságírókat a LEN facebookos oldalára terelik. Ott azonban részben ireveláns, részben pontatlan információk találhatók (az Eurokupa-nyolcaddöntők visszavágójának estéjén például a Panathinaikosz-Panioniosz párharcból előbbit jelezték továbbjutónak, holott valójában a Panioniosz került tovább.)

Ami az eindhoveni EB hivatalos honlapját illeti, arra szombat délig még nem sikerült kihelyezni a péntek esti sorsolás eredményét sem! Van viszont szavazási lehetőség, négy tipp közül választhat a pólóbarát a "Melyik csapat nyeri a tornát?" kérdésre. Azt sajnos elfelejtették odaírni, hogy a férfi vagy a női torna győztesére kérik a szavazást. (Mindkettő elképzelhető, hiszen Magyarország, Horvátország és Olaszország mellett a negyedik voksolási lehetőség "Netherlands of course!" - vagyis ilyen vicces kísérlet alanyai vagyunk.) Profi. Sok jóra nem számítunk az újságírók munkájának segítését illetően az EB alatt (sem).

Nos tehát, már szombatra virradó éjszaka órákon át pásztáztuk a nemzetközi vízilabda-honlapokat, hátha valaki okosabb, mint mi, és jó előre bespájzolt a dekódolásra alkalmas szabályzatból. Meg is találtuk a szerb szövetség honlapján az információt, amelyet most hangsúlyozottan úgy teszünk közzé, hogy nem hivatalos, csak igen valószínű verzió.

A waterpoloserbia.org tájékoztatása szerint:

Első forduló, 2012. január 16., hétfő

A csoport  
Törökország-Macedónia
Görögország-Hollandia
MAGYARORSZÁG-Olaszország

B csoport
Szerbia-Spanyolország
Németország-Montenegró
Horvátország-Románia

Második forduló, január 17. kedd

A csoport
Törökország-Olaszország
Hollandia-MAGYARORSZÁG
Macedónia-Görögország

B csoport
Spanyolország-Románia
Montenegró-Horvátország
Szerbia-Németország

Harmadik forduló, január 19., csütörtök

A csoport
Görögország-Törökország
MAGYARORSZÁG-Macedónia
Olaszország-Hollandia

B csoport
Németország-Spanyolország
Horvátország-Szerbia
Románia-Montenegró

Negyedik forduló, január 21., szombat

A csoport
Törökország-Hollandia
Macedónia-Olaszország
Görögország-MAGYARORSZÁG

B csoport
Spanyolország-Montenegró
Szerbia-Románia
Németország-Horvátország

Ötödik forduló, január 23., hétfő

A csoport
MAGYARORSZÁG-Törökország
Olaszország-Görögország

B csoport
Horvátország-Spanyolország
Románia-Németország
Montenegró-Szerbia

A meccsek kezdési időpontja: 13.00; 14.30; 16.00; 17.30; 19.00; 20.30

A holland válogatott a csoportkörben minden alkalommal 19.00 órakor játszik.

Valószínűnek tűnik, hogy a jelenlegi világbajnok és olimpiai bajnok összecsapását este 20.30-ra teszik (ez kedvez az olasz tévé igényének is), így január 16. kedd estére már senki ne csináljon programot...

A magyar csapat mérkőzéseit a Magyar Televízió élőben közvetíti és a vlv is ott lesz Eindhovenben az EB időszaka alatt.


Reméljük egyébként, hogy a sorsolás eredménye végleges és nem fogják az egész ceremóniát megismételni szabálytalanság miatt.

Mint a történtekről bemutatott videóból kiderül,  a 12 tagú mezőny utolsó csapataként a "maradék" Németország nevét kellett volna "biztonsági ellenőrzésként" kivenni a kehelyből és bemutatni. A közönség óriási megdöbbenésére azonban a kihajtogatott papíron nem "Germany", hanem "Great Britain" szerepelt, pedig az angolok nem is tagjai a férfi mezőnynek. Némi zavarodottság után a ceremónia lebonyolítói "improvizáltak", közölték, hogy itt természetesen Németországról van szó... Így ért véget az EB-sorsolás.

Louis van Gaal világhírű labdarúgóedző éppen
a magyar csapat nevét emeli ki a kehelyből.

Címkék:
EB Eindhoven

2 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk34454
2011.11.12. 19:13

Mi köszönjük!

brasil82 hozzászólása
2011.11.12. 17:04

Sziasztok! A dátumokat és a napokat javítsátok ki, január 16-a hétfő lesz, 17-e kedd, 19-csütörtök, 21-e szombat, 23-a pedig hétfő lesz! Köszi