FACEBOOK

Vodafone Kupa-sajtótájékoztató

Vodafone Kupa-sajtótájékoztató
hozzászólás, 2010.08.16.

Sajtótájékoztatón ismertették hétfőn a péntektől vasárnapig tartó Vodafone Kupa programját. A válogatottat Kemény Dénes és Madaras Norbert, a Vodafone-t Beck György vezérigazgató, a szövetséget Jakab Zoltán főtitkár képviselte.

Természetesen nem kerülhette el a sorsát Kemény Dénes és a Vodafone Kupa "arca", Madaras Norbert: mindkettőjüket elsősorban a csapat portugaletei szerepléséről faggatták a sajtótájékoztatón. Videóinkon szinte a teljes esemény megtekinthető, részletekre bontva.

A játékostársak nevében is megszólaló kétszeres olimpiai bajnok, Madaras Norbert úgy fogalmazott: "mindannyiunknak magába kell néznie, mert változtatni kell a hozzáálláson, a fegyelmen és figyelmen egyaránt". Kemény Dénes elmondta, hogy nem vár a 13 fős csapat kijelölésével augusztus végéig, hanem már a mostani tornán azt a 13 játékost küldi vízbe, akit a horvátországi Európa-bajnokságon is játszatni szeretne.

Ami a hétvégi programot illeti: a Vodafone igyekszik a tavalyi gálához hasonló színvonalú programot szervezni. Így nem csak az erős nemzetközi mezőny és persze a magyar csapat szereplése jelent látványosságot, hanem ismert színészek, zenészek és más sportágakban kiváló eredményt elért sportolók is meccselnek - igaz, csak kétszer öt perc erejéig.

A sajtótájékoztatót Kemény Dénes elegáns gesztussal zárta, megköszönte Zwack Péternek és az Unicumnak, hogy az elmúlt csaknem másfél évtizedben segítették a magyar vízilabdasportot, többek között az Unicum Kupa évenkénti megrendezésével. A kapitány reményét fejezte ki, hogy a "jogutód" Vodafone a következő 15 évben gazdája lesz a rendezvénynek.

VLV-FOTÓK:


Vodafone Kupa-sajtótájékoztató - VLV-képek

VLV-VIDEÓK:


Beck György


Kemény Dénes


Madaras Norbert


Kemény Dénes II.

A Vodafone Kupa programja:

Augusztus 20., péntek
17.30 - Spanyolország-Németország
19.00 -Magyarország-Olaszország (SportKlub és VLV)

Augusztus 21., szombat
17.30 - Olaszország-Spanyolország
19.00 - Magyarország-Németország (SportKlub és VLV)

Auhusztus 22., vasárnap:
9.45 - Németország-Olaszország
11.15 - Magyarország-Spanyolország (RTL Klub és VLV)

5 régi hozzászólás

Tom hozzászólása
Tom32750
2010.08.16. 20:46

Hát ugye már csak 3 játékos esik ki ebből a keretből, abból egy kapus meg egy center lesz. Szerintem Hárait viszi ki Bárány helyett, bár én Bárányt vinném. Vámos elég nagy kedvencnek tűnik, tehát szerintem ő is menni fog, nálam mondjuk ő is kimaradó lenne és Bundschuh fog itthon maradni. Kapusok közül nem tudom, bár sztem a két öreg marad, de igazából mindegy is mert nem az a hiányposzt... Szóval a Hárai-Bundschuh-Vámos trióból egy biztos ott lesz az EB-n, de inkább kettő, csak azt nem értem hogy mi alapján, hiszen a klubjukban egyikük sem nyújtott maradandót és ott is csak kiegészítő emberek, de legyen igaza a kapitánynak.

Chicago hozzászólása
Chicago32749
2010.08.16. 19:48

Majdnem mindegy ki marad itthon, a baj az, hogy Norbi mellett nincs nagyon senki mas kiemelkedo profiszemleletu jatekos a csapatbaan.. Egyebkent a problemat helyesen latja mind a kapitany, mind Benedek Tibi es Norbi amint az a kulonbozo interjukbol kiderul. Tibi beszallhatna jatekosedzonek a az EB idejere, talan az motivalna..:)

B (régi) hozzászólása
2010.08.16. 19:35

Kik lesznek a kimaradók, ki mit tippel? Vagy ki kit hagyna itthon?

B (régi) hozzászólása
2010.08.16. 19:23

Örülök annak, hogy nem vár tovább a kapitány az utazó csapat kijelölésével, bár a spanyolországi torna tapasztalatai alapján még akár kérhetett is volna további gondolkodási időt. Úgy látszik, ebből a gyenge szereplésből is le tudta szűrni, hogy kik azok, akik a gyengéket is alulmúlták. Kíváncsian várom az utolsó keretszűkítést. Remélem nem péntek reggel fogom megtudni az eredményét. Ez már csak azért is furcsa lenne, mert aki eddig nem győzte meg, az már ezután sem fogja, illetve nem a "frissen vágott" csapattal kellene kiállni a tornára, mert abból megint nem mi fogunk jól kijönni...

pif hozzászólása
pif32746
2010.08.16. 18:50

nem vasárnapig tart? mielőtt átvenné pár másik médium.