FACEBOOK

Nagy Viktor: "Nem lesz ötméterespárbaj!" Szécsi Zoltán: "Nem teher, feladat!"

Nagy Viktor: "Nem lesz ötméterespárbaj!" Szécsi Zoltán: "Nem teher, feladat!"
hozzászólás, 2010.05.26.

Bajnokot avatnak szerdán este Egerben, ez biztos. Az összes többi bizonytalan. A döntő 2:2-re áll, az esti meccs végén csak egy csapat játékosai örülnek majd, de ők nagyon. Mivel az eddigi mérkőzéseken a kapusok főszerepet játszottak, utolsó előzetesünkben Nagy Viktort és Szécsi Zoltánt kérdeztük.

Vodafone OB-1, döntő, ötödik mérkőzés

17.45 Eger-Vasas, Eger, Bitskey Aladár sportuszoda (Sportklub Televízió és VLV)
A mérkőzést Bátori György és Kun György vezeti.

Az egri klub honlapján olvasható információ szerint a ZF Eger vezetősége úgy döntött, hogy a találkozót egységesen 600 forintos belépőjeggyel tekinthetik meg az érdeklődők. A kapukat 16.45-kor nyitják meg.

NAGY VIKTOR a VLV-nek:

- Ugyanúgy készültünk, mint az előző meccsekre. Pihentünk egy napot, de hétfőn két edzésünk volt, kedden délután pedig már Egerbe utaztunk. Olyan kevés idő van két meccs között, hogy külön felkészülni már nem nagyon lehet.

- De azért beszéltetek a szombati meccsről, gondolom.

- Persze. A hibákat próbáltuk kielemezni, törekszünk arra, hogy szerdán minél kevesebbet kövessünk el.

- Egymás között is összejöttetek, vezetők nélkül?

- Igen, volt ilyen, és még lesz is, valószínűleg a szállodában is leülünk kicsit beszélgetni egy pár bambi mellett.

- Benned személy szerint hogy ülepedett le a szombati meccs, mennyi idő kellett a vereség megemésztéséhez?

- Elég volt egy ebéd. És azzal "visszatértem az élők sorába", már abszolút pozitívan láttam a jövőt. Egy meccs van hátra, egy meccs alatt kell kihoznunk magunkból azt, ami igazából bennünk van.

- És mi kell ehhez? Az, hogy felszívjátok magatokat, tudatosítva: ez az utolsó lehetőség? Vagy éppen az, hogy lehiggadjatok, és amit tudtok, azt nyugodtan hajtsátok végre?

- Az utóbbi. Nem fér bele, hogy most görcsösen játsszunk.

- Beszéljünk a kapusposzt jelentőségéről. Az eddigi négy meccsen főszerepet játszottatok, ami annak is köszönhető, hogy kétszer ötméteresek döntöttek. Mennyire érzed főszereplőnek magad?

- Nem gondolok ebbe bele, de a kapusposzt mindig fontos. Persze nyilván szeretnék jól teljesíteni minden meccsen, de ennél tovább nem gondolok „előre”, mert az már túlkombinálás lenne. Megpróbálom kihozni, ami bennem van, magamról ennyit.

- Edzésen gyakoroltatok-e ötméterest?

- Persze, de ez egész évre jellemző, az edzések végén gyakorolni szoktuk. Nem ezen múlik. Ezt egyébként nem lehet szerintem így gyakorolni. Edzésen lehetetlen előidézni azt a lelkiállapotot, fáradtságot, meg mindent, ami ott van, az egy különleges helyzet, állapot, szituáció, nem lehet rekonstruálni. Azon múlik minden, hogy ott abban a helyzetben hogy dönt a lövő játékos. Ide lövi, oda lövi, gyorsabban, lassabban lövi - ez az adott ember pillanatnyi lelkiállapotától függ szerintem.

- Milyen kapus vagy, figyeled-e rendszeresen a játékosok lövési szokásait, számon tartod-e, hogy ki hova szokta lőni általában az ötméterest, vezetsz-e ilyen naplót, mint Jasu?

- Én inkább ösztönkapus vagyok. Azért persze nagyjából megvan, hogy ki hova lövi általában, de szeretek ösztönből védeni. Nem is vezetem, hogy ki hányszor hova lövi, első a megérzés! De szerdán szerintem nem lesznek ötméteresek.

- Ezt mondod?

- Igen.

- Hanem mi lesz?

- Azt nem tudom, de nem ötméteresekkel ér véget.

- Mire alapozod ezt? Az eddigiek alapján elég jó az esély, 50 százalék…

- Egy ötméteres-meccs után nem jön még egy…

- Te szeretnéd, hogy legyen ilyen szituáció vagy nem?

- Én azt szeretném, hogy már előbb eldőljön a meccs a javunkra, de nem azért, mert félek az ötméterestől...


SZÉCSI ZOLTÁN a VLV-nek:

- Nagyon nagy meccs lesz, tényleg nem hiszem, hogy merne bárki is tippelni az eredményre.

- Mi történt a szombati utolsó ötméteres óta? Mennyire rázta helyre a lelki egyensúlyotokat a siker?

- Egyszerre vagyunk feldobottak és feszültek, izgalommal teli várakozásban vagyunk gyakorlatilag már szombat dél óta. Várjuk szeretettel a Vasast!

- Milyen volt a felkészülésetek, videóztatok-e?

- Műhelytitkokat nem árulok el! Természetesen videóztunk, kielemeztük, hogy mi volt az, amit jól csináltunk, mi volt az, amit rosszul, nyilván az előbbiből akarunk minél többet megvalósítani szerdán este.

- Tartottatok-e külön összejövetelt, csak játékosok?

- Nem volt ilyen, Peti fog majd beszélni a játékosokhoz pár szót, ahogy szokott.

- A vízben?

- Nem csak ott, már előtte is.

- Ti is beköltöztetek szállodába a meccs előtti napon, mint a Vasas?

- Természetesen. Noszvajon, a szokott helyünkön töltöttük a meccs előtti éjszakát.

- Négy meccsből kettő végén ötméteresek döntöttek, ez felértékeli a kapusok jelentőségét. Mennyire érzed magad főszereplőnek?

- Egy vagyok a csapattagok közül. Nyilván a poszt jellegéből adódóan a kapus egy kicsit mindig főszereplő, akár jó, akár rossz, akár átlagos a teljesítménye. Az ember mindig talál hibát, egy góllal elvesztett meccs után is felidéz olyan szituációt, amikor talán védhetett volna. Ha nyerünk, az egyértelműen a csapat sikere, eszébe sem jut a kapusnak, hogy azért lett győzelem, mert ő védett ebben vagy abban a helyzetben. Egyébként általában 6-7 gólt szoktunk kapni, meg nagyjából ugyanannyit lőni... Ezzel azt akarom mondani, hogy pontosan ugyanannyit ér egy kivédett helyzet, mint egy belőtt, értékesített lehetőség.

- De amikor ötméteressel dől el egy meccs, ott a csapatnak már tényleg nincs szerepe és szerdán nem egy meccs dől el, hanem egy bajnokság, s még ki tudja mi minden, szponzorok, szerződések…, a jövő…

- Az egész csapatnak nagy szerepe van, mert történetesen ha én nem védek ki egyet se, kell az, hogy mindenki belője!

- De azért ez már kétszemélyes játék, mert valakivel szemben vagy, ketten vagytok, utána más lesz valakivel szemben, de abban a pillanatban amikor te állsz ott, tiéd az egész felelősség. Mennyire érzed ezt tehernek?

- Nem tehernek érzem, feladatnak.

- És ilyenkor mi a jobb, ha nyugodt, higgadt tudsz maradni, vagy ha fel vagy spannolva?

- Erre még nem jöttem rá, de ötméterespárbajnál ritkán nyugodt az ember…

- Mennyire vagy kottából dolgozó kapus, vezetsz-e nyilvántartást, hogy ki hova szokta dobni a büntetőt?

- A memóriámra hagyatkozom, általában előjön, amit megjegyeztem. Naplót nem vezetek ilyesmiről, de ki szoktam elemezni videón, hogy ki milyen helyzetben hova lő. Ugyanakkor erre nem nagyon lehet hagyatkozni, nyilván az ellenfeleknél is jó játékosok vannak, ha tudják, hogy én tudom… akkor oda megmozdítanak és röhögve beteszik a túlsó oldalra. Tehát igyekszem inkább eleve a labdára menni.

- Van valamilyen módszered, például minél nagyobb felületet kitakarni, kaszálni a kezeddel, hogy nagyobb esélyed legyen, vagy elhatározod előre, hogy most ezt a területet fogom védeni?

- Olyan védekezést játszunk, ahol azt nézem, hogy hol lehet lyuk, és azokat próbálom betömködni. Magánál az ötösnél igen, kitalálom, hogy mi legyen és azt véghez is viszem. Ez általában "személyre szabott" dolog.

- Van-e bármilyen érdekesség nálatok a csapat körül?

- Olyan döntő meccset fogunk játszani szerdán este, ahol bajnokok lehetünk, ha győzünk! Ez elég komoly "érdekesség"...

11 régi hozzászólás

nikol71 hozzászólása
nikol7130084
2010.05.26. 17:25

Hajrá Vasas !!!

Trooper hozzászólása
Trooper30083
2010.05.26. 15:49

KÖSZI!

Coach hozzászólása
Coach30081
2010.05.26. 14:56

Igy van!

Ber hozzászólása
Ber30079
2010.05.26. 14:25

ezen most megy... majd a meccs kezdete előtt felnézek http://www.ustream.tv/channel/sk-000001120

vizilany hozzászólása
2010.05.26. 14:24

Hajrá Eger!!! :D

Trooper hozzászólása
Trooper30077
2010.05.26. 14:12

sziasztok! Tud valaki egy onlány streamet a sportklubhoz a délutáni döntőre?

im hozzászólása
im30076
2010.05.26. 11:16

Megfogadtam, hogy nem idegelem magam, de úgysem bírom megállni. :)

Hewson hozzászólása
Hewson30075
2010.05.26. 11:10

A Vasasnak hoznia kell a magabiztos, nyugodt jatekot. Tamadasban Dumi, Kicsi es Dani klasszisa, hatul a Decker es Takacs beton-bekkelese kell, jo utemu bevaltasok a centerre, koncentralt vedekezes es osszpontositott tamadas. A Vasas jobb csapat es bajnok is lesz ma este, ha hozza, amit tud. Hajra.

Szöszke hozzászólása
2010.05.26. 10:55

HAJRÁ EGER!!! Mindig és mindenütt de ma különösen!!!

balzs hozzászólása
balzs30073
2010.05.26. 10:01

Hajrá Eger! Bajnokok leszünk!

aero hozzászólása
aero30072
2010.05.26. 08:01

Hajrá EGER! Bármi is lesz a vége, ti vagytok a legnagyobbak hej!!!! :-) Mindenki a Bitskey-be!!! Várunk minden kedves Vasas szurkolót is, csináljunk ma is ünnepet, a vízilabda ünnepét!!! Hajrá magyarok!!!!!!