Régi ismerőst fedeztünk fel még a szerb meccs előtt a bejáratnál. Molnár Tamás (aki ősztől a Szeged játékosa) tartotta Budapesten tett korábbi ígéretét és a torna utolsó szakaszára kijött Rómába, hogy nézőként szorítson korábbi társaiért. A háromszoros olimpiai bajnok illusztris társaságban, a büntetésből lelátóra száműzött szövetségi kapitány mellett nézte a románok elleni meccset. A nagyszünetben beszélgettünk.

- A szerb meccs előtti napon.

- Nem hoztál szerencsét...

- Nem hiszem, hogy ezen múlott, ilyen szempontból nem vagyok babonás! De a viccet félretéve, én is nagyon sajnáltam, hogy egy ilyen meccsel kellett kezdenem. Ugyanakkor én nem látom olyan borúsnak a helyzetet amiatt, hogy kikaptunk a szerbektől. Nyilván az egészben most az a rossz, hogy az ötödik helyért kell játszani, de ahogy a szerb meccsen rossz kezdés után háromgólos hátrányból fordítani tudott a csapat, az mindenféleképpen biztató volt. Onnantól végig mi voltunk lépéselőnyben, de sajnos két jó csapat közül a végén nekünk volt kevesebb szerencsénk, holott a lehetőségeink is megvoltak. Azt mondom, hogy a jövő szempontjából ez mindenféleképpen biztató mérkőzés volt.

- Mennyire nézed kívülről, szurkolóként a meccset? Vagy esetleg időnként még odaképzeled magad?

- Azt nem mondom, hogy teljesen tudom már kívülről nézni, de tulajdonképpen már régen kívülről nézem.

- Balogh Laci, a Reuters fotósa a szerb meccs közben a medenceparton felkiáltott, hogy Papesz, vetkőzz! Halottad?

- Jóban vagyunk és szeret viccelődni, de ő sem gondolta komolyan. Szerintem az ellenfél kapujáig, kétméterig nem tudnék felúszni a saját kapunktól most, a nyári szünet után.

- A centereinkről mondasz véleményt vagy inkább nem szeretnél?

- Nem az én tisztem, de azt pontosan látom, hogy micsoda embertelen küzdelem megy ott bent centerben, amit elég következetlenül ítélnek meg a játékvezetők, és éppen ez az... Elképzelem magam bent, hogy milyen jó lenne még ott játszani és akkor látom, hogy mit kap Kis Gábor vagy Hárai Balázs, meg a többi center az egész mezőnyben. Ilyenkor magamhoz térek és az a véleményem erősödik meg, hogy jól vagyok én itt most már a lelátón.

- Innen a lelátóról szemlélve a meccseket, a játék, a bíráskodás mennyire változott?

- Azért nem tíz éve, hanem csak tíz hónapja hagytam abba a válogatottnál, ez alatt az idő alatt szerintem semmi nem változott. A játékvezetés ugyanolyan következetlen, mint volt, ami ennek a sportágnak nagy rákfenéje, ezt jó lenne valamiféleképpen megváltoztatni. Nagyon sok az olyan döntés, hogy az egyik oldalon befújnak valamit, a másik oldalon ugyanazt nem, s ebből rengeteg bonyodalom származik.

- Előtted a pálya, hogy bizonyítsd, hogy kell ezt csinálni. Hogy megy a bíráskodás? Hol tartasz?

- Vezettem egy-két meccset, sőt még a válogatottnak is felkészülési mérkőzést. Nem azt mondom, hogy könnyű, de mint aki benne volt ebben a sportban, pontosan tudom, hogy mi, mikor és miért történik. Azt mondom, hogy olyan 90 százalékban biztosan jól is döntök, igazából arra kell felkészülni, amit nehéz megítélni, viszont tizedmásodpercek vannak csak, s ilyenkor az első gondolat szerint igyekszem fújni.

- Jó szurkolást, kellemes római vakációt kívánok!