A magyar csapat pszichológusát, Budavári Ágotát ott láttuk szinte minden edzésen a felkészülés időszakában. Egy padon ülve nézte a vízben zajló eseményeket, majd amikor a játékosok felöltöztek, s hazaindultak, leült egy-egy kerettaggal beszélgetni. És szerintünk minden egyes ilyen beszélgetés egy lépést jelent a magyar csapat sikeréhez vezető úton. Ez határozott meggyőződésünkké vált Peking után.

- Legutóbb csaknem egy éve, a pekingi olimpia előtt beszélgettünk. Ennyi idő távlatából mennyire látja visszaigazolva a csapattal végzett akkori munkáját?

- Ez direkt alig lemérhető. Az eredmény szerintem fényesen igazolta azt, hogy a felkészülés minden szempontból jól sikerült. Ennél szebbet, mint amit elért a csapat, kívánni sem lehetett volna.

- Volt olyan, hogy valamit látott a vízben és ráismert, hogy „igen ezt én mondtam nekik”?

- Nekem elemi szintű meggyőződésem, hogy együttműködés nélkül igazi nagy eredmény nem érhető el sem a vízben sem másutt. Ezért minden erővel azt sugallom, próbálom tudatosítani, hogy minél inkább képesek egymásra figyelni az együttműködésre késztetett emberek, annál jobb eredményt fognak elérni, annál pergőbben megy majd a labda, annál összehangoltabb és gyorsabb lesz a támadás és így tovább. És én azt láttam, hogy Pekingben a fiúk hihetetlenül figyeltek egymásra és igyekeznek maximálisan kommunikálni, egymásért mindent megtenni. Hogy csak egy példát mondjak: úgy kímélték egymást, hogy azt öröm volt nézni, edzéseken például kínosan vigyáztak arra, nehogy sérülést okozzanak a másiknak. Pedig ez a sport a szabályok által is megengedetten kemény, birkózós játék. Egyébként is minden apróságot átgondoltak, odafigyeltek, hogy egy pici hiba se csússzon a gépezetbe.

Emlékkép a nem is olyan távoli múltból

Nem, valóban. Dénes régóta van a válogatottban vagy annak „szélén”, tulajdonképpen 1999 óta. Emlékszem, amikor Dani bekerült, mondták, hogy „de van egy öccse is”. Állandóan ezt lehetett hallani és aztán nagyon hamar meg is érkezett. Már neki is sok mérkőzéstapasztalata volt, s ez segítette őt. Maga az a tény, hogy egy olimpiára kikerült, óriási bizalmat jelzett a kapitány részéről, tehát ez is „pumpálta” őt felfelé.

-

Hihetetlenül népszerű ez a sportág. Arra emlékszem és talán az volt a legjobb érzés, hogy amikor leszálltam a repülőről akkor körülöttem mindenki az előző napi mérkőzésről beszélt. Nagyon jó érzés volt, hogy a „háziasszonyok” is mind teljesen odavoltak, dicsérték a fiúkat. A környezetem természetesen nagyon drukkolt, hogy ezeknek a fiúknak kijöjjön a lépés. A szerencse pedig mindig azt segíti, aki dolgozik, aki elég jól felkészült.



-

Azoknál a vízilabdázóknál, akiket én láttam, az átlagosnál jobbak ezek az eredmények. Azt, hogy a vízipóló-tudással hogy állnak, nem az én tisztem megállapítani. Sok mindent mondott a kapitány úr is, hogy milyen szempontok szerint akar visszajelzést kapni, ezeket meg is írtam illetve most is igyekeztem minél több adatot begyűjteni a keretben lévő emberekről. Tizennyolcról indultunk és mindegyikkel beszéltem, hosszan, sok mindenre kiterjedően. Közülük vannak, akiket már 15 éve ismerek és minden évben ott folytatjuk ahol egy évvel ezelőtt abbahagytuk. Van egy csomó minden, amiből ki lehet indulni, ami alapján aztán írtam egy véleményt, majd a kapitány - természetesen sok más szempontot is mérlegelve - döntött.

-

- A közösség kialakítása már jóval korábban elindult, szerencsére. Ezek a fiúk évek óta ismerik egymást és játszanak együtt vagy egymás ellen mérkőzéseket. Nem ismeretlen számukra, hogy együtt kell gondolkodni, tervezni akár egy támadásnál, védekezésnél, hogy közösen mit is csináljanak, hogy ezt megtanulják, egymáshoz csiszolódjanak. Ez régóta érlelődik. Amikor a kapitány kijelölte a VB-csapatot a feszültség csökkent. Most már mindenki pontosan tudja, hogy benne van ebben a működő csapatban és fontos szerepet szánnak neki. Ebből a szempontból az elmúlt hét nagyon fontos volt, hogy mindenki megnyugodjon és kilépjen a bizonytalanságból, hiszen addig, amíg nem tudja biztosan, hogy bekerül-e az utazó csapatba, izgul egy kicsit. Most már tényleg csak arra figyelnek, hogy egymást minél jobban kiszolgálják, értsék egymás mozdulatát. Például hogy a periférikus látásuk is egyre érzékenyebb legyen arra, hogy ki hogyan bukkan fel a környezetükben és mi az, ami tőle várható. A múlt hét mérkőzései ebben napról napra segítették őket.

-