FACEBOOK

Szeles György reagálása Fodor Rajmund-interjúnkra

Szeles György reagálása Fodor Rajmund-interjúnkra
hozzászólás, 2009.06.21.

Fodor Rajmunddal készült, múlt pénteken közölt interjúnkból kiderült, hogy a máltai nyári bajnokságban játszó kétszeres olimpiai bajnok súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett, aminek következtében mintegy három hetet ki kell hagynia. Amikor a sérülés körülményeiről faggattuk, elmondta, hogy azt az ellenfélnél játszó Szeles György okozta. Az interjú megjelenése után szót kért az érintett, akinek levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt Szerkesztőség

Szeles György vagyok,és Sporttársam,Fodor Rajmund interjújára szeretnék pár sorban reagálni.

Mélyen megrenditettek ezek a szavak melyeket Rajmund irányitott felém és megdöbbentem mikor magam is elolvastam e sorokat,talán a nevemnek sem kellett volna elhangzania,főként nem ilyen szövegkörnyezetben!

Méltánytalan törlesztésnek érzem ezt a részéről!A baleset megtörténte után első dolgom volt ,hogy bemenjek a korházba Rajmund állapotáról érdeklődni, többször kerestem telefonon hogy tudjam mik a fejlemények...
Én mindezt kötelességemnek éreztem és érezném hasonló helyzetben mással szemben is ezek után talán elvárható lett volna,hogy Ő is megemlítse mindezt.

Egy fiatal játékosnak,mint szerény személyem,ez a nyilatkozat abszolút nem pozitív kihatású, és számomra érthetetlen, hogy egy ember aki talán sokak példaképe, hogy engedheti ezt meg magának,tudatában annak a mindenki által ismert ténynek,hogy az eset véletlen baleset, balszerencse volt egy beindulást követő kapáslövés után...

Minden meccsen tisztelettel,de nem megadással szállok vízbe a nálam rutinosabb játékosok ellen, főkent mióta légiósként olaszországban játszom. Fontosnak tartanám megjegyezni,hogy ez után a pár sor után irányomban szemernyi tiszteletet sem érzek Sporttársam részéről, és megalázónak tartom az "Egyszerűen nem tud játszani, koordinálatlan, felelőtlen" kifejezést egy olimpiai bajnoktól, aki beleszaladt egy ilyen elkerülhető hibába ...(ez lehet hogy szubjektiv vélemény volt)

Fiatal, pályám elején járó játékosként  nem vindikálhatok jogot arra,hogy a riporter engem is meghallgasson, éppen ezért úgy érzem hogy a történet úgy kerek ha ezt is leközlik.

Tisztelettel: Szeles György



Fodor Rajmund nem sokkal a fentiek megjelenése után honlapján, a blogjában reagált Szeles György levelére. A blogbejegyzést szintén teljes terjedelmében közöljük, azzal, hogy az ügyet ezzel a magunk részéről is lezártnak tekintjük.

Pár gondolat egy levélhez

A mai napon (2009.06.22.) a VLV.HU-n megjelent levélre szeretnék reagálni.

A válogatott honlapján pénteken megjelent egy beharangozó cikk a két kimaradóval, akik nem tudnak részt venni a gálán. Ebben a riportban a cikk szerzője, a honlap (fő)szerkesztője kitért az egészségi állapotomra is, így ismeretes, hogy orrcsonttörést szenvedtem a Sliema-Ta'xbies találkozó második negyedében, előtte héten pénteken. Hogyan? Az ellenfélnél játszó magyar játékos Sz.Gy. egy lövő mozdulat közben a labdával együtt az orromat is ellőtte a kezével. A becsapódás pillanatában hallottam a csont reccsenését. Azonnal patakokban folyt az orromból a vér. Azonnali cserét követően, korházba vitt az egyik vezetőnk, ahol rögtön elláttak. Kb. 4hétig nem játszhatok mérkőzést, az edzéseket lassan, fokozatosan elkezdtem pénteken.

Miért is írok?

A beharangozó cikkben feltett kérédsekre válaszolok. Őszintén, ahogyan gondolom. Igaz, azért keresett meg az újságíró, hogy előzetest készítsen a gálamérkőzésről, de mégis mintha a sérülésem kimenetele,körülményei elnyomták volna a lényeget. Örülök, hogy még ilyen esetekben is az egészség bír nagyobb érdellődéssel! Őszintén! A szerző tanusíthatja (remélem, tanusítani is fogaj a cikkjében), hogy nem én voltam az, aki - egy ilyen szép esemény előtt, mint ez a gálameccs-, azt szeretné, hogy a sérülésének minden apró részletéről szóljon a riport. Azokra a kérdésekre, melyeket nekem szegezett a szerző, megválaszoltam, a cikk megjelent. A fel NEM tett kérdések között volt például az is, hogy: aki a sérülést okozta, elnézést kért-e tőlem, VAGY aggodalmának jeleként érdeklődött-e az állapotomról, a gyógyulásom felől? Mert, ha van ilyen kérdés, akkor a válaszom sem hiányzott volna, hogy, IGEN, sportemberként viselkedve még a mérkőzés után a kórházban meglátogatott, majd később fel is hívott telefonon. Ezt is elmondtam volna. Mint,ahogyan megmondtam, hogy ki tette, hogyan történt. Nem provokáció volt, hanem véletlen. Éppen ezért sajnálom, hogy magyaráznom (és NEM magyarázkodnom) kell a szavaimat... A bocsánatkérést sportemberként ott a korházban elfogadtam, a magánvéleményem, pedig azóta sem és most sem kívánok változtatni!

1.nem tud játszani=> tehát, egy fiatal játékosról van szó, aki mindenhol, mindenáron bizonyítani akar. Semmi probléma. Csak itt Máltán, ebben a nyári bajnokságban még kidomborodik néha ennek a játéknak a szépsége, a finesz, a csel, a bravúr. Nem csak a fojtogatás, fizikai erődemonstráció. Ez egyben (az én sokéves nemzetközi és hazai tapasztalatom szerint) azt jelenti, hogy nem akarok minden áron, lehetetlen helyzetből is kapura küldeni egy labdát, akár súlyos sérülést is okozva az ellenfelemnek. Akinek még ez a magyarázat sem elég:nem azt írtam, hogy nem jó játékos, vagy, hogy gyenge játékos, hanem azt, hogy ezt a játékot nem tudja a játék szintjén játszani. Ezt is meg kell tanulni. Idővel, sok meccset lejátszva különböző szintű bajnokságokban, válogatottakban...

2.=>koordinálatlan:azt a játékost, aki alig 10perc játék alatt felsérti a Bogdan Rath szemhéját, engem először a víz fölött visszafejel, majd egy lövésével eltöri az orromat, engedjék meg, hogy hadd nevezzem koordinálatlannak. Talán még finom is a jelző. Van sok jó edző, de vannak kevésbé jók is. Szerintem a jobbak megtanítják a tanítványuknak, hogy mikor, és hogyan lehet/kell "nyers"-nek lenni. Akinek nem volt jó edzője, az ezt nem tudja.

3.=>felelőtlen:azt gondolom, hogy ha már lefejeltem a Fodor-t, a következő támadásban nem akarok a dudaszó közeledtével egy lövést a fején keresztül a kapura küldeni... Sok jó játékossal kerültem már szemben, de egy névre sem emlékszem, akinek ez fixa idea-ja lett volna... Felelőtlenség. Mint ellenfél... A csapat, amelyikben játszik Sz.Gy. az én csapatom "fiókcsapata". Sok fiatalunk és öregünk játszik náluk. A két külföldit, persze nem számítva. Mivel itt Máltán a Sliema-Neptunes, az otthoni "régi" Újpest-Fradi megfelelője, így mi eleve úgy szálltunk vízbe, hogy csak sérülés ne történjen,mert a következő meccs, a rangadó. Ezt tudta az összes csapattársa is, csak valszeg Ő nem. Felelőtlenség. Kemény szó. De törött orral ezt gondolom. Amit még tudni érdemes a máltai bajnokságról. Itt (is) nagyon sokan, nagyon sok áldozatot hoznak azért, hogy BAJNOKOKat, nagy neveket ide tudjanak csábítani, erősítve ezzel a bajnokság színvonalát, még több nézőt vonzva a lelátókra. A csapatvezetők rémálma az, ami most velem történt/történik. Senkinek sem használ az, ha én egy hónapig a lelátókról nézem a meccseinket. Amikor azt a szót használtam jelzőként, én erre is gondoltam. Amellett, hogy keményen játszik valaki, még a mellette játszókért hasonlóképpen felelős személy, mint a sajátjáért!

Mindezek tükrében a szavaimon nem hiszem, hogy meg kellene rendülni, "méltánytalan törlesztés"-ről pedig szó sincs, ami a VLV.HU-s cikket illeti. Azt a 'tiszteletet' pedig nem kellene oly' gyorsan eldobni, kedves sporttárs! A szó veszélyes fegyver, tudjuk rég, de talán ahelyett, hogy gyorsan tollat ragadsz, legközelebb ülj le egy pár percre, és gondolkozz el, hogy miért is használ valaki ilyen jelzőket! Az pedig, hogy ezt egy 2x Olimpiai bajnok teszi, lehet, hogy még segítség is lesz a sportpályafutásod további részében, ki tudja...?

Ezekkel a gondolatokkal én lezártnak tekintem ezt a történetet.

Szerettem volna a gáláról pár gondolatot megosztani Veletek, de ez most előrébb rukkolt a fontossági listán. Sajnos.

Sportbaráti Üdvözlettel Mindenkinek!

Rajmund

32 régi hozzászólás

flori65 hozzászólása
flori6522975
2009.06.27. 19:59

Azt hiszem kénytelen vagyok leírni - bár rengeteg hozzászólásával nem értettem egyet - hogy Józsi47 ragadta meg a lényeget. Fodor Rajmund emberileg leértékelte saját magát ezzel a nyilatkozattal. Szeles György azt tette, amit tennie kellett, vízilabdázott és gólt akart szerezni.

teletabi hozzászólása
2009.06.24. 00:18

Kedves Mindenki! 1-2 gondolatban lereagálnám a történteket. Egy pár évet én is vízilabdáztam. És tudom, hogy vannak olyan típusú játékosok, akik megtesznek mindent a győzelemért még akkor is, ha erre nem sok eséyl van. Az edzők ilyen esetekben szólni szoktak a játékosoknak, mint pl. itt is gondolom fel lett hívva a játékosok figyelme, hogy sérülés ne legyen, a következő meccs végett! Nyílván véletlen balesetek vannak. Itt is lehetett az. (és most itt kitérnék egy régi mondókára, amit én az uszodában hallottam: ha lősz egy kapufás gólt a "fickába" szerencséd van, ha kétszer meglövöd egymás után, akkor akkor nagy szerencséd van, DE HA háromszor meglövöd egymás után az már tudást)---> ergo ezt lefordítva egy negatívabb eszmefuttatásra, használva hozzá a cikket!!!!!!! "..... alig 10perc játék alatt felsérti a Bogdan Rath szemhéját, engem először a víz fölött visszafejel, majd egy lövésével eltöri az orromat, ....." Szerintem elég egyértelmű az eszmefuttatás, és kiegészíteném azzal, hogy elképzelhetetlennek tartom azt, hogy "kis" csapat edzője, nem hívta fel a figyelmet, a klubcsapat érdekeire, tehát sérülés mentesen játszani. Ezek után nem fér bele 10 perc alatt 3 sérülés okozás,(melyből 1 súlyos is lett sajnos) 1 ugyan azon játékostól!!!!! Rajmi valószínűleg ezért használta azokat a jelzőket a játékosra, amiket használt... További szép napot!

nettyus:) hozzászólása
2009.06.23. 19:10

Attól függetlenül, h a szerző nem kérdezte, Rajmi belefűzhette volna a mondandójába azt, h Szeles utána bement a kórházba, többször kereste stb., biztos beleírták volna, akkor is, ha a gálán volt a nagyobb hangsúly. Ha már elmondja a sérülés körülményeit, úgy gondolom így lett volna kerek a történet. Kiss Gergő az ujjsérülése után, amit ráadásul műteni is kellett így reagált:??egy szándékos mozdulat miatt, az ellenfél centere visszahajlította... előfordul, még ha szándékos is volt.? Lehet, h más mentalitású csapatban játszik Gergő, ahol gyakoriak a sérülések, de akkor is?.

Benőke hozzászólása
Benőke22884
2009.06.23. 18:59

Emberek, nem láttok a szemetektől??? Szeles azt írja a Rajmundról, hogy "beleszaladt egy ilyen elkerülhető hibába..." Normális dolog ez? Még ő a hibás azért, mert ez a kis senki eltörte az orrát? Hol él ez? Ha neki is lesz (vagy nem?) két olimpiai aranyérme, utána dumáljon ilyen magas lóról! GYÓGYULJ MEG RAJMI !!!

jozsi47 hozzászólása
jozsi4722882
2009.06.23. 18:14

Szeles György mindent megtett ami egy sportembertől elvárható az után,hogy súlyos sérülést okoz. Fodor Rajmund nyilatkozatával olyat tett amit egy kétszeres olimpiai bajnoktól nem várna az ember. Ebből számomra az derül ki,hogy nem az olimpiai aranyérmek száma dönti el ki milyen ember és sportember.

Yoda hozzászólása
Yoda22878
2009.06.23. 15:46

Ide is beírom, mert a blogjában már jeleztem, hátha; Rajmi! Én továbbra is kiváncsi vagyok a GÁLÁVAL KAPCSOLATOS gondolataidra (sztem mások is). Remélem hamarosan ezt is megosztod majd velünk. Köszönöm...

Bearman hozzászólása
Bearman22876
2009.06.23. 14:35

Egy véletlen baleset miatt egy kétszeres Olimpiai bajnoknak nem lett volna szabad ilyen kemény megjegyzést tennie és attól még hogy Olimpiai bajnok ugyanúgy utólérhetik a sérülések.Szerintem az a megjegyzés ''hogy nem tud játszani'' túl kemény mert tudtommal olyan eddzők eddzették akikre ma is felnéznek és magas posztokat foglalnak el a Magyar Vizilabdában.Egy fiatal játékosnak ezzel a nyilatkozattal a felfelé ívelő karrierjét is kettétörheti.Szerintem az Olimpiai bajnokoknak inkább segíteni kéne a fiatalok feltörekvését nem pedig tönkretenni. Üdv Mindenkinek!

sirpeter hozzászólása
2009.06.23. 11:20

Hi, penzert alibi/gala polo? NA NE!ezt senki nem veszi be! Sajnalom Rajmundot es gyors gyogyulast kivanok neki! Azzal egyettertek, hogy van olyan hogy rossz a koordinacioja egy jatekosnak, de az talan nem jut el egy olyan bajnokasgba (mindegy hgy maltai vgy melyik) ahol ketszeres olimpiai bajnok is szerepel.

Domino Honvéd hozzászólása
2009.06.23. 00:05

cowk-nak válasz: végülis igazad lehet, hogy nem voltam minőségi sportoló? röviden csak annyit a sportolói pályámról: 6 bajnoki címet szereztem különböző korosztályban, plusz gólkirályi cím klubon belül,vagy a klub legjobb játékosa, vagy élen tanulásban és a sportban bronzfokozatú állami kitüntetés, akkor biztosan nem lehettem minőségi focista. Sőt a 20 év alatt talán ha 3-4 sárga lapot kaptam és 0 piros lapot. Én arról beszéltem, és írtam, hogy mindenkinek a győzelem a cél a sportban ezt senki sem vitatta, de van egy olyan aranyszabály, ami nincs írásban, de a sportolók betartják, hogy olyan cselekedményt nem csinálok amivel esetlegesen sérülést okozhatok.Nem feltételeztem a fiatal sportolóról, hogy szándékosan csinálta, de meggondolatlan volt. A példákkal ezt próbáltam szemléltetni. üdv Misu

Zityka hozzászólása
Zityka22870
2009.06.22. 23:24

Szégyelje magát Rajmund!!! Pont azért mert ő olimpiai bajnok nem szabadna így beszélnie!!! Attól meg, hogy olimpiai bajnok nem kéne elszállni! Rajta kívül is vannak más olimpiai érmesek akik szenvedtek balestet a mérkőzés alatt,de ilyen becsmérlően és a másikat így megalázva még nem hallottam senkit nyilatkozni!!!

Matávpolo hozzászólása
2009.06.22. 21:01

"Véleményem szerint itt azon van a hangsúly, hogy ott, abban a helyzetben józan játékos nem vállal lövést és a vele szemben álló sem vár lövést, mert pl. reménytelen. György viszont elvállalta, valószínűleg izomból és ez lett a vége. " Nekem se tisztem Györgyöt védeni de: 1. Attól mert nem Olimpiai bajnok honnan veszed hogy nem "józan játékos" 2. Vízilabdában csak abban az esetben felelőtlenség a támadóidő végén beindulni és ellőni a labdát ha az embered lefordul de (sajnos) ebben az esetben ez nem így történt. Másrészről ha látod hogy beindul a támadójátékos akkor számítanod kell a lövésre... Viszont abban teljesen egyetértek hogy inkább a gáláról kéne beszélni, csak nem értem még mindig hogy miért kellett Rajminak így viselkednie

Medve hozzászólása
Medve22868
2009.06.22. 21:01

Hali Mindenkinek! Szóval...Szerintem a focit ne keverjük bele, mert a két sport mentalitása teljesen más... 7 évig vizilabdáztam. Minden meccsre úgy ugrottam vízbe, hogy nyerni szeretnék és komolyan vettem minden meccset bárkivel játszottam, gyengébbel, erősebbel. 1, Szerintem, akár máltai bajnokság, akár magyar, akár bármi, mindenkinek a győzelem a cél. Nincs olyan meccs ahol 50%-os teljesítményt nyújtok, mert "máltai bajnokság"...A fiatal srác azért lőtte el, mert úgy gondolta, hogy van esélye a gólra...Mindenki azért lő, ha nem így gondolta volna passzol, vagy eldobja valahova, ahol az ellenfelének rossz. Véletlenül eltalálta a Fodor Rajmundot, ez van, benne van a játékban, ennyi... 2, Amikor bennt vagy a vízben nem azt nézed, hogy veled szemben egy 2xes olimpiai bajnok áll vagy sem. Ő is egy az ellenfél csapatból. Tisztelni nem úgy kell, hogy Vele úgy bánsz mint egy hímestojással. Tisztelni szerintem a medencén kívül kell(ez a hímestojás rossz hasonlat bocsi). Szerintem a fiatal sárcnak van igaza, Ő nem tett semmi olyat amiért bocsánatot kéne kérni úgy...Ha bárki más állt volna vele szemben ugyanúgy ellövi, ebben biztos vagyok.Az természetes, hogy elnézést kér a törésért, ez alap jobb emberektől.

Matávpolo hozzászólása
2009.06.22. 20:34

FotoVass Én elolvastam Rajmi blogját is és mit ír a máltai bajnokságról: "most szombaton a legnagyobb riválissal a Neptunes-szel lesz egy nagy vízi-bírkózásunk." no comment......

kiskun968 hozzászólása
2009.06.22. 18:25

"A mérkőzésen 4?0-s állásnál a 66. percben a nyíregyháziak védője, Claudiu Cornaci ütközött a Vasas középpályásával, és mint később kiderült, Mundi Rolandnak eltört az állkapocscsontja. A védő azóta bocsánatot kért Munditól, és hangsúlyozta, hogy nem akart sérülést okozni. A román játékos a Vasas honlapjának nyilatkozva hozzátette, beszélgetésük során Mundi Roland is elismerte, hogy nem lehetett szándékos az eset, mivel ő jött hátulról, így a hátvéd nem is láthatta őt. Cornaci egyúttal mielőbbi gyógyulást kívánt a sérültnek, és reményét fejezte ki, hogy a tavasszal ismét játszanak egymás ellen. Mundi várhatóan két hónapig nem lesz bevethető. " Ezt normálisan is el lehet intézni, s nem úgy ahogy Rajmund tette... Részemről a vita lezárva, különben is én is csak 20 évig fociztam...

cowk hozzászólása
cowk22865
2009.06.22. 18:18

de Misu, azt vagod, hogy az eset pontos ismerete nelkul gyakorlatilag azt mondod a sracrol, hogy szandekosan torte el az orrat? ezzel a gondolkodasmoddal minosegi futballista lehettel :)

Domino Honvéd hozzászólása
2009.06.22. 17:04

Ha fociztál, márpedig én igen és mindössze 20 évig tudnod kéne, hogy nem mindegy, hogy miként cselekszik egy játékos. Pl. Ha valaki mindenáron gólt szeretne fejelni fociban és ezt úgy teszi meg, hogy kiteszi a könyökét és átrendezi a fogsorod, de a bíró gólt ítél Te nem lennél dühös.????? Vagy például, Te mint tapasztalt játékos tudod, hogy az ellenfélnek semmi esélye elérni a labdát amit fedezel, de Ő 5 méterről becsúszik és megpróbálja a lehetetlent és elkaszálja a lábad akkor Te mit szólnál? Sajnos a vízilabda igazi jellege amit mi Magyarok teszünk az igazi játékos vízilabda kihalóban van, szerencsére a balkáni vízialbda az olimpiákon nem érvényesült, ahol az a lényeg, hogy minél durvábban védekezve győzd le az ellenfelet, néha sérülést okozva. lsd Kiss Gergely ujjtörése:( üdv Misu

JOLÁN hozzászólása
JOLÁN22860
2009.06.22. 15:51

Csak hogy értsem a hasonlatot: A Kabát, Lipcsei, Torghelle brigádból ki az, aki 250 válogatott meccset nyert?

kiskun968 hozzászólása
2009.06.22. 15:35

Én nem akarok itt okoskodni, soha nem poloztam (focizni igen), de nem értem a Rajmundot... Attól hogy ő sztár ne próbálja már lealázni az ellenfelét, ha az hibázott is... A polot a focit gólra játszák és igen is az ember mindig gólt akar szerezni (rúgni) akár lehetetlen helyzetből is... Ettől még ha sérülés is lett belőle nem akarnám kioktatni a másik felet... /tört el nekem is a kulccsontom mérkőzés közben/ még sem volt bennem semmi indulat az ellenfelemmel szemben... Attól, hogy Ő 2x olimpiai bajnok ne alázza meg az ellenfelét ennyi a véleményem...

FotoVass hozzászólása
2009.06.22. 14:10

Nem tisztem Rajmit megvédeni, és nem is szorul rá, de: Igen, a póló kemény sport, harapnak, csípnek, rúgnak, markolnak, stb. A komoly bajnokságokban ez normális. Azonban ahogyan Rajmi fejtegette (mert olvassuk el minden szavat, amit leírt, ha reagálni akarunk rá): a máltai bajnokságban ez NEM JELLEMZŐ, ott játszanak, a szó nemes értelmében. Mivel már ott is lehúzott egy komplett szezont, nyilvánvalóan tudja, hogy mi dívik a máltai bajnokság meccsein. Meg tudja ítélni a különbséget. Véleményem szerint itt azon van a hangsúly, hogy ott, abban a helyzetben józan játékos nem vállal lövést és a vele szemben álló sem vár lövést, mert pl. reménytelen. György viszont elvállalta, valószínűleg izomból és ez lett a vége. A másik dolog, hogy a keménység és a sérülések NEM feltétlenül KELL, hogy kéz a kézben járjanak. Vagyis, csak azért, mert kemény egy játék, még nem hullanak a játékosok, és pláne nem ilyen súlyos sérüléssel. Ez nem amerikai foci. Számoljuk már meg, hogy a magyar OB1ben hány súlyos, töréses és több hetes pihenőt jelentő sérülés történt idén??? 1? 2? Egy sem? Azért ilyen alacsony a sérülések száma, mert aki magasabb színvonalon műveli a pólót, az tudja, hogy mit kell tenni, hogy kemény is legyen, de ne okozzon sérülést. Véletlenül se. Rajmi erről IS beszélt. De legvégül az a legbosszantóbb, hogy ez az egész pont a Gála kapcsán kerül itt kivesézésre. Miért nem a Gáláról beszélünk? Miért nem arról kérdezzük Rajmit? Senkit sem érdekel, hogy mit gondol a Gáláról? Ott az utolsó mondat a levelében, nem kellene elsiklani felette/mellette.

Matávpolo hozzászólása
2009.06.22. 12:21

Aki játszott az tudja hogy sérülés akár egy budapest bajnokságban is lehet- ahol aztán végképp nincs sok tét... ezért Rajmundnak nem kellett volna ilyen stílusban beszélnie egy sporttársáról. A sérülés elkövetése biztos hogy nem szándékos volt- nem valószínű hogy lövés közben erre koncentrált... Másrészről Rajmund panaszkodását hogy keményen játszott nem értem, a poló egy kemény sport és ha egy fiatal játékos bizonyítani- mint már többen is írták a Máltai bajnokságban komoly pénzek forognak- akar akkor ott becsúszhatnak ilyen dolgok is, ez szerintem benne van a játékban. Mindemellett minden tiszteletem Rajmundé de gondoljon bele hogy ha a pályája elején vele történt volna ilyesmi- hogy a nagy bizonyítási vágy következtében VÉLETLENÜL sérülést okoz egy neves játékostársának- és ő hasonlókat nyilatkozott volna róla nem hiszem hogy jól esett volna neki..

cowk hozzászólása
cowk22854
2009.06.22. 11:59

szntem kezdesz egyedul maradni a velemenyeddel :/

subidubinemértem hozzászólása
2009.06.22. 11:22

Ne haragudj, Rajmi, nekem te voltál a kedvenc játékosom, de mióta kimaradtál a válogatottból, sértettebbnél sértettebb nyilatkozatokat olvasok tőled. Nagyon örültem, hogy van ez a gála, ahol végre méltó körülmények között búcsúzhatnál el, és feldolgoznád a feldolgoznivalókat, de sajna ez sem jött össze. Lehet, hogy mindenben igazad van, de ez a gyerek akkor is mindent megtett, bement hozzád a kórházba, felhívott, nem mondhatod, h nem adta meg a tiszteletet. Lehet, h tényleg nem egy nagy játékos, fogalmam nincs, soha nem láttam, de ezek a vagdalkozások egyszerűen nem vallanak rád. Régen nem ilyen voltál (vagy legalábbis nem adtál hangot neki), jó lenne, ha ahhoz térnél vissza!

ricsi hozzászólása
ricsi22852
2009.06.22. 11:14

ne huzd fel magad! Serulesrol van szo, igenis a serulesrol, es arrol, hogy milyen meccsen, milyen korulmenyek kozott szenvedsz el egy 8 napon tul gyogyulo torest, az arcodon???? A kettonek kell, hogy legyen egy aranya, igy peladul: orrtorest bevallalsz euroliga donton peldaul, de nem egy maltai bajnoksag semmitmondo meccsen, egy merkozessel, az igazi "maltai rangado" elott. Buta balesetnek lehet nevezni a dolgot, de mondjuk ki, hogy nem ket forint forog vele kockan, azert azon a bajnoksagon nemkeves penz fordul meg, meg jonehany mecenas, akik orultek egy ket olimpiat nyert polosnak a vizben...

cowk hozzászólása
cowk22851
2009.06.22. 11:03

de konyorgom, nem a serulesrol van szo, az teljesen egyertelmu es ITT meg kell huzni a vonalat. a vonal utan pedig az jon, hogy ezt melyik fel hogy kezeli le, meg hogyan kommunikalja

ricsi hozzászólása
ricsi22850
2009.06.22. 10:56

Vlszinuleg Rajminak van igaza, amellett, hogy azt en is alairom, talan tul kemeny, es helyenkent mar mar lekezelo a Gyurival. De en meg tudom erteni, hogy duhos, eleve a maltai bajnoksag hatralevo meccseinek kihagyasa miatt, masreszt ugye azt mind tudjuk, hogy a polo gala az o otlete volt, o kezdte el szervezni, kesobb a Kutyus, meg Csucsu szervezte le, fejezte be. Mert ugye a Rajmi nem tudott itt lenni a maltai kotelezetssegei miatt. Azert abban gondolom egyetertunk cowk, hogy nagyon rosszkor jott a serules, es ha a Gyuri figyel, nem tortenik meg... Hovatovabb, ha ezt Rajmi tudja, hazajohet a pologalaram (Ez demagogia, de sarkitottan igaz...)

cowk hozzászólása
cowk22849
2009.06.22. 10:45

+1

cowk hozzászólása
cowk22848
2009.06.22. 10:41

nem mentelmi jogkent emlitettem, hanem nem ertem, hogy egy ilyen kommunikacioba miert kell egyaltalan felemlegetni? -kabat+torghelle, ha hiteles akarsz lenni =D meg amugy meg mindig nem vagyok biztos abban, hogy kinek van igaza.

Tom hozzászólása
Tom22847
2009.06.22. 10:41

Abszolut korrekt amit Szeles György írt, nincs vele semmi baj, viszont Rajmund nyilatkozata nekem kicsit furcsa, a saját butaságát próbálja utólag magyarázni. Egy kétszeres olimpiai bajnoknak is betörhet az orra, nem kell ezért megsértődni.

ricsi hozzászólása
ricsi22846
2009.06.22. 10:37

Szerintem egyatalan nem mentelmi jogkent emlitette az aranyermet, csak erzekeltetni akarta, hogy ki tapasztaltabb, es sikeresebb jatekos, pusztan a tisztelet megadasat hianyolta! Nem jo a hasonlat, mert raadasul nem is Rajmi hibazott ugye... Egyebkent en buszke vagy arra, hogy ertelmes sportoloink is vannak mint ok ketten, elolvasva a ket levelet, az jutott eszembe, hogy ez hogyan zajlana pl Lipcsey Peter, es Kabat Peter kozott:D

cowk hozzászólása
cowk22845
2009.06.22. 10:30

meg meg annyi, hogy ilyen helyzetekben en egyik oldalrol sem lobogtatnek aranyermeket. legkozelebb ha megfog vkit a rendor reszegen, mert elcsapott egy terhes not kocsival, akkor azt fogja lobogtatni, hogy aranyermes o is? mint vmi mentelmi jog? ne bohockodjunk mar

cowk hozzászólása
cowk22844
2009.06.22. 10:27

erdekes, en ugy tudom, hogy rajmi elolvasta a VLV-re kikerulo cikket, mielott kiment. talan reszeg volt, hogy engedte igy kimenni? en mar akkor is csodalkoztam.. szntem korrekt amit a srac ir, teljesen egyertelmunek tartom, hogy az egesz dolgot nem kellett volna a publikum ele tarni. ha pedig oda lett dobva a csont, akkor ne lepodjon meg rajta, hogy reagalnak ra, joga van hozza.

Domino Honvéd hozzászólása
2009.06.22. 10:07

Sziasztok! Nem csak azért szólnék a témához mert Rajmi nálunk játszott, hanem mert jól is ismerem:) A fiatal játékos hozzászólását-levelét nem értem - de tudom, hogy Rajmi mindig megválogatja a szavait, megpróbál mindig a legpozitívabban nyilatkozni és senki sem kíván megsérteni. A fiatal játékostól Szeles Györgytől több tiszteletet, kisebb egot és önérzetességet várna el mindenki. Ha már tudja Rajmi számát és valószinűleg el tudta volna érni Rajmit, akkor nem lett volna szükség a levelére. Sajnálatos tény az, hogy nem a játéktudásával került fel a vlv honlapjára, hanem egy sérülés okozásával. Nem jó ha egy fiatal sportoló ezzel kerül rivaldafénybe. Üdv Misu