FACEBOOK

Kezdődik a bronzcsata

Kezdődik a bronzcsata
hozzászólás, 2009.05.15.

A Kőér utcában este megkezdődik a Vodafone OB-1 harmadik helyéért zajló páros mérkőzés, amely két győzelemig tart. A tét nem csak a presztízs: a bajnokság harmadik helyezettje indulhat a következő szezon Euroliga-selejtezőjében. A Honvéd és az FTC egy-egy meghatározó játékosát kérdeztük: hogy készültek a párharcra, mire számítanak, miben reménykednek?

SZIVÓS MÁRTON a VLV-nek:

- Nagyon nagy csatára számítok, hiszen mindketten szeretnénk megszerezni a harmadik helyet és ezzel szépen lezárni a bajnoki idényt. Nagyon fontos, hogy a Kőér utcában, a hazai pályát kihasználva előnyhöz tudjunk jutni, mert így talán egy jó játékkal kirukkolva akár már vasárnap megszerezhetnénk a harmadik helyet Ez, úgy gondolom, hogy nagyon jó eredmény lenne a tavaly megújult Dominó számára. A presztízs és a bronzérem, mint cél, elegendő motivációt jelent ahhoz, hogy apait-anyait beleadjunk, az Euroliga-szereplés lehetősége további ösztönzést ad ahhoz, hogy kőkeményen odategyük magunkat, s így is lesz. A Fradiról néztünk videókat, rendesen készültünk ellenük, mert egy nagyon jó csapatról van szó, ezt bebizonyították év közben is. Nagyon-nagyon komolyan kell vennünk ezt a remélhetőleg két, esetleg három mérkőzést, s biztos vagyok abban, hogy jól kell játszanunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk és ezzel megszerezzük a harmadik helyet.

JÁSZBERÉNYI GÁBOR a VLV-nek:

- Szerintem egyenlő esélyekkel indulunk, akkor is, ha a Honvéd kezd othon. Az elődöntő egyik csapatnak sem sikerült valami fényesen, de az volt úgymond a főpróba. Megnéztük az Eger elleni három meccsüket videón, próbáltuk ellesni az Eger taktikáját, azt, hogy mivel tudták a Honvéd játékát simán hatástalanítani. Pénteken és vasárnap kiderül, hogy rájöttünk-e a titokra. Biztos, hogy nagyon nehéz meccs lesz, a Honvéd is szeretné kiharcolni az Euroliga-indulást és mi is. A bajnokságban megszorítottuk őket a Kőérben, eggyel még vezettünk is, de a vége nem sikerült, otthon pedig döntetlent játszottunk. Remélem, most előre lépünk. A legfontosabb talán ez a pénteki első meccs lesz. Győzni megyünk, mert harmadik mérkőzésre visszamenni már nem lenne jó.


A bronzéremért folyó párharc két nyert meccsig tart. Az első találkozó az alapszakaszban magasabb helyen végzett Honvéd otthonában lesz, s értelemszerűen az esetleges egyenlítő mérkőzést követő mindent eldöntő meccsnek is a Kőér utcai uszoda adna otthont.

Mindkét csapat a legjobb összeállításában játssza le a 19.30-kor kezdődő mérkőzést, amelyet terveink szerint élőben közvetítünk a VLV-n.

A következő találkozó vasárnap lesz a Népligetben, majd - ha még szükséges, - kedden játszanak újra a csapatok (amelyek hivatalos elnevezése: Domino Honvéd és Aprilia FTC-Fisher Klíma).

6 régi hozzászólás

B (régi) hozzászólása
2009.05.15. 18:16

Miklós! Csak nem további támogatáslefaragásra készül a szponzor az egykori Spartacus uszodában? Vagy ezért a jelentősen levett szponzori pénzért is ilyen keményen meg kell dolgozni? Hogy viseli ezt a szakosztály? Mikor egyáltalán nem ez szokta meg az elmúlt 6-8 évben. Amikor a többi csapat számára egyébként ez volt az egyetlen járható út ... Oh, azok a régi szép idők. Mikor az Olympiakos ellen elbukott margit-szigeti Euroliga döntő után még azt is kijárta ($$$) a szponzor, hogy két évvel később ismét a Hajós adjon otthont a legrangosabb európai kupasorozat négyesdöntőjének. Jaj, de rég is volt, tán igaz se volt ... Néztem a klub honlapját. Alig hittem a szememnek. A KSI-ből igazol a Domino-Honvéd? Nem a Reccotól, a Panioniosból, Egerből, a Vasastól, a Mladosttól? Hogyan van ez, Miki? Idén is le kell hajolni a fiatal tehetségekért? Ilyen csúnya idők köszöntöttek a Domino-Honvéd vízilabda szakosztályra? Még nem adtam le az adóbevallásomat, de komolyan elgondolkozom, hogy az egyik 1%-ot felajánlom a részükre. Talán segít valamicskét ...

Coach hozzászólása
Coach21781
2009.05.15. 13:17

Miklos, ez egy par honapja le volt targyalva, nem emlekszel? Most fontos ezt megint elkezdeni?

Domino Honvéd hozzászólása
2009.05.15. 09:36

Tisztelt VLV Szerkesztősége! Véleményem szerint egy ilyen cikkben, amely a mai mérkőzést harangozza be, illene egyszer leírni mindkét csapat teljes nevét. Tehát Domino Honvéd és Aprilia FTC-Fisher Klíma. Ennyit minimum megérdemel mindkét csapat névadó támogatója. És kérem ne legyen az a szabvány szöveg, hogy a csapatok neve kinn vannak a címlapon. Minden profi sportoló szerződésében benne van, hogy csak olyan fényképek jelenhetnek meg a sportolóról amelyen jól látható a támogató logoja, vagy a nyilatkozatában hivatkoznia kell a névadó támogatóra. Azáltal, hogy ezt nem veszik figyelembe így a játékos és a klubja közötti reklámszerződés bizonyos pontjai sérülnek. Természetesen ezt mi rugalmasan kezeljük, de úgy érzem, hogy egy minőségi és nagy látogatottságú vízilabda szerkesztőség erre a minimális kérést figyelembe tudja venni, ezzel is hozzásegítve a magyar vízilabdát, hogy újabb és újabb támogatók csatlakozzanak egyetlen háromszoros olimpiai bajnok válogatottunkhoz, vagy valamelyik egyesülethez. Üdv Bartók Miklós

Yoda hozzászólása
Yoda21779
2009.05.15. 09:22

Kedves vivi! Ez egy csapatjáték. Mégis hogy nyilatkozzon egy bronzmeccs előtt??? Húzza le a saját csapatát???:))) Nane...

Coach hozzászólása
Coach21776
2009.05.15. 04:27

Meg lesz nekik a 3. hely. Semmi gond nem lesz szerintem.

vivi hozzászólása
vivi21775
2009.05.15. 01:57

hm..Szívós Marci mindig reménykedik,állandóan pozitív dolgokat nyilatkozik,ami jó is lenne, de mivel a Honvéd játékosai közül egyedül ő az,aki fél éve kimagaslik,és a hátára vette a csapatot..így meg nem lehet megszerezni a 3.helyet,szóval sztem nekik ez már elúszott...