Nem bírja az izgalmakat… A magyar válogatott erőnléti edzője egy vízitelep portásának üvöltéséből tudta meg, hogy Kiss Gergőék bejutottak a pekingi olimpia döntőjébe. A meccs alatt ugyanis ő úgy drukkolt, hogy az Újpesti-öbölben húzta a lapátot, minden erejét beleadva…

Beszélgetésünk napján érdekes dolog történt. A Zala Györgyöt bemutató, júliusban megjelent interjúhoz érkezett egy olvasói „hozzászólás”.

Mivel a comment tartalma túlságosan személyes jellegű volt, felhívtuk Gyurit, nem valami átverésről van-e szó. Kiderült, hogy nem…

- Nem akarok turkálni a magánéletedben, de ennek a személyes jellegű üzenetnek a hátteréről meg lehet tudni valamit?

- Engem is meglepett, a feleségem pedig abban sem volt biztos, hogy én ezt egyáltalán megtudom, hiszen a cikk, ami alá beírta, még júliusban jelent meg. Vagyis ez a személyes hangú üzenet nem csak nekem szólt, hanem mindenkinek.

- Tehát akkor nem arról van szó, hogy a feleséged egy ideig mondjuk Dél-Amerikában él valami miatt?

- Nem-nem. Mondhatom, hogy ennyire szeretjük egymást. Mint a beírásában is olvasható, én is szerettem volna olimpiai bajnok lenni, s bizony nem az ő agyszüleménye, többen is mondták már azóta a vízilabdás srácok közül is, hogy most már egy kicsit nekem is van egy aranyam... És az is tény, hogy a kislányomnak Kiss Gergő és Gergely Pista a kedvence.

- Jelezted neki, hogy tudsz róla?

- Igen. Amikor megtudtam tőled telefonon, éppen edzést tartottam, és nagyon meghatódtam, utána pedig itthon körbecsókolgattam a feleségemet.

- Akkor a további részletektől el is tekintünk és rátérek interjúnk eredeti tárgyára. Hol nézted az olimpiai döntőt?

- Kiss Gergőéknél, Gergő családjával.

- Ez előre meg volt beszélve vagy elromlott a tévétek?

- Először is, én az ilyen meccseket nem tudom végignézni. Olyan szinten feszült és ideges vagyok ilyenkor, annyira szurkolok a fiúknak, hogy az hihetetlen. A Montenegró elleni elődöntőhöz például képtelen voltam leülni is. Tudtam, hogy olyan helyre kell mennem, ahol nincsen tévé, úgyhogy lerohantam a vízitelepre, és amikor a meccs elkezdődött, vízre tettem a hajómat, hogy evezzek másfél órát. Azt, hogy nyertek, konkrétan onnan tudtam meg, hogy amikor a negyedik kört kezdtem meg az Újpesti-öbölből, hallottam, hogy Gergő, a portás ordít, hogy Megvan-megvan-megvan!!! Innen tudtam meg, hogy bejutottak a döntőbe. Akik valamilyen szinten ismernek, azok tudják, hogy én ilyen vagyok. Kiss Gergő felesége viszont azt mondta, hogy kutya kötelességem kimenni a családdal, és nézni velük a döntőt. Ez a közös tévénézés a második negyedig tartott. Azt még láttam, aztán felálltam és kimentem, az utolsó három percnél mentem vissza a lakásba, addig kint sétáltam az utcán, mert egyszerűen nem tudtam nézni a meccset.

- Ez csak akkor van, ha nem vagy ott a helyszínen? Emlékszem, Malagában teljesen nyugodtan ültél a parton, a kispad mellett egy széken meccs közben.

- Igen, az látszódott, hogy nyugodt vagyok, de nem tudom, azt láttad-e, hogy például amikor a bronzmeccset megnyertük, akkor Kása Apu fogta meg a lábamat, mert a tribün legtetején voltunk, és felugrottam az asztalra, ami alumínium lábakon állt, és majdnem összerogyott alattam, úgy ugráltam rajta.

- Miért voltatok a tribünön?

- Kása Apuval voltunk és videóra vettük a meccset. Ő videózott és kommentálta az eseményeket, én pedig szurkoltam a magam módján. Talán emlékszel, volt velem egy magyar zászló, ami mindig ki volt lógatva.

- Igen, le is fényképeztem.

- Egyébként Talmácsi Gábor egyetlen izgalmas futamának tévéközvetítését sem tudtam még végignézni. Akit ismerek és szurkolok érte, azt én tévén keresztül egyszerűen nem tudom megnézni.

- Hát ez a sport-dolog nem neked való…

- Nem. A saját versenyeimen nem izgultam soha ennyire, mint az ilyen közvetítések alkalmával.

- Térjünk át kicsit szakmai témákra. Nem tudom, hogy tartottad-e a kapcsolatot a stábbal, vagy amit a tévében láttál, azzal kapcsolatban juttattál-e ki megjegyzéseket?

- Beszéltem egyszer-kétszer a srácokkal, de ilyen távolról én már nem tudok mit mondani. Dénes egyébként hihetetlen nagy koponya, és akik kint voltak, tökéletesen megoldották még az én feladatomat is.

- Amikor nézted a meccseket, mennyire láttad őket erőben fittnek, koncentráltnak? Le tudtad egyáltalán mérni a tévéből, hogy milyen állapotban vannak?

- Igen, és már az elején 99 százalékra mondtam, hogy megnyerik, bárki megkérdezett… Emlékezzünk vissza, előtte elég szkeptikusak voltak az emberek, jöttek ezzel a szerb-fóbiával, én meg mondtam mindenkinek: gyerekek, ez biztos meglesz! Nézzétek meg, milyen jók a fiúk, nem lesz itt semmi gond!

- Voltak privát beszélgetéseid játékosokkal vagy stábtagokkal?

- Igen. Dénessel is beszéltem, küldtem egy csomó sms-t, beszéltem Gergely Pistivel, Molnár Papesszel, Kiss Gergő is felhívott, nem honvédos srácokkal is beszéltem. Az sms majdnem mindennapos volt.

- Milyennek érezted a hangulatukat? Nagyon egy dologra fókuszáltak vagy ment a mókázás?

- Úgy vettem észre, hogy fantasztikusan érzik magukat, várják az egészet, most nem azt mondom, hogy magabiztosak voltak, legalábbis ez nem az a pökhendi magabiztosság volt, de tudták, hogy nagyon jók.

- A döntőnél tehát az utolsó negyedben visszamentél a tévé elé. Onnan már csak csücsültél és ittad a sört?

- Kiss Gergő apósa, amikor beléptem, átölelt, és azt mondta: Gyurikám, nyugodj meg, megvan!

- És akkor leültél és megnézted az eredményhirdetést?

- Igen, akkor volt még hátra három perc, megnéztem, megnéztük az eredményhirdetést, pezsgő, mindenki jött oda, gratulált nekem is, meg körbegratuláltuk egymást, meghallgattuk a himnuszt, aztán hazamentünk.

- Kint voltál a Syma csarnokban az olimpiai csapat ünnepélyes fogadásánál. Milyen emlékeid vannak erről?

- Ami nagyon jól esett, hogy az összes srác nagyon örült nekem, Dénes, amikor meglátott, azonnal mutatta, hogy menjek oda hozzájuk, pedig elvileg én nem juthattam volna oda be, de Dénes mutatta, hogy gyere, és ülj ide le, itt a helyed a csapatnál, ide kell ülnöd hozzánk. Emlékszem, Dumi volt az első játékos, akivel találkoztam, kézfogás és rögtön át is ölelt.

Madaras Norbert köszönti Zala Gyurit a Syma csarnokban

- Azt hogy élted meg itthon, mint drukker, szurkoló, hogy az egész olimpiai szereplésből igazán csak a vízilabdázók voltak sikeresek? Gondolom, figyelted a saját régi sportágadat is. Egyáltalán, az olimpiát hogy élted meg?

- Nagyon izgultam. A cselgáncsozóknak nagyon drukkoltam, azt hittem, hogy Hadfi Dani fog tudni hozni egy érmet. Vajda Attila futamát a munkahelyemen néztem, ahol egyébként természetesen folyamatosan „szakértenem” kellett. A vízilabdáról végig faggattak, volt, aki telefonon is felhívott.

- És miket kérdeztek?

- Hogy a kajak-kenu miért ilyen gyenge, várható volt-e, hogy Vajda Attila nyer, hogy a Kozmann-féle páros hogy fog teljesíteni, hogy Kovács Kati miért szerepelt ilyen rosszul. És hát a vízilabda-válogatott…, az hihetetlen! Olyan öröm volt mindenkinek, hogy nyertek, hogy ez mindent überelt. Azt mondom, ha van még öt aranyérem, az sem okozott volna akkora örömöt, mint az, hogy a srácok nyertek.

- Mi történt azóta veled? Mit csinálsz, hogy folyik az életed?

- Örömteli, hogy immár két és fél éve én irányítom S. Kovács Ádám karatés erőnléti edzéseit, s most Tokióban ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. A videóról nagyon úgy néz ki, hogy elvették tőle az aranyat, ugyanis a döntő Tokióban volt, japán bíróval, japán származású amerikai ellen… Újdonság az is, hogy Imre Géza vívó erőnléti edzéseit is én vezetem, egyébként pedig továbbra is dolgozom, személyi edzéseket tartok az A1 Wellness-ben a Material Center-ben.

- És mi újság a vízilabda-válogatottal?

- Lent voltam a Magyar Kupán Egerben, találkoztam Dénessel is, s lesz egy vacsora most decemberben az elmúlt három olimpia aranyérmeseinek részvételével, amire engem is meghívtak.

- Gondolom, te is várod, hogy mi lesz a szövetség tisztújító közgyűlése után, s hogy dönt Kemény Dénes.

- Várom, igen, nagyon várom. Igazán azt várom, hogy Dénes maradjon a kapitány továbbra is, mert szerintem fantasztikus ember, nagyon jó vele dolgozni, és egyértelműen bizonyította, hogy a vízilabdában ő az „atyaúristen”, aki mindent tud. Doktor Kemény Dénes, mint állatorvos, és Doktor Kemény Dénes, mint vízilabda-szakember - szerintem.

- Akkor téged nem kell már megkérdeznie, ha a környezete véleményére kíváncsi, mert innen tudni fogja.

- Én egyértelműen rá teszem a voksomat.

- Köszönöm a beszélgetést.