FACEBOOK

Itt vannak az "Euroliga-kalapok" - vlv-információ a sorsolás alapját képező csoportbeosztásról

Itt vannak az "Euroliga-kalapok" - vlv-információ a sorsolás alapját képező csoportbeosztásról
hozzászólás, 2008.10.21.

A legjobb 16 között kezdő magyar bajnok Vasashoz a hétvégén az Eger csatlakozott, ez a két magyar csapat szerepel az Euroliga további küzdelmeiben. A vlv a LEN Euroliga-versenykiírása alapján, a római központtól értelmezést kérve megtudta a "kalapok" összetételét, tehát azt a kiinduló beosztást, amely a november 9-i budapesti sorsolás alapját képezi.

A hétvégén szerte Európában befejeződtek az Euroliga második kvalifikációs körének küzdelmei, így kialakult a rangosabb kontinenstorna legjobb 16 csapatának mezőnye.

Az már korábban ismert volt, hogy a selejtezőkörből érkezőket nyolc kiemelt csapat várja. Annak azonban sehol sem leltük nyomát, hogy az "erőnyerők" pontosan milyen megoszlásban kerülnek az első, illetve a második kalapba. Márpedig ez nem mindegy, mert a folytatáshoz a részvevőket négy négyes csoportba osztják, s a budapesti sorsoláson úgy jön majd létre egy új csoport, hogy valamennyi kalapból egy nevet húznak ki.

A szortírozás elvei ismertek voltak, azonban a gyakorlat értelmezés kérdése, hiszen a legutóbbi Final Four-tornán Horvátországból két csapat is ott volt (Mladost és Dubrovnik), így egyikük helyére mást kell besorolni. A versenykiírás részletes tanulmányozása után sem tudtuk eldönteni, hogy az első kalapba az Olympiakosz vagy a Partizan Belgrád kerül-e negyedikként. A vlv érdeklődésére a LEN római központjában elmondták, hogy az Olympiakosz, mégpedig a ranglistán elfoglalt helye alapján.

Eszerint a sorsolásnál az alábbi összetételű kalapokból állítják össze a csoportokat:

1. kalap (a legutóbbi Final Fourba bejutott országok idei bajnokai, illetőleg a rangsor szerint a legjobb nem FF-részvevő ország képviselője): Vasas, Pro Recco (olasz), Mladost Zágráb (horvát), Olympiakosz (görög),

2. kalap
(a LEN rangsora szerinti 5-8. klubok): Kotor (montenegrói), Csehov (orosz), Partizan Belgrád (szerb) Barceloneta (spanyol) 

3. kalap (a most zárult kvalifikációs tornák csoportgyőztesei): Marseille (francia), Herceg Novi (montenegrói), Jug Dubrovnik (horvát), Sibenik (horvát) 

4. kalap (a most zárult kvalifikációs tornák csoportmásodikjai): Brescia (olasz), Volgograd (orosz), Budva (montenegrói), Eger

Fontos szempont, hogy a mostani kvalifikációs csoportokból együtt továbjutott csapatok az új kvartettekben nem kerülhetnek össze.

A csoportokban mindenki mindenkivel játszik majd - oda-vissza. A csoportelsők és a csoportmásodikok jutnak tovább, közöttük már egyenes kieséses rendszerben, páros mérkőzésen dől el a tavaszi Final Fourba kerülés.

A vlv verziója a rémálomra:


Vasas, Partizan Belgrád, Jug Dubrovnik, Eger

A vlv verziója a legszerencsésebb párosításra:

Vasas, Csehov, Sibenik, Volgograd

Olympiakosz, Barceloneta, Marseille, Eger.

Címkék:
Euroliga sorsolás

25 régi hozzászólás

sasa hozzászólása
sasa15868
2008.10.26. 11:17

van olyan ember, aki úgy gondolja, hogy a mérkőzések a vlv. hozzászólás rovatban dőlnek el? mert, ha mégsem, akkor nem sok értelmét látom a ki hány góllal jobb típusú hozzászólásoknak. és a hajrá egyik csapat/másik csapat bejegyzéseket sem tartom véleménynek, vagyis kár idefáradni velük. ha mindenáron és írásban kikívánkozik valakiből egy ilyen tartalmú közlés, akkor inkább otthon egy üres papírt javaslok felhasználni erre a célra.

régi egri hozzászólása
2008.10.22. 20:19

Egy halovány javaslat minden egri érzelmű szurkolónak: ne válaszoljatok Józsi47-nek, akinek köszönjük az elismerő szavakat és természetesen sok sikert kívánok az Euroligában a Vasasnak. (Tehát a Vasasnak és nem Neki, ez fontos!) Amúgy Eger pont

Józsi47 hozzászólása
2008.10.22. 17:56

Dobó István!Ugyan már!Az életben nem fogjátok megverni a Vasast 5 góllal.Vezessen bármilyen nemzetiségű bíró is.De azért álmodozzál csak.A bajnokságban örülhettek majd ha nyertek egy bronzérmet.Az Euroligában viszont már most fölülmúltátok a tavalyi teljesítményeteket.Szívből gratulálok hozzá. Az már más kérdés,ogy nehezen tudok elképzelni olyan sorsolást,hogy az Eger a következő körből is továbbjusson.

régi egri hozzászólása
2008.10.22. 13:12

Szerintem nincs 12 gól különbség a Vasas és az Eger között. Egy-két a reális, sok mindentől függően, hogy ide vagy oda. Azért a Vasas picivel jobbnak tűnik, de ne legyen igazam! Eger.

Imrek hozzászólása
Imrek15786
2008.10.22. 11:04

B (réginek): Valóban jó a kérdésed. Eleve úgy tudom, hogy a Sant Andreu csak azért indulhatott el a nemzetközi kupában, mert a Sabadell és a Terrassa visszalépett. Amúgy is bevett szokás a spanyoloknál, hogy nem indítják el a számukra engedett 5 csapatot (3+2). De valóban tűnnek el a Barcelona környéki csapatok. (Többek között az egykori sikercsapat a BEK-győztes Catalunya sincs már sehol, valamint a Montjuich is csak vegetál) De ugyanez igaz az olaszokra is idén, hiszen a LEN-ben csak azért van olasz csapat (Posillipo), mert kiesett az Euroligából, se a Nervi, se a Savona, se a Sori nem indult el. A kicsik pedig a létező összes csapataikat megpróbálják elindítani játéklehetőség címén. Amúgy is az Euroliga-LEN átjárás enyhén érdekes. A Spandau például nem lett LEN-es mert kiesett az Euroliga 2. köréből, de az általa az 1. körben kiütött Rotherham meg igen, mert ő az 1. körből esett ki.. De vannak ilyen érdekességek. Ami még megfigyelhető szerintem a román csapatok előretörése (Nagyvárad majdnem EL-főtáblás lett, Dinamo Bukarest az 1. körben megverte a Posillipot, valamint ott van még a Steaua).

miamanó hozzászólása
2008.10.22. 10:01

szerk-nek Nem baj. A lényeg, hogy Egerben lesz a FF, az Eger és a Vasas részvételével, és a Recco még a 16 közé sem jut.:)

miamanó hozzászólása
2008.10.22. 09:59

Ne légy szerény Dobó István, simán lesz az tíz is, ha nem tizenkettő.:)

t hozzászólása
t15782
2008.10.22. 09:49

Szegény Dobó István.

Dobó István hozzászólása
2008.10.22. 07:29

Jöhet a Vasas is, de az fájni fog nektek B. Ha nem magyar bírók vezetik a meccset, 5 góllal jobbak vagyunk a Vasasnál. HAJRÁ EGER !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.10.21. 23:01

Remélem a Kotor nem kerül egy csoportba a Vasassal.Nem szeretném Steinmetz Ádit látni ahogy gólt lő a Vasasnak.

szerk hozzászólása
szerk15774
2008.10.21. 20:44

Az Eger nem kerülhet egy csoportba a Sibenikkel. És ettől kezdve borul... :-)

ez lesz gyerekek: hozzászólása
2008.10.21. 17:52

-recco partizan Jud D Budva:TJ:Jug,Partizan -Pireusz kotor sibenik eger:TJ:Kotor,Eger -mladost csehov hercegnovi brescia:TJ:Mladost,Hercegnovi -vasas B-neta marseille volgograd:TJ:Vasas,Bneta Eger-Mladost..Hercegnoni-Vasas..Kotor-Partizan..Jug-Bneta Final fuur:Egerben:Vasas,Partizan,jug....:)

B (régi) hozzászólása
2008.10.21. 17:12

Dobó Istvánnak: tényleg jó az Eger általad elképzelt csoportbeosztása. Parázs kis meccseket játszana a hevesi gárda a Marseille-jel, és a Barcelonetától is sokat tanulhatna. Csak azt sajnálom, hogy az Olympiakos még idegenben is oktatná a serdülőcsapatával. Ettől még szorítok nekik nemzetközi szinten, kívánom, hogy egyszer a Vasas nyomdokaiba léphessenek.

B (régi) hozzászólása
2008.10.21. 16:51

Országrangsor alatt nem az egyes országok klubcspatai által elért eredményeket értik? Ha a válogatott számítana, akkor tényleg Szerbia lenne előrébb, de klubszinten más a helyzet. Amióta Szerbia külön van, a Partizánból áll. A görögök meg az elmúlt évben mégis csak három főtáblás csapatot adtak az Euroligába. Úgyhogy szerintem korrekt, ha a görög bajnok kitúrja a szerbet az első kalapból, még ha a Partizán jobb csapat is, mint az Olympiakos. Feltéve, hogy az a szabály, amit én annak gondolok.

szerk hozzászólása
szerk15769
2008.10.21. 16:03

kiv-eg wap, mi se fogadnánk és nagyon csodálkozunk, de ez volt a határozott válasz Rómában a konkrét, erre vonatkozó kérdésünkre...

kiv-eg wap hozzászólása
2008.10.21. 15:52

Nem fogadnék nagy összeggel arra, hogy a kiemelés így lesz. November 9-én a Partizán lesz a legjobb 4 kiemelt között. Egy éve is meglepetésre őket tették a legjobb kalapba. nem a klubrangsor számít, hanem az ország rangsor és szerintem Szerbia előbb lesz mint Görögország európai szinten.

Dobó István hozzászólása
2008.10.21. 15:33

Olympiakos, Marseille, Barcelonata, Eger, ez jó lenne. Vasas, Csehov, Jug, Budva, ez is tetszene.

ElDiablo hozzászólása
2008.10.21. 14:28

Volt szerencsem latni a Jug-ot most 7vegen Nemetorszagban es azt kell mondanom hogy Kicsivel es Hosival sima lehet. Smodlaka min 8-10kg sulyfelesleggel kuszkodik, Azevedo meg egyszeruen nem talalta el a kaput, asszem 33% lovesi statisztikaval zarta a csoportot. Ami viszont teny a Jug elemiere szedte a Budvat, a Possilipot es a Kazanyt. Szoval oda kell figyelni de nem kell megijedni ha egy csoportba kerul a Vasas a Juggal!

B (régi) hozzászólása
2008.10.21. 14:20

Ha abból indulunk ki, hogy tavaly is egy csoportba került a Vasas és a Honvéd, pedig tavaly is Pesten volt a sorsolás, akkor a sorsolás helyszínében nem igazán bízhatunk.

flodd hozzászólása
flodd15764
2008.10.21. 13:08

apa! az elmúlt évekből kiindulva nagy esély van rá. :( de hátha Fortuna mellénk áll. :) szerintem a videókat nem lehet letölteni.

fontos kérlek válaszoljatok!! hozzászólása
2008.10.21. 12:58

Innen a VLV-ről hogy lehet letölteni a vidókat?

apa hozzászólása
apa15762
2008.10.21. 11:18

tuti hogy az eger meg a vasas egyutt lesz

B (régi) hozzászólása
2008.10.21. 11:00

Ez van, amikor egy ország egyetlen csapatot tud kiállítani, még ha az bivalyerős is. A többi ugyanis nem hozza a pontokat, mert többi csapata nincs. Annak azért örülnék, ha idén a Vasas elkerülné a Jugot. Nem csak azért, mert a Jug nagyon erős, hanem azért is, mert az elmúlt években annyiszor találkozott már a két csapat, hogy szinte már szájszagról ismerik egymást a játékosok és a szurkolóik is. Imrektől azért megkérdezném, hogy spanyol vonalon hova tűntek az elmúlt évek "kiegészítő" csapatai. A Barceloneta és a Barcelona mellett csak a St. Andreu nevét látom most, a Terrassa, a Sabadell és a Mataro sehol. Mi lett velük tavaly, és hogyhogy idén már csak 3 (csapat) a spanyol igazság nemzetközi klubszinten. Kis túlzással, de lehet, hogy nem is túlzás, több francia, német vagy portugál csapat indult idén a két nemzetközi kupában.

balázs hozzászólása
balázs15760
2008.10.21. 10:32

egy név nagyon hiányzik innen sajnos... De sok sikert a Vasasnak és az Egernek,és kedvező sorsolást!!!

homburg hozzászólása
homburg15759
2008.10.21. 04:14

Hajrá Eger! Azért ahhoz képest, hogy a Partizán az elmúlt években a tavaly kivételével a Final Fourban volt és két éve a JUG csak hosszabításban győzött ellene - most is nyert a belgrádi tornán az Olympiakosz ellen - érdekes, hogy őket csak a 2. kalapba sorolták...