FACEBOOK

Vastaps követte Pavlik doki fényképes élménybeszámolóját

Vastaps követte Pavlik doki fényképes élménybeszámolóját
hozzászólás, 2008.10.15.

Vízilabda-rangadókat megszégyenítő tömegben hömpölyögtek az érdeklődők a Doki (dr. Pavlik Gábor) pekingi élménybeszámolójára. Mi ezúton is áldjuk a szerencsénket, hogy találtunk még üres székeket (fél órával az előadás kezdete előtt), az utolsó pillanatokban érkezők ugyanis be kellett hogy érjék az alkalmi ülőhelyül szolgáló lépcsőkkel.


Az előadás előtt több mint fél órával

Pavlik doki a férfi válogatott orvosa - immár 25 éve. Ebben a minőségben járt Pekingben, ahol körülbelül 950-szer kattintotta el fényképezőgépét a Játékok alatt. Válogatás után, kiegészítve a saját fotókat barátoktól, ismerősöktől kapott néhány képpel, 380-at vetített le ezen az estén, kommentálva a fotókat, itt-ott zenei aláfestéssel (naná, hogy kínai zenével) átélhetőbbé téve az élményt. 

Az előadás három fő részre tagolódott. Először Kínát, magát az utazást, a városnéző utakat mutatta be, amit az olimpiai falu, a város minden pontján uralkodó olimpiai hangulat érzékeltetése követett, végül zárásképpen szó esett a vízilabdáról is.

Az első igazán mosolyfakasztó szösszenetet a Kínai Nagy Falnál tett látogatáshoz kötődik. Történt ugyanis, hogy felfelé még egy átlagos felvonóval ment a válogatott, lefelé azonban egy igen gyors megoldást, bobot választottak. Miután a Dokit alaposan kioktatták a bob rendkívül bonyolult használatáról, mely szerint ha felhúzza a kart, fékez, ha letolja a kart, megy a járgány, ő beleült s rögtön az első kanyarban tesztelte a féket. Igenám, de arra a bobpálya nem volt felkészítve, hogy 5 km/h sebesség elérésénél valaki „féket tesztel”, így Pavlik doktor annak rendje, s módja szerint ottragadt az első kanyarban. A mögötte érkező (álló) aranycsapat tagjai lelkesen biztatták doktorukat, előhúztak néhány aduászt a taktikai repertoárból, s így a Doki (szerény állítása szerint a nehézségi erő hatására) beindult, és fiatalokat megszégyenítő sebességgel száguldott végig a bobpályán.

Később betekintést nyerhettünk Pavlik doktor szobájába is, ahol minden apró részlet lencsevégre került. Az olimpiai falu hétköznapjait bemutató sorozat legpikánsabb képe az a külön tapssal jutalmazott pillanatfelvétel volt, amelyen Varga Dániel és Yao Ming  szerepel. Ha csak annyit mondunk, hogy a kínai kosaras 229 centiméter magas, míg Dani „csak” 200 centis, könnyen kitalható, miért volt oly népszerű ez a kép... Ezt már csak tetézte az a titokban elkattintott fotó, amelynek előterében Yao Ming, hátterében dr. Pavlik Gábor áll (kis jóindulattal Ming magasabbnak tűnt). 

A falu étkezdéjének sokszínű bemutatásákor Pavlik doktor elárulta az is, hogy miért fogadták bizalmatlansággal a kínai étket fiaink: kiderült, hogy extra biztonságos ellenőrzés részeként kísérleti egerek voltak a menük előkóstolói, de az, hogy az ételek tálalásának mely fázisában játszottak szerepet a kis rágcsálók, örök titok marad...

A vízilabdára kanyarodva bemutatásra került a számunkra oly kedves szentély, a pekingi uszoda, az aranyos kínai személyzet (amelynek tagjai a magyar csapat megjelenésének első napján közös fotót kértek, amit másnapra kinyomtattak és aláírattak a fiúkkal), és a „még aranyosabb” válogatott játékosok, a győztes tizenhárom. Természetesen nem maradhattak el a döntő utáni boldog pillanatok sem, láthattuk, hogy Pavlik doktor milyen fiatalos lábtempóval araszol bajnokról bajnokra, örömmámorban úszva... 

A közel kétórás előadás után sokáig zúgott a vastaps, és a jelenlévők még hosszú sorokban kígyóztak, hogy megköszönjék dr. Pavlik Gábornak a felejthetetlen estét.

8 régi hozzászólás

vitto hozzászólása
vitto15592
2008.10.17. 09:23

Szúper előadó!Imádjuk!Sajna nem láttam!

Vitto hozzászólása
Vitto15590
2008.10.17. 09:19

Szúper Doki!Imádnivaló shomen!

Kata hozzászólása
Kata15559
2008.10.16. 17:54

Tényleg, kedves Szerk.!,nem lehetne valahogy netről tölteni,nézni, stb.? Annyira kíváncsi lennék, milyen volt a Doktor Úr :) szemével Peking...

Csatlakozom Gy.-hez hozzászólása
2008.10.16. 10:19

Videót esetleg nem csináltak az ea-ról?

Gy. hozzászólása
Gy.15545
2008.10.15. 18:17

Honnan lehetett volna értesülni arról, hogy ilyen lesz? Olvasom a vlv-t minden nap, de nem volt róla sajnos egy sor sem. Irigylem azokat, akik ott voltak. Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam róla, nem lesz "esőnapos előadás"?

Bodza hozzászólása
Bodza15544
2008.10.15. 18:04

Imádjuk Doki:D

t hozzászólása
t15542
2008.10.15. 17:13

Imádnivaló ez az ürge.-:)

Najó hozzászólása
Najó15541
2008.10.15. 07:08

Doktor Úr! Ön egy nagyon jó fej! Köszönjük!!!