FACEBOOK

Horvátország-Magyarország - élő közvetítés

Horvátország-Magyarország - élő közvetítés
hozzászólás, 2008.07.13.

Élő közvetítésünk az Európa-bajnokság bronzmérkőzéséről, a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával.

A találkozó 19:30-kor kezdődik.

Beharangozónk a mai mérkőzésről.

A két sípmester: Stavridis (görög) és Koganov (azerbajdzsáni).

Ahogy az várható volt, Nagy Viktor védi majd a magyar kaput a bronzmeccsen.

Varga Tamás sérülése rendbejött péntek este óta, Benedek Tibornak azonban fáj a combja. A csapatkapitány játszani fog, de a fájdalmai miatt kérdéses, hogy mennyit. 

A fiúk már a vízben melegítenek, hamarosan kezdünk.

Kezdődik a bronzcsata! Dogas és Madaras úszik rá, Norbi megszerzi.

Az első magyar támadás végén kontra.

1:0 - Kiss Gergőt kiállítják, Teo Dogas pattint balról.

1:1 - Kapunk egy előnyt mi is, szépen megjáratjuk, Kiss Gergő pontosan játszik be a középen emelkedő Varga Tamásnak, Csuvi pedig közelről behúzza.

Két perc telt el, amikor a horvátok támadása kontrával ér véget. Akárcsak a magyar utána.

Boskovics húzza rá az ötösről Varga Tamás mellől, de Nagy Viktor levadássza a labdát a gólvonalon.

Viktor jó ütemben mozdul ki egy horvát beadásra.

Biros a blokkba lövi a második magyar fórt.

Kimarad a horvát előny is, segített a kapufa.

A bírók napszemüvegben vezetik a meccset, nem azért, mert olyan vagányok, hanem mert oly mértékben tükröződik a víz a nap ezen szakaszában.

Három perc van hátra az első negyedből.

A magyar ejtés a kapu fölé, a horvát ejtés szintén.

Érkezik a harmadik magyar előny, megjáratjuk, Kása középről lövi el, jó helyen az ellenfél blokkja.

Hátrányba kerülünk, Viktor véd egy nagyot. Megáll a játék a következő horvát bejátszásnál, mert az egyik bíró ötméterest fúj, a másik két métert.

Megbeszélte az azeri és a görög, hogy Hinic bizony két méteren belül volt, így mi jövünk.

Egy perc az első játékrészből.

Vrdoljak távolról próbálkozik be Nagy Viktornál, semmi esélye sem volt.

Molnár Papesz kiharcol egy ötöst.

1:2 - Biros Péter magabiztos kézzel helyez a jobb alsóba. Ezzel jelenleg ő a legeredményesebb magyar az Európa-bajnokságon.

Fél perce marad a horvátoknak támadni, de tizenegy-két másodperc után elcsenjük a labdát.

1:3 - Kiss Gergő hajszálpontos passzal indítja Varga Dumit, ő pedig szépen ellövi Vican mellett.

SZÜNET

A második ráúszásnál az iménti gólszerző, Varga Dénes elhozza a labdát Jokovics elől.

Kiszorítanak minket, nem jutunk lövéshez a támadóidő 30 másodperce alatt.

Kiss Gergelyt kiszórják, neki ez már a második hibája. Nagyon jól védekezünk, nem tudtak kapura fordulni, távolról pedig nem mertek próbálkozni.

Kis Gábor harcol ki büntetőt.

1:4 - Hosnyánszky Norbi bevállalja az ötméteres elvégzését és mattolja a horvát csapatkapitányt.

2:4 - Jokovics szépít előnyből, az a fránya rövidsarok...

2:5 - Kis Gábor!! Szépen mozgolódik Kicsi a csatárposzton, kiemelkedik és ellövi a blokk mellett. Kapufás gól.

Hosnyánszky szerez labdát, immár nem először a mai meccsen.

A bal kezes Sukno kiszórása után Madaras lő középről, pont Vicanba.

3:5 - Kiss Gergő és Steinmetz Ádám leendő csapattársa, Kunac kipókhálózza a bal felső sarkot.

Négy perc a félidőig.

Fórba kerülünk, Hosi lökete a kapufán csattan.

4:5 - Markovics megúszik, teljesen magányosan viheti rá Nagy Viktorra, a ziccer nem marad kihasználatlan.

Kiss Gergely pattint fölé.

Emberhátrányba kerülünk, Nagy Viktor ment meg minket a horvát egyenlítéstől.

Molnár Tamásnak rosszul játszunk be.

Másfél perc a negyedből.

Markovics mellédobja egy arasznyival.

5:5 - Boskovics kegyetlen nagy gólt lő... Ez persze csak a horvátoknak jó hír, mi ennek nagyon nem örülünk.

Hosi ismét kapufát lő.

NAGYSZÜNET

Dumi megy a labdáért, Vrdoljak azonban icipicit gyorsabb.

Varga Dani labdát szerez.

5:6 - Kis Gábor kiharcol egy szabaddobást. Mivel az ötösön kívül van, így rá is sózza, be is megy!

Dogas pattint, de Nagy Viktor levadássza a labdát.

A fordulásnál Kicsit ellen kontra.

Boskovics a kapufára pattint Hosi kiállítása után.

5:7 - Varga Dumi!! Micsoda szemtelen gól! Dogas hiába lóg a nyakán, ő beforgatja, Vican mellett pedig csuklóból elpöcköli.

6:7 - Ötméteres a horvátoknak, Baracs belövi, pedig Viktor jó irányba mozdult.

6:8 - Varga Dénes megúszik, GÓÓÓÓL! Burics már nem éri utol Dumit, aki el tudja lőni Vican mellett, igaz, a kapufa is segített.

6:9 - Hosnyánszky. Varga Dani hiába volt lövéssel kecsegtető helyzetben, önzetlenül továbbpasszolta a jobb szélen érkező Hosinak, ő pedig kilövi a hosszút.

Mindkét szövetségi kapitány sárga lapos figyelmeztetésben részesül.

7:9 - A bal kezes dubrovniki, Sandro Sukno értékesíti a horvát emberelőnyt.

Négy perc még a negyedből.

Buslje kiállításából adódó előnyünket nem tudjuk gólra váltani.

Hinicsnek centerbejátszás, Hosit kiküldik. Dumi blokkjáról fölémegy.

8:9 - Hinics gólja után megint egy gól a differencia. Tegyük hozzá, hogy nekünk úgy tűnt, hogy Hinics egyértelműen víz alá vitte a labdát, az pedig szabálytalan. Varga Dani is így látta, reklamál is a görög bírónál, de hasztalan.

Varga Dénes ellen büntetőt ítél a görög játékvezető. Ez bizony értetlen ítélet volt, de legalábbis ügyes horvát színészjáték.

9:9 - Vrdoljak értékesíti a büntetőt.

9:10 - Hosi! Az azeri (figyelitek, nem a görög) kiállít egy horvát játékost, Hosi középen lóbál néhányat, Hosnyánszky pedig kegyetlen erővel bevarrja Vican feje fölé.

10:10 - Kásást kiküldik 20 másodpercre, Baracs középmagasan belövi Vrdoljak asszisztját.

SZÜNET

Madaras lemarad az utolsó leúszás végén a labdáról.

Előnyben passzolgatnak a horvátok (Varga Dani vált ki rövid időre), szépen járatják, de kivédekezzük.

A magyarok ellen kontra.

Biros sokadszor igazolja, hogy miért ő az MVP, szereli a horvát támadót.

10:11 - Kicsi kiharcol egy fórt, először lecsúszik Biros kezéről, de nálunk marad. Biros Péter másodszorra is megpróbálj s a jobb alsóba húzza a labdát.

11:11 - Boskovics használja ki Biros kiválását.

Kerek öt perc van hátra a meccsből.

Molnár Papesz ellen kontra, Hosit kiszórják, így Csuvi után ő sem jöhet már vissza.

Ratko Rudics időt kér.

12:11 - Nagyon hosszú idő után vezetnek a horvátok, Smodlaka a gól szerzője.

Molnár Tamás kiharcol egy újabb büntetőt. 

12:12 - Kiss Gergely lövi az ötöst, Vican a másik irányba mozdult, nem sok köze volt hozzá. Szerencsére.

Nagy Viktor mekkora nagyot véd emberhátrányban!

Négy perc sincs már hátra.

Már megint mi vagyunk hátrányban, Kásás harmadik hibája, ő sem jöhet már vissza, vészesen fogyunk.

13:12 - Dogas kihasználja az előnyt.

3:14 van hátra.

Kapunk mi is egy fórt, de nem tudunk élni a lehetőséggel, mert Dumi lökete a kapufán csattan.

Érkezik a menetrendszerini horvát fór, Markovics fölédurrant. A felúszásnál egy horvát pólóst is kiszórnak, Kemény Dénes pedig időt kér. 2:10 van hátra.

13:13 - Jajj de kellett!! Biros Péter!! Ismét Kiss Gergely a kiszolgáló, középre ível, Peti emelkedik és behúzza Vican kapujába.

Kontra a horvát támadás végén, másfél perc van hátra.

Kis Gábort próbáljuk megjátszani, visszahúzzák, de semmi ítélet.

Nagy Viktor jól mozdul ki, labdát szerez. Már nálunk a labda, amikor fórt fújnak a horvátoknak. A sérülten is játszó Benedeket szórták ki, Nagy Viktor irgalmatlan nagyot véd.

20 másodperc maradt, Kemény kikéri a második idejét.

Ketyegnek a másodpercek, próbálunk helyzetbe kerülni, Biros el is vállalja a végén, de halovány a kisérlet.

VÉGE. HOSSZABBíTÁS KÖVETKEZIK.

(Kétszer három perc lesz a hosszabbítás.)

Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert és Varga Tamás kipontozódott, így ők már csak a kispadról, buzdítással segíthetik a társakat.

Varga Dániel elhozza a labdát, de elrontjuk a támadást.

Kontra, melynek végén Kiss Gergely küldi rá nagy erővel, Vican bemutat egy bravúrt.

Két perc még a szünetig.

14:13 - Baracs har méteren elrúgja magát Kiss Gergőről, rálövi, bemegy.

Másfél perc van az "extra time" szünetéig, amikor mi támadhatunk. Papeszt próbáljuk centerben megjátszani, nem jön össze.

Smodlaka szabálytalan a horvát támadásnál, kontra javunkra. Kunacsot kiállítják, Kiss Gergely lövi rá jobbról, véd a blokk.

SZÜNET.

Madaras Norbi elhozza az utolsó ráúszásnál a labdát.

El kellett lőnünk a támadidő miatt. Varga Dániel vállalta be, Vican éppenhogy odaért, sarokdobás.

14:14 - Jokovics kimegy, jön viszont Madaras Norbi!!! Kétszer is majdnem elhagytuk a labdát az előnyös helyzetben történő passzolgatás mellett, azonban az utolsó utáni pillanatban Norbi ellövi középről, a labda pedig a bal alsóban pihen meg.

Madarast ki is szórják rögtön a következő támadásnál, Nagy Viktor bravúrosan véd, nagyon kellett.

Egy perc még.

Páros kiállítás. Tőlünk Varga Dániel, tőlük Hinics. 45 másodperc van vissza.

23 másodperc van hátra, időt kér Ratko Rudics, ők jönnek.

Kontrát kapunk!!

Támadunk, az első kísérletünk Vican kezét éri, egy pillanatra meghűl bennünk a vér, de visszapattan Dumi elé és:

14:15 - GÓÓÓÓÓÓÓL!!!! VARGA DÉNES!!!! 3 másodperc maradt!

A horvátok még lőnek egy kapufát.

VÉGE.

Horvátország-Magyarország 14:15 - Európa-bajnoki bronzérmesek vagyunk! 

GRATULÁLUNK A KEMÉNY-LEGÉNYEKNEK!

 

193 régi hozzászólás

Fejszámoló hozzászólása
2008.07.14. 19:48

Nagy Viktor nem 57%-os, hanem 39%. Egyébként 9 védés.

Irén hozzászólása
Irén11643
2008.07.14. 14:58

V Gábor és BB : most pörgettem végig a tegnapi hozzászólásokat,kár,hogy elhamarkodottan ítélkeztetek,főleg Nagy Viktorról:ha jól számoltam össze 8 védése volt,14 gólt kapott, akkor az aztmondja, csak neeem? 57%? Na,nemááá.Ja,és nyertünk! Szecska sem tudott volna többet!Ez tutti.

Csaszi hozzászólása
Csaszi11606
2008.07.14. 00:43

zele A legnagyobb ellenfelek ellen Biros 10, Madaras 7, Benedek 5, Molnár és Kiss Gergő 3, Kásás 2 (+ gólpasszok, de ezek bontását nem tudom) gólt lőtt. Egyébként az utóbbi 4 világversenyen legfontosabb (elődöntő, döntő) 7 mérkőzésén Kiss Gergő 27! gólt lőtt, ha az EB alatt a Balatonon nyaralna, akkor is kivinném Pekingbe. Ezen a tornán Madaras volt a legjobb balkezes, Molnár játéka (én sem ezt vártam) meglepően jó volt, Kásás a megszokottnál kevesebb gólt lőtt, de kanadai táblázat alapján a legjobbak között lenne, lehet hogy nem szimpátia alapján kellene véleményt mondanod, másrészt a Csapat azért Csapat, hogy az ingadozó teljesítményeket mindig ellensúlyozza valaki, az említettek éppen eleget ellensúlyoztak, egy-két gyengébb meccs bőven belefér. A vízben töltött időről nem tudok mit mondani, gondolom Te majd hozod a számokat.

Józsi47 hozzászólása
2008.07.13. 23:25

Ildikó-Most láttam csak,hogy nem nevezted meg,hogy melyik Steinmetzre gondoltál.Ha a Barnára akkor azt mondom,hogy egyértelműen hiányzik ebből a csapatból.

Józsi47 hozzászólása
2008.07.13. 23:22

Ildikó-Mint Vasas szurkolónak természetesen hiányzott az Ádi az EB-ről. Azt persze nem tudhatjuk,hogy milyen teljesítményt nyújtott volna. Viszont azt a legnagyobb Ádi elfogultsággal sem állíthatom,hogy a kapitány rosszul döntött amikor az általa választott két centert vitte ki Malagába. Szreintem mind Molnár mind Kicsi megygőző és jó teljesítményt nyújtott. Ezzel egy ütt szurkolok Ádámnak,hogy olimpiai csapattag legyen.De nagyon-nagyon kevés esélyt látok rá.

Józsi47 hozzászólása
2008.07.13. 23:16

BB-nek (nem az igazinak) Látom,te egy jó nagy Nagy Viktor utáló vagy.Kiváncsi lennék mivel váltotta ki az utálatodat? Szánalmas,ahogy az egész meccs alatt mással sem fogalalkoztál szinte csak vele. Elárulok valamit.A védelem azért van a kapus (jelen esetben Viktor) előtt,hogy a védőmunkával segítsék a kapust.Ez ma nem működött maximálisan sajnos.A távolról kapott nagy gólokról ugyanolyan vagy talán nagyobb részben tehet a védelem,mint a kapus.Nem állítom,hogy nem volt olyan gól amit ne foghatott volna meg Viktor.Viszont amikor tényleg és igazán kellett bravúrokat mutatott be.Abban pedig egészen biztos lehetsz,hogy benne lesz a Pekingbe utazó csapatban.

vsz hozzászólása
vsz11592
2008.07.13. 23:12

P- nekik hála, mi is jókedvűek vagyunk:-), hiszen ők a legjátékosabbak, ezért a legjobb játékosok is. Szép volt, köszönjük!

Józsi47 hozzászólása
2008.07.13. 23:08

Flóri,te agybeteg! A mai bronzmeccsen a 15-ből 9 gólt Vasas játékos lőtt.Dumi 4-et,Hosi 3-mat,Kicsi 2-őt.Ezenkívül Viktor amikor tényleg és igazán kellett a helyén volt és védett.Dani önmagához képesr valóban halovány volt.Nos akkor mi a baj a Vasas játékosokkal?

macskako hozzászólása
2008.07.13. 23:05

Neztem az eredmenyhirdetest . Jo jelnek tunik,hogy a sracok mosolyogtak,s nem kudarckent eltek meg a 3. helyet . Hajra Magyarok !! jo ejt !! Xevaxtok !!

macskako  hozzászólása
2008.07.13. 23:03

Bubo ,21 ora 51 perc. Latom ,,bekerdeztel " Zele kolleganak . nem tisztem megvedeni,nem szorul ra. Csak 1-2 dolog . Nos ,hosszu eveken at szurkoltam e nagyszeru VASAS fanatikus ,Zele ur mellett a Komi es mas uszodak lelatojan . Ja,s O tobb kulfoldi VASAS meccsen volt ,mint en . Ami azeeee nem semmi ... Sztem ennyi eleg Zelerol . Rossz ajton kopogtattal a kerdeseddel . Ne csuggedj,van ilyen .

macskako hozzászólása
2008.07.13. 22:57

Flori ,22 ora 01 perc Latszik ,hogy ertesz hozza . Kb annyit ,mint en az atomfizikahoz ...

P hozzászólása
P11584
2008.07.13. 22:56

jókedvüek a fiúk:)))))))))))

P hozzászólása
P11583
2008.07.13. 22:48

Jó meccs volt!!!

P hozzászólása
P11582
2008.07.13. 22:45

Sima ügy lessz addigra egy teljesen "más" csapat fog a vízbe szállni!!

Ildi hozzászólása
Ildi11581
2008.07.13. 22:43

szép kis olimpiai kezdésünk lesz Montenegró ellen...

P hozzászólása
P11580
2008.07.13. 22:42

OLÉ!!!!!!!!

P hozzászólása
P11579
2008.07.13. 22:41

OLÉ!!!!!!!! MONTENEGRÓ!!!!

P hozzászólása
P11578
2008.07.13. 22:35

Montenegró nyerni fog szerintem(remélem)

Gusztáv hozzászólása
2008.07.13. 22:29

Kemény nyilatkozata a címlapon.

: hozzászólása
:11575
2008.07.13. 22:27

Kicsivel

BB-az igazi!!! hozzászólása
2008.07.13. 22:23

Tegyél már a neved mellé vaalmit... mert eddig én hazsnáltam ezta nevet ...köszike... nem baj csak mégis oylan mintha én kommenteznék!!és közben meg nem!köszike

orsi hozzászólása
orsi11573
2008.07.13. 22:22

p! te ezt honnan tudod? pontosan kivel beszéltél?

P hozzászólása
P11572
2008.07.13. 22:20

Most beszéltem a fiúkkal telefonon!! Holnap 22 30kor érkezik a repülőgép remélem minnél többen kint lesztek!!!!!

K.K. hozzászólása
K.K.11571
2008.07.13. 22:19

Éljenek a kemény legények!!! Külön gratuláció Duminak, az utolsó pár másodpercekért!!!!! ( Egyértelmű, hogy csak a montenegróiaknak szurkolok!)

ildikó hozzászólása
ildikó11570
2008.07.13. 22:16

remélem dénes mindent kielemeztet, pl. az öregek játékát, fiatalokét is természetesen... rajmi nektek nem hiányzik? meg a steinmetz?

orsi hozzászólása
orsi11568
2008.07.13. 22:15

p! köszi:)

Gica!!! hozzászólása
Gica!!!11567
2008.07.13. 22:14

Szerintem nem kell szétosztani a csapatot fiatalokra és idősekre. Egység van. Együtt nyernek és veszitenek! Teljesen jól kiegészitik egymást.Itt nem csak a fiatalok nyerték meg, kellett oda rutin is.

ildikó hozzászólása
ildikó11566
2008.07.13. 22:11

szerintem a vízilabdában most szerbia magyarország montenegro horvátország olaszország spanyolország görögország az európai sorrend.

Ildi hozzászólása
Ildi11565
2008.07.13. 22:10

...azért jó látni a szerbeket szenvedni... még ha ez kárörvendő megjegyzés is...

ildikó hozzászólása
ildikó11564
2008.07.13. 22:08

ti kinek drukkoltok? én montenegrónak. ne ám már a szerbek mindig nyerjenek

SAPécs hozzászólása
SAPécs11563
2008.07.13. 22:07

Sziasztok! Nagyon jó meccs volt! Micsoda küzdelem! Ez a baj az ilyen-olyan kupákkal. Jönnek a németek,a románok meg a görögök, és mi olyan könnyedén leverjük őket mint vak a a poharat. Majd nagyságunk teljes tudatában megyünk a világversenyekre, ott pedig jönnek a délszlávok és az már gondot jelent. De itt most bebizonyítottuk, hogy tudunk mi ellenük is ragyogóan játszani, és KÜZDENI!!! Szerintem tegnap is jól játszottunk, csak a küzdeni tudás a végén mintha nem lett volna ugyan ilyen. Ma én is úgy éreztem, hogy a fiatalok, az "újak" lendítették igazán a csapatot, és szerintem ez is nagyon jó jel. Én, mint Nagy Viktor rajongó is úgy éreztem, hogy az elején hiányoztak a tőle a Vasas meccseken megszokott bravúrok, de végén -a lehető legjobbkor - jöttek és szerintem ez a lényeg.Szóval KÖSZÖNET,SZÉP VOLT FIÚK!

zele hozzászólása
zele11562
2008.07.13. 22:02

Csaszi! Nem Szlovákia, meg Görögország ellen kell hozni magát egy klasszisnak. Egyébként nézd meg, hogy mennyit játszottak a kemény-kedvencek és mennyit a fiatalok. Bubó! Talán voltam néhányszor...

Flóri hozzászólása
Flóri11561
2008.07.13. 22:01

Elég gyenge volt, sok a vasa játékos a csapatban, így Pekingben kb. 5. helyre van esély.

p hozzászólása
p11559
2008.07.13. 21:58

Orsinak!! Hosi a Vasasban fog játszani!

Bubó hozzászólása
Bubó11558
2008.07.13. 21:51

zele! Te nagyon okos vagy! Kíváncsi vagyok, hogy voltál-e már vízilabda-meccsen...

Ildi hozzászólása
Ildi11557
2008.07.13. 21:51

Hú... Az m2 adja az eredményhírdetést, és még összefoglalót is a bronzmeccsről...!

Bubó hozzászólása
Bubó11555
2008.07.13. 21:48

régi egri! Igen, van doktori végzettségem. "Gyeguc"??? Az mit jelent? Ezt a szót még nem hallottam.

berry hozzászólása
berry11554
2008.07.13. 21:47

Azt senki nem veszi észre, hogy milyen változáson megy át a csapat? Az idősebbek kezdenek kiöregedni, egyszerűen már nem várhatjuk el ugyanazt a teljesítményt, amit 5-10 évvel ezelőtt nyújtottak. Az újak meg igenis bravúros dolgokat csinálnak, de össze kell rázódni, meg kell szokni az új felállást. Ezen a meccsen jóformán (Birost kivéve) senki nem nyújtott nagyot a régiek közül, és a fiatalok elvitték a hátukon. Szerintem ez jó jel a jövőt tekintve.

Anikó hozzászólása
Anikó11553
2008.07.13. 21:46

Szép volt Fiúk, szép volt Fiúk! Még egy zászlót is előkerestem....úgy szurkoltam! :) Jaj, de szép volt!!!! Köszönet érte!!! Jobbulást a sérülteknek, jó utat haza!

Csaszi hozzászólása
Csaszi11552
2008.07.13. 21:44

zele, Látom nem érzed szükségét, hogy hozzászólás előtt tájékozódj, ezért idemásolom a magyar góllövő listát (a mai meccs góljai nélkül), Kásás 6 góljához adj hozzá 10 gólpasszt és akkor nagyjából képet kaphatsz, hogy mekkora játékosokról van szó, ha még közepes formában is a hátukon viszik a csapatot. Üdv. Magyar házigóllövőlista: 1. Biros Péter, Madaras Norbert 11 gól 3. Kiss Gergely 10 gól 4. Hosnyánszky Norbert 9 gól 5. Benedek Tibor 8 gól 6. Kásás Tamás, Molnár Tamás 6 gól 8. Varga Dénes 5 gól 9. Varga Dániel 4 gól 10. Kis Gábor 3 gól 11. Varga Tamás 2 gól

Ildi hozzászólása
Ildi11551
2008.07.13. 21:44

olyan rossz hallgatni, hogy minden egyes hibáról Mezei D-nek eszébe jut egy ugyanilyen magyar hiba... brrr...

ildikó hozzászólása
ildikó11550
2008.07.13. 21:43

miért van az, hogy írok, s 10 perc múlva sincs kint?

BB hozzászólása
BB11549
2008.07.13. 21:42

Macskakőnek! Igazad van hogy Viktor védett fontos helyzetekben ezt bevallom... de ha .. midnig ott van! jobban nyerhettünk volna... te iyg látod én meg ugy!! eza válaszom! remélem tetszik... de szerintem abban egyetértünk hoyg tanulságos eb volt... amiböl lehet tanulni... és az olimpián lehet hasznositani... és arany lesz! Hajrá fiuk.. és hát persze mind a kettena fiuknak szurkolunk! Puszi Macskakő

kerikaj hozzászólása
kerikaj11548
2008.07.13. 21:42

Ja igen, függetlenül attól, hogy "csak" harmadikok lettünk, szerintem olimpia szempontjából nagyon jól sikerült ez a főpróba. Jó kis meccseket játszottunk, kiélezett szituk voltak, ami elsősorban a fiatalok szempontjából jelenthet sokat. Mennyien kritizálták Kemény Dénest azért, hogy beválogatta Hosnyánszky Norbit, ő pedig köszönte a bizalmat és élt is vele. A válogatott egyik legjobbja volt. Szinte mindegyik fiatal, (majdnem) újonc játékosnak volt legalább egy jó meccse, és ez önbizalom szempontjából nagyon jó lehet. Szóval szerintem ez így ahogy van, egy tökéletes csapat! Aki meg olyanokról beszél, hogy generációváltás, az tényleg nem tudom miről beszél.. a fiatalok itt vannak, jól játszanak, de mellettük a rutinos öregekre is szükség van. (Biros, Kiss Gergő, Kásás, Benedek..) A fiatalabb pimasz és a rutinosabb játékosok jól kiegészítik egymást, úgyhogy szerintem jó kis csapat ez nagyon!

orsi hozzászólása
orsi11547
2008.07.13. 21:42

valaki tudna segíteni? a Hosnyánszky melyik klubba játszik?

V Gábor hozzászólása
2008.07.13. 21:39

Tesla! Viktor ma saját magához képest tényleg gyenge volt.majdnem bement az is amikor telibetalálták, jóformán minden lövésen rajtavolt..... ,de lesz ez még sokkal jobb Pekingben!!

Tina hozzászólása
Tina11545
2008.07.13. 21:39

Madi meg papesz kritikán aluli??????? ugyan azt az EB-t néztük?? Madaras 11 gólt lőtt talán nem tudom pontosan igazad van ez kritikán aluli h merészelt ennyit is belőni. Papesz meg nagyon jól játszott végig!! Kása meg nem csak a gólok számítanak a rengeteg labdaszerzés gólpasszok is nagyon fontosak!!! Szóval erről ennyit! szerintem nem ugyanazt az ebt néztük ez már biztos!!! Generáció váltás????? ez a csapat nagyon szuper!!! arról meg nem ők tehetnek h most már nem 2 hanem 4 csapatról minimum szólnak a világ versenyek akik esélyesként indulnak!! na mind1 felsem húzom magam ezen. Jah és ma nyögvenyelősen nyertek?? ez így van a végeredményből is látszik de parádésan játszottak ha nincs az a két rossz bírói ítélet akkor 2-3 góllal is nyerhettünk volna!!!!

zele hozzászólása
zele11544
2008.07.13. 21:39

Kilenc gólt Vasas játékos szerzett, ez azért biztatónak tűnik a jövőre nézve. Hajrá Vasas! Hajrá Magyarok!

Bodza hozzászólása
Bodza11543
2008.07.13. 21:39

Annyira szeretlek titeket,köszönet és hála:D:D

NEW hozzászólása
NEW11542
2008.07.13. 21:38

p-nek! Én nem egy meccset nézek, hanem az egész eb-t. Nem a gagyi meccseken kell pallérozni, ahenm a tét meccseken! De tetszik, hogy minden mondatod után smilet teszel. Ez is jelent valamit. Tudod, több évtizede járom az uszodákat, így egy kicsit van rálátásom az egészre. Hozzátéve, hogy nem vagyok szakértő. De azért hajrá és sikongassatok....

berry hozzászólása
berry11541
2008.07.13. 21:38

Tanulja meg a világ a Varga Dénes nevet!!! :) És ti mit beszéltek?? Nem ugyanazt a meccset néztük? Szerintem Nagy Viktor bravúros volt több ízben!!!

zele hozzászólása
zele11540
2008.07.13. 21:35

Szerintem egyértelmű, hogy a fiatalok átvették a vezetőszerepet. Dumi először kapott komolyabb játéklehetőséget, és élt vele. Dani a spanyolok és a szerbek ellen volt vezéregyéniség. Hosi több meccsen is elképesztően játszott, óriási gólokat szerzett. Viktor az elődöntő két negyedében és ma is jól védett. Kicsi is hozta magát ma, de centerben nagyon gyengék voltunk az egész EB-n. Ezzel szemben a tapasztaltabb játékosok közül csak Biros, Benedek és Szécsi teljesítménye elfogadható. Kiss Gergely nagyon hullámzó volt, akár meccseken belül is. Molnár és Kásás viszont minősíthetetlen, és Madaras teljesítménye sem ütötte meg a mértéket. Sajnos Kemény nem tud elvonatkoztatni kedvenceitől, és ez Pekingben kevés lesz. Ne legyen igazam!

Tina hozzászólása
Tina11539
2008.07.13. 21:32

na most sikerült megnyugodnom teljesen. hehe zengett tőlem az udvar:D a szomszédok onnan tudták h mi az eredmény h én ordibáltam :P hát őszintén nem gondoltam volna h uccsó pár másodpercbeen történhet vmi de DUMI egy isten. Amit a mai meccsen nyújtott az fenomenális le a kalappal. Nagyon jó teljesítmények voltam Peti, Dumi, Kicsi, Hosi,szerintem viktor is. Én azért nem csalódtam norbiban nem nyújthat mindig kimagasló teljesítményt!! Na mind1 egy a lényeg szép volt fiúk!!!!!az unicum kupán pedig találkozunk alig várom h ott élőben szurkolhassak nektek az olimpia előtt.

gizi hozzászólása
gizi11538
2008.07.13. 21:31

Minden kételkedőnek.Ez a CSAPAT ismét azt bizonyította, hogy ott van a világ élvonalában.Olyan emberi nagyságról olyan akraterőröl tettek tanubizonyságot,hogy fejet hatok előttük.Már hallom"szerencséjük volt".Igen az IS volt.Ha a szerbek ellen IS lett volna-csak egy hangyányi -akkor ma a döntő lett volna a mai est fénypontja. HAJÁ MAGYAROK.SZÉP VOLT FIUK és SZÉP VOLT LÁNYOK.

ildikó hozzászólása
ildikó11537
2008.07.13. 21:29

sziasztok. egy két gondolat. varga tamás igen hamar kipontozódik. rajmi jobban fogta az ellenfelet. nmadaras nagyon gyenge volt. vajon miért? olaszban egy isten... viktor jó kapus. varga dénesnek sok puszi!!

hi hozzászólása
hi11536
2008.07.13. 21:28

NEW!!! Kell a generáció váltás, de nem most te nagyon hozzáértő! Mindenki tudja, hogy az lesz majd az olimpia után, hajjaj alig várjuk, aztán meg majd 10 évente 1 arany világversenyen...Akkor majd mit mondasz? Okostojás? Kell a generációváltás?:) Ennyit a sok tudatlanról! Gratulálok a bronzéremhez, mert emberfeletti volt! Ha így küzdünk, akkor meg lesz a 3.! Elnézést a letolásért a többi normálisan beírótól!

djtesla hozzászólása
djtesla11535
2008.07.13. 21:28

A döntőbe nagyon drukkolok Montenegrónak!Kapják el a szerbek pofáját!

p hozzászólása
p11534
2008.07.13. 21:27

NEW! Te nem ellendrukker vagy. Hanem egy igazi hülye:). Mi az, hogy kell a generáció váltás? Nézted a meccset? 15 gólból 10-et az új generáció lőtt. De azért okoskodj még!;)

Kriszti1 hozzászólása
2008.07.13. 21:27

BENEDEK TIBORNAK BOLDOG SZÜLINAPOT SZÉP VOLT FIUK GRATULA!

Ildi hozzászólása
Ildi11532
2008.07.13. 21:25

tényleg örülök a lányok és a fiúk bronzérmének, de azért nagyon keserű szájízzel nézem a döntőt, hogy nem mi játszuk...

Gergőke hozzászólása
2008.07.13. 21:23

Gratula a csapatnak! A Mezei meg mondhat bármit, szerintem nem csaltak a bírók a horvátoknak. Csak szimplán gyengén vezették a meccset. A 4. negyedben nem volt olyan támadás ami ne kiállítással végződött volna.

macskako  hozzászólása
2008.07.13. 21:22

Szep volt fiuk !! Ez a mai hoskoltemeny volt !! Neha az volt az erzesem a TV keszulek elott,hogy a Palatinuson jatszunk,a hullammedenceben . Arral szemben poloztunk, a 2 biro miatt . Vegulis bronzermes lett a magyar csapat . Nem rossz,DE: PEKING szamit !!!!!!!!! Mindenesetre,pozitivan szemlelve a dolgokat ,a vilagbajnokot 2 meccsbol 2x legyoztuk !!! Pekingben pedig +torjuk a szerb atkot ! Ja : DUUUUUUUUUUUUUUUUUMMMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII !!! :))) xevaxtok !

djtesla hozzászólása
djtesla11529
2008.07.13. 21:22

BB! Védj ki te sorozatban ilyen balkán bombákat! Viktor nagyon jó kapus, egy ilyen sok gólos meccsen ha párat kivéd már az is bravúr!Az a pár fontos ma meg is volt.

P hozzászólása
P11528
2008.07.13. 21:21

GRATULÁLOK A CSAPATNAK!!!!!!!!!!!!!!!! NEMKÉRDÉSES HOGY A FIATALOK(KICSI HOSI DUMI VIKTOR) BEJÁTSZOTTÁK TELJESEN MAGUKAT A CSAPATBA ÉS AZ EMBEREK SZÍVÉBE!!!! MEGINT 3 SZÍVROHAMON TÚL............

Gica hozzászólása
Gica11527
2008.07.13. 21:18

Köszi a vlv-nek a tudósitást! Szerintem minden nagyon jó volt!

macskako  hozzászólása
2008.07.13. 21:18

BB !! Viktor jol vedett ,s 2 esetben O tartotta eletben a csapatot . Te jossz . Teljes figyelmemet a kovetkezo hozzaszolasodra forditom . Hallgatlak .

régi egri hozzászólása
2008.07.13. 21:17

Bubó, te biztos doktor is vagy. Madaras és Biros nélkül gyeguci lett volna az egész, nem??

orsi hozzászólása
orsi11523
2008.07.13. 21:16

Gratulálok a Magyar válogatottnak!!!!!

Ildi hozzászólása
Ildi11521
2008.07.13. 21:15

Gratulálok a csapatnak, és örülök, hogy a fiatalok is bizonyíthattak...

Katka hozzászólása
Katka11520
2008.07.13. 21:14

DUMI!!!!!!!!!!! SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!!!! TI TÉNYLEG KEMÉNY LEGÉNYEK VAGYTOK!!!!!!!!! GRATULÁLOK AZ EGÉSZ CSAPATNAK!!!!!!!!!!!

Fanni hozzászólása
Fanni11519
2008.07.13. 21:14

IGEEEEEN!!!!DUMIIIII:DÉS MINDENKIIIII:)

GPFun hozzászólása
GPFun11518
2008.07.13. 21:14

VÉGRE, VÉGRE CSAK GRATULÁLNI LEHET MINDENKINEK. ÉS VIKTOR IS VÉDETT FONTOS PILLANATBAN. HA ELŐBB IS MEGFOG PÁRAT SIMÁN TÖBB GÓLLAL NYERÜNK ÉS NEM RÁGOM LE A KÖRMÖM. NEHÉZ VOLT, DE SZÉP VOLT FIÚK. TÉNYLEG SZÍVBŐL GRATULÁLOK. IRÁNY AZ OLIMPIA! OTT REMÉLHETŐLEG MINDENKI MEGELÉGEDÉSÉRE FOGNAK VEZETNI A BÍRÓK ÉS TALÁN MÉG mezei IS ELÉGEDETT LESZ, MERT NYERÜNK!!!!

BB hozzászólása
BB11517
2008.07.13. 21:14

Én csak azt tudom mondani hogy hajrá Viktor , szedd össze magad! Szecska a legjobb! Én bizok benne... És amugy nem is ismersz... én csaka fiúknak szurkolk és csak véleményt nyilvánitok léccives tartsd tiszteletben... nem szidtam egy csunya szot nem emlitettem meg rá...szoval bocsika H... eza véleményem és szerintem elmondhatom...

kerikaj hozzászólása
kerikaj11516
2008.07.13. 21:14

Bubó, hát én amondó vagyok, hogy olimpián látni fogunk Madaras Norbitól csemegéket.. :) Reccoban jól játszott az elmúlt szezonban (bár vmelyik agyas kommentátor múltkor azt mondta h ott nem igazán jöttek össze neki a dolgok, én másképp gondolom). Én benne nagyon bízom, mert ez a mostani gólja is mutatja h kiélezett szituban azért ő nem ijed meg attól, hogy gólt lőjön. Na mindegy, szerintem nagyon jó ez a csapat és bízom benne, hogy semmilyen változtatás nem lesz, szerintem ez az EB nem indokolja ezt. Azért azt nem gondotlam volna, hogy egy bronznak is ennyire tudok örülni... :))

netty hozzászólása
netty11515
2008.07.13. 21:13

Szép volt fiúk!!!!:) Így kell játszani, magabiztosan minden meccsen! Mindegy az, h kemény ellenfelek (pl.szerbek, montenegróiak) hinnetek kell magatokban! Én végig hittem bennetek! :)))

NEW hozzászólása
NEW11514
2008.07.13. 21:13

Hát vége az EB-nek. Lehet tanulságokat levonni. Pl. igen is megvan a szerb fóbia. De nézzük a mai meccset. Hm, nyögvenyelősen gyűrtük le a Horvátokat. Ez marha kevés lesz Pekingbe. Elkéne gondolkodni, hogy a bérelt játékosoknak valahogy fel kell pörögniük. Madi, Kása, molnár iszonyat tré volt ezen az EB-n. Vagy kitalál valamit Kemény, vagy tényleg felejtsük el az olimpiát. Tudom, sőt várom, hogy majd jön a leszúrsá, hogy ellen drukker vagyok. NEM! De amit ez a csapat művelt itt az EB-n az kritikán aluli. Hiába van meg a bronz. Semmit nem érünk vele. Kell a generáció váltás. Akár tetszik ez egyeseknek, akár nem.

Evi hozzászólása
Evi11513
2008.07.13. 21:12

Na melyik orszagnak van ket dobogos csapata??? :))) Szivbol gratulalok!

Gábor hozzászólása
Gábor11512
2008.07.13. 21:12

Szép volt srácok! Köszönjük szépen! Csodásan, hősiesen játszottatok! Most végre miénk volt az utolsó pillanat is! Köszönjük vlv, amit az EB-alatt adtatok nekünk megint! !!!HAJRÁ MAGYAROK!!!

djtesla hozzászólása
djtesla11511
2008.07.13. 21:11

GRATULA!!!!Nüanszokon múlnak ezek, tegnap ugyanígy nyerhettünk volna.Tök lutri, ki nyeri majd az olimpiát.

Gica!!! hozzászólása
Gica!!!11510
2008.07.13. 21:10

Nagyon jó mecs volt. Külön jó volt látni a sok kiváló egyéni teljesitményt.(Biros, Dumi,stb). Az olimpiára is hasonló fantasztikus játékot!!!

BB hozzászólása
BB11509
2008.07.13. 21:09

Zénó... és is azt mondom hogy Szecsi minél hamarabb gyógyuljon meg! mert muszály!!Jajj az a nyilatkozat...ugy sajnáltam!

kerikaj hozzászólása
kerikaj11508
2008.07.13. 21:08

BB! Szecska után Nagy Viktor a legjobb kapusunk.. és lesz még ő is olyan jó mint Szecska, ebben biztos vagyok. ;) Hmm.. ez nagyon izgulós meccs volt! Kellenek az ilyenek, nagyon kellenek, de ennek csak akkor tudok örülni, mikor ilyen jól végződik! Dumi és az ő lélekjelenléte.. hát már nem először bizonyítja h rendelkezik ilyennel bőven, remélem, olimpián is villogni fog ez a kis zseni! :) Gratulálok a csapatnak, h iylen körülmények közt is nyerni tudtak egy ilyen hőfokú meccsen! Imádom ezt a csapatot és annyira jó volt nézni a boldog arcokat, végre nem szomorúan ér véget egy világverseny (döntőben kikapunk), hanem végre mosolygósan! Huhhh.. ez nagyon szép volt! :)))

h hozzászólása
h11507
2008.07.13. 21:08

Nem ment el az előbbi hozzászólásom, de akkor is üzenem BB-nek, hogy ez a világ szebb hely lenne nélküle. Gyalázatos, amiket Nagy Viktorról írogatott.

... hozzászólása
...11506
2008.07.13. 21:06

Istenek vagytok a vizben is..:):):)

Bubó hozzászólása
Bubó11505
2008.07.13. 21:06

Gratula a fiúknak, bár elég nyögvenyelős meccs volt. Madarasban nagyot csalódtam, már a szerbek ellen is gyenge volt, de ma még azt is alulmúlta....jó, kiegyenlített a hosszabbításban, véletlenül....de ennyi... Remélem, az olimpiára azért összekapja magát. Ja, és BB! Szerintem igenis a Viktor megy Pekingbe!

vsz hozzászólása
vsz11504
2008.07.13. 21:06

Szép volt Kemény Legények!!!

Viktória hozzászólása
2008.07.13. 21:06

A büszkeségeink!!!!Mindig!!!

Zéno hozzászólása
Zéno11502
2008.07.13. 21:05

Szecska gyógyulj meg!!!!!!!!!!!

Tina hozzászólása
Tina11501
2008.07.13. 21:05

ÚRISTEN EZ MI VOLT :D:D:D:D:D:D parádés egyszerűen parádés ha így játszottunk volna a szerbek ellen lealáztuk volna őket!!!!!! szerintem megérdemlik ezek a fiúk a dicséretet jól játszottak jól teljesítettek! GRATULA azért a bronz is szép. És még is jó egy nyertes meccs után ott a dobogón. Hajrá az Olimpián!!!!!!!!!!!!!!!!!Remélem akik szidták a csapatot látták ezt a meccset h mit vittek véghez. Igaz h nem arany de én akkor is nagyon örülök!!!!

Anna hozzászólása
Anna11500
2008.07.13. 21:05

DUMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ EZ AZ!!!!!!

uk hozzászólása
uk11499
2008.07.13. 21:05

ahhh... hihetetlen rosz volt csak olvasni s nem látni a meccset... De a lényeg, hogy nyertünk!!!!! Nagyon kellett ez, és most már irány Peking fiúk!!!

... hozzászólása
...11498
2008.07.13. 21:04

EZ AZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!SZÉP VOLT!!!!!!!!!!Köszönöm ezt a csodás meccset:D:D:D kétségtelenül izgalmas volt:D:D:D Nagy megkönnyebbülés:P SZÉP VOLT FIÚK!!!!

t hozzászólása
t11497
2008.07.13. 21:04

Igenis jó ez a csapat. Gratulálok Kemény Dénesnek. Én elhiszem, hogy képes harmadjára olimpiát nyeretni. Nagyon,de nagyon fogok szurkolni. HAJRÁ MAGYAROK!

Black hozzászólása
Black11496
2008.07.13. 21:04

ISTEN VAGY DUMI!!!Köszi-köszi-köszi-köszi!!! Fúh...

Viktória hozzászólása
2008.07.13. 21:04

miénk a bronz!!!!Dumi... fantasztikus volt!!!!és mindenki!

Ildi hozzászólása
Ildi11494
2008.07.13. 21:03

örüljetek!

BB hozzászólása
BB11493
2008.07.13. 21:03

Dumi!!! Szeretünk fiuk! Szuper....!!!!

onika hozzászólása
onika11492
2008.07.13. 21:03

TUDTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!HITTUNK BENNETEK ES MEGERDEMELTETEK KIS DRAGAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Réka hozzászólása
Réka11491
2008.07.13. 21:02

DUMÍÍÍÍÍÍ!!!!!!!!!!!!

Ildi hozzászólása
Ildi11490
2008.07.13. 21:02

IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEENN

vsz hozzászólása
vsz11489
2008.07.13. 21:02

:-))))))))))))))))))))) Ez AAAAAAAAAAAAAAAAZZZZZZZ!!

Gy. hozzászólása
Gy.11488
2008.07.13. 21:02

Megvan!!!!! Istenek vagytok!

Gy. hozzászólása
Gy.11487
2008.07.13. 21:02

Megvan!!!!! Istenek vagytok!

Tina hozzászólása
Tina11486
2008.07.13. 21:01

Viktor igen is jól véd!! sok fontosat kivédett

BB hozzászólása
BB11485
2008.07.13. 21:01

én is szurkolok... csak uyg gondolom, hoyg egy tapasztaltabb játékos kellene, nem nagy teljesitményt nyujt... ezt el kell ismerni..

Tina hozzászólása
Tina11484
2008.07.13. 21:01

na ezt védekezzeték ki!!!!!!!!!!!!!!!!

Black hozzászólása
Black11483
2008.07.13. 21:00

BB! Egy bronzmeccsen miért kell rászállni egy játékosra? Hajszálon múlik az érem...2őt védett? Hát sztem baromira nem. Hol vannak a többiek? Nem a kapuson megy el egy meccs. Vican is bekapott 14-et...pedig ő már tapasztaltnak mondható. Najó én szurkolok tovább, elnézést a kifakadásért...

GPFun hozzászólása
GPFun11482
2008.07.13. 21:00

Csodálatos lenne, ha ennyi kapott gól után is nyerünk. És nyerni kell, mert jobb a csapat. Legalább is azt szeretném hinni.

moncsi hozzászólása
moncsi11481
2008.07.13. 20:59

mienk az a bronzerem!!!HAJRA SRACOK!!!!!!

Ildi hozzászólása
Ildi11480
2008.07.13. 20:58

Ez az MADARAS!

t hozzászólása
t11479
2008.07.13. 20:58

MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

... hozzászólása
...11478
2008.07.13. 20:57

nem hiszem el, h ott tartunk, h a magyar fiúknak, akik mindeddig talán a legjobbak voltak a világon most keményen küzdeniük kell egy bronzéremért:'( MINDENT BELE FIÚK!!!!HAJRÁ!!!!!!

BB hozzászólása
BB11477
2008.07.13. 20:57

az a baj hogy én Gergelyt sem preferálom... de Viktor akár mit mondasz eddig kettöt védett, se nem többet se nem kevesebbet és ezt nem csak én gondolom igy!

Gy. hozzászólása
Gy.11476
2008.07.13. 20:55

Sajnos sem Madaras, sem Kiss Gergely, sem Vargi Dani nem villog. Biztos, hogy nagyon fáradtak már, de könyörgöm valaki hozza már azt amit tud!

Gica hozzászólása
Gica11475
2008.07.13. 20:55

Hajrá!!!!!!!!

BB hozzászólása
BB11474
2008.07.13. 20:55

Én ugy érzem Viktor nem megy az olimpiára..

Ildi hozzászólása
Ildi11473
2008.07.13. 20:54

Hajrá!

Moncsi hozzászólása
Moncsi11472
2008.07.13. 20:54

ne mar nem hiszem el!!!Mienk az a bronz fiuk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

GPFun hozzászólása
GPFun11471
2008.07.13. 20:54

14 góóóól!(eddig) VIKTOR VIKTOR VIKTOR VIKTOR.

zele hozzászólása
zele11470
2008.07.13. 20:54

bb! Te mit nézel? 6 méteren tök üresen áll a horvát csatár. Értem én, hogy szerencsétlen gergelyt favorizálod, de azért álljon már meg a menet.

Black hozzászólása
Black11469
2008.07.13. 20:54

A szerb végén is a centert próbáltuk megjátszani...akkor sem ment:(...na még 1 kicsit, csak még 1et!!!

gabes hozzászólása
gabes11468
2008.07.13. 20:52

meglesz szurkojjatok!!!!

poka hozzászólása
poka11467
2008.07.13. 20:51

GPFun, én már rég lehalkítottam

BB hozzászólása
BB11466
2008.07.13. 20:51

Viktor ébredj már fel!!! Nem hiszem el.... Viktor !!!

GPFun hozzászólása
GPFun11465
2008.07.13. 20:50

Akár mi is lesz az eredmény ez a Mezei egy hihetetlen nagy Á...T. Biztos, hogy végig a bírókkal kell foglalkozni? Közvetíts te b...m, ne drukkolj!!!

v, gábor hozzászólása
2008.07.13. 20:50

Az a szerencsénk ,hogy Vican is gyengén véd!

Gy. hozzászólása
Gy.11463
2008.07.13. 20:49

Főszereplő(k) a bírók, főleg a görög!!!

vsz hozzászólása
vsz11462
2008.07.13. 20:49

poka- :-) ki vagy röhögve,te csak áhítozhatsz ilyen egy ócskaságért

t hozzászólása
t11461
2008.07.13. 20:47

HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! Fel kell, hogy férjen arra a Malagai dobogóra egy nem délszláv csapat is. Ugye?

Black hozzászólása
Black11460
2008.07.13. 20:47

Ha már Tibi is benn van...sérülten...RIARIA!

poka hozzászólása
poka11459
2008.07.13. 20:46

vsz, elég ócska a ketyegőd, ha egy közömbös bronzmeccsen kiakad

Zoli hozzászólása
Zoli11457
2008.07.13. 20:45

Szedd össze magad Viktor44

BB hozzászólása
BB11456
2008.07.13. 20:45

igazad van GPFUN. én is igy látom!! talán meglesz az a három védés!!

x hozzászólása
x11455
2008.07.13. 20:44

Hajrá Kicsi és az egész team!!!!!meglesz

t hozzászólása
t11454
2008.07.13. 20:44

Izgis.- :)

Ildi hozzászólása
Ildi11453
2008.07.13. 20:44

utálom a hosszabbítást...

vsz hozzászólása
vsz11452
2008.07.13. 20:43

és bejött Benedek Tibi!!!:-))

vsz hozzászólása
vsz11451
2008.07.13. 20:42

ez tényleg szííívroham

.....:D hozzászólása
.....:D11450
2008.07.13. 20:41

A meccs végére kikészülnek az idegeim:S:S Nagyon szoros:P HAJRÁ FIÚK!!!!!!

GPFun hozzászólása
GPFun11449
2008.07.13. 20:41

Ez az Viktor. Még egy védés és meglesz a három.

Black hozzászólása
Black11448
2008.07.13. 20:40

Hölgyeim és uraim: Biros Péter:)))))))))))))) 13.

vsz hozzászólása
vsz11447
2008.07.13. 20:40

Ez az, gyönyörű!!!:-))))

t hozzászólása
t11446
2008.07.13. 20:39

Hol ment el az adás? Jön a vihar?

Tina hozzászólása
Tina11445
2008.07.13. 20:39

SZÍVROHAM készen vagyok :S ezt nem lehet bírni. HAJRÁ HAJRÁ HAJRÁ HAJRÁ HAJRÁ!!!

vsz hozzászólása
vsz11444
2008.07.13. 20:38

hányadik kiállításunk ez???

vsz hozzászólása
vsz11443
2008.07.13. 20:36

persze megint kiállítás

vsz hozzászólása
vsz11442
2008.07.13. 20:35

ez az Viktor!!

Tina hozzászólása
Tina11441
2008.07.13. 20:32

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁá elmennek a bírok oda. remekül játszunk parádézunk és akkor ez van:S ne hagyjátok magatokat fiúk ne csússzon ki az a bronz a kezetekből!!!

t hozzászólása
t11440
2008.07.13. 20:30

HAJRÁ MAGYAROK!

vöri hozzászólása
vöri11439
2008.07.13. 20:30

Elment az adás a királyi tv-n ááááááááááááááááááááááááá

Tina hozzászólása
Tina11438
2008.07.13. 20:29

jaj de szép volt peti!!!!!!! csak így tovább meg kell h legyen a bronz!!!!!!!!!!

Black hozzászólása
Black11437
2008.07.13. 20:27

Most kéne egy doboz andaxin:)...nah csak ügyesen a végét, nem elszórakozni...!!! RIARIA!

Ildi hozzászólása
Ildi11436
2008.07.13. 20:24

csak nyugalom...

t hozzászólása
t11435
2008.07.13. 20:23

Mennyi gól.

vsz hozzászólása
vsz11434
2008.07.13. 20:22

ja megint a bírók akarnak szerepelni, de őket is legyőzitek fiúk! HAJRÁ!!!

Black hozzászólása
Black11433
2008.07.13. 20:22

Megint x...pf...gyerünk-gyerünk!

BB hozzászólása
BB11432
2008.07.13. 20:21

Hát hát... Gyerünk Fiúk.. a birók nincsenek velünk, de nem baj, ne is tördjetek vele...mutassátok meg!

Tina hozzászólása
Tina11431
2008.07.13. 20:21

ÁÁÁÁ nehogy már!!!!!egy szabálytalan gól aztán egy indokolatlan 5 méteres. megint X :S hogy lehet ilyet csinálni :S

t hozzászólása
t11430
2008.07.13. 20:18

Jó ez a csapat. Az olimpiai felkészülés ragyogóan halad.

Black hozzászólása
Black11429
2008.07.13. 20:16

Sztem jó pár gólban a védelmünk is benne volt (pontosabban annak hiánya és, hogy jó szokás szerint alukáltunk pár percet). Viktor a horvátok ellen igenis jól állja a sarat! De ez csak szubjektív vélemény!:)

BB hozzászólása
BB11428
2008.07.13. 20:14

és léccike a nevemben ne irjál semmi "marha"dolgot...mert én illedelmesen irogatok te meg csuya szavakat használsz!!! Szép gol fiuk... Szép volt Dumi és Kicsi...(L)

Ildi hozzászólása
Ildi11427
2008.07.13. 20:14

nem jutok szóhoz, nagyon ügyesek!

t hozzászólása
t11426
2008.07.13. 20:13

De hiszen pompásan játszunk.

BB  hozzászólása
BB 11425
2008.07.13. 20:13

Hát figyelj... csak figyeld!! elég GÁZ!! Vikike!! bár éna fiuknak szurkolok! Mivel IMÁDOM ÖKET!! csak egymás után semmit sem védett ki...mindent benyelt!!

Black hozzászólása
Black11424
2008.07.13. 20:13

Dumi-percek! Erre vártam!!! Köszi-köszi-köszi:))))

Black hozzászólása
Black11423
2008.07.13. 20:11

Nagy Viktorral nincs semmi baj! Kenjétek nekik fiúk!

Ildi hozzászólása
Ildi11422
2008.07.13. 20:10

Jaj, de szép gólok!

BB hozzászólása
BB11420
2008.07.13. 20:07

Te nem ezt a meccet nézed. Egyébként marha vagy.

Tina hozzászólása
Tina11419
2008.07.13. 20:07

Zoli mi bajod van már nem lehet semmit írni??

Zoli hozzászólása
Zoli11418
2008.07.13. 20:05

Tina! Akkor ne nézdd! Ok.

BB hozzászólása
BB11417
2008.07.13. 20:02

én megmondom neked mi történ...Vikike nem tud védeni! neki köszönhetünk négy golt,,, nem tudom mit gondol ö? Védeni kellene... végén még SZECSKA fog beállni sérült lábbal!

szolnoki hozzászólása
2008.07.13. 20:01

Sajnalni kell azokat aki meg a legjobbat is el tudja rontani.Orom olvasni a lelkes hozzaszolasokat!!!Ebben a sportban 50-60 eve a vilag elvonalaba tartozunk.Kiabrandito a "kioregedett elegedett"szovegeket olvasni!Ne gondolja senki,hogy a 30 folottiek labaztatasra jarnak az uszodaba. Termeszetesen fiatalitani kell,a megfelelo idoben!Ezt mindenkinel jobban tudja Kemeny Denes! Eleteben nem akarok szobrot emelni senkinek,O elismert szakember a vizilabdaban! SERULESMENTES IDOT!!SIKERT AZ OLIMPIAN!!! HAJRA MAGYAROK!!!

Tina hozzászólása
Tina11415
2008.07.13. 20:01

ne csináljátok már ezt :( én már nem birom nézni 5:2-ről 5:5 :S:S:S

Ildi hozzászólása
Ildi11414
2008.07.13. 20:00

mi történt már megint?

Anna hozzászólása
Anna11413
2008.07.13. 20:00

5:2-ről, nem hiszem el!!!

t hozzászólása
t11412
2008.07.13. 20:00

Szép estét, jó szurkolást! 5:2 után 5:5?

Tina hozzászólása
Tina11411
2008.07.13. 19:55

NAGYON SZÉP!!!!! ILYEN JÁTÉKOT AKARUNK LÁTNI! csak maradjon is meg. De ne kiabáljunk el persze semmiT.

Ildi hozzászólása
Ildi11410
2008.07.13. 19:51

igeeen!

timi hozzászólása
timi11409
2008.07.13. 19:51

hajrá kiss gergő és a tásaidnak is szurkolunk!!!!

Tina hozzászólása
Tina11408
2008.07.13. 19:46

jah kása labdaszerzésére gondoltam:) és kiss passzára.

Tina hozzászólása
Tina11407
2008.07.13. 19:45

EZ AZ DUMI. NA meg Kása. nem cska a gólok a gólpasszok is fontosak. Ennyit arról h kásának nincs a válogatottban a helye :S GYERÜNK FIÚK JÓL JÁTSZOTOK CSAK EZ MARADJON IS MEG!

Ildi hozzászólása
Ildi11406
2008.07.13. 19:44

Hurrráááááááááá

Tina hozzászólása
Tina11405
2008.07.13. 19:44

VEZETÜNK :D HAJRÁ HAJRÁ HAJRÁ HAJRÁ!

Tina hozzászólása
Tina11404
2008.07.13. 19:34

CSUVI:d:d:d:Ez szép gól volt :D:DHAJRÁ HAJRÁ!

kerikaj hozzászólása
kerikaj11402
2008.07.13. 19:21

Én ugyanúgy várom ezt a meccset, mintha az aranyért játszanának a fiúk és ugyanúgy fogok is örülni, ha sikerül megszerezni a bronzérmet! Most így fejből tudja vki h mikor volt utoljára bronzérmes a csapat? Kranji EB? Ezen kívül még a budapesti EB fájó harmadik helye jut eszembe. Ja, egyébként én a különböző sajtóforrásokat meg se néztem, mert nagyjából sejtettem h ez lesz.. ahogy a kommenteket se olvasom máshol. Jó lenne ha észrevennék végre az emberek, hogy az olimpián nem mi vagyunk az esélyesek. Szerbeken van az óriási tét, nekik kell majd feltenni a pontot az i-re az elmúlt 4 év sikeres szériája után.. ha nekik ez nem sikerül, az lesz a kudarc (számukra), ha mégis nekünk sikerülne győzni, az pedig zsámukra a kellemes meglepetés és irtózatosan nagy boldogság. De mellettünk ott vannak a horvátok, montenegróiak is, akik szintén meglepetésre készülnek.. nem csak rólunk és a szerbekről szól már manapság a vízilabda! (aminek én egyébként örülök is..) HAJRÁ FIÚK, szurkolunk Nektek nagyon innen a messzi távolból!!!

Ildi hozzászólása
Ildi11401
2008.07.13. 19:19

Hajrá magyarok!

Gy. hozzászólása
Gy.11400
2008.07.13. 19:12

Hajrá fiúk, ne görcsöljetek, játszátok a saját gyönyörű játékotokat és nyerni fogtok Ti vagytok a jobbak!!! Szecskának és minden sérültnek jobbulást.

Anita hozzászólása
Anita11399
2008.07.13. 18:54

Hajrá Magyarok!!!Mindent bele!!A bronz már biztos a tiétek lesz!

Tina hozzászólása
Tina11398
2008.07.13. 18:48

HAJRÁ FIÚK HAJRÁ FIÚK!!verjétek meg kétszer egy EB-n a horvátokat egy kicsi vissza vágás a VBért. Remélem a sérültek jól vannak. És remélem Szecska is hamar felépül! Jobbulást mindenkinek. Viktor ma így nagy lehetőség előtt van remélem tudásához méltón nagyon jól fog védeni!!és akkor bebizonyíthatja h ő szecska méltó utódja. HAJRÁ SRÁCOK MINDENT BELE!!

berry hozzászólása
berry11397
2008.07.13. 18:43

Igaza volt valamelyik kommentátornak: Más vízilabdát játszik a szerb, a horvát, és a montenegrói csapat. Egyedül mi tudjuk velük tartani a lépést, szerintem ez is valami. Amúgy annyira lehetett látni a különbséget: a németek elleni meccsen voltak szép adogatások, lehetett centerbe bejátszani a labdát. A fenti három csapattal való meccseken meg egymást érik a kontrafaltok meg a kiállítások. Ez van, mi ezt is bírjuk, de csak ennyire futotta most. Azért ne felejtsük el, h eddig mindig a védekezésünket szidták, és most folyton azt hallom, hogy milyen jó! Ez már egy lépés afelé, hogy sikerüljön legyőzni legközelebb a szerbeket! Hajrá magyarok!

m hozzászólása
m11396
2008.07.13. 18:29

En azt tartom szomorunak, hogy amig a spanyol es a nemet sajto a sajat csapatuk veresege ellenere nagy tisztelettel beszel a magyar valogatottrol, addig itthon szamtalan ember csak kritizalni tud. Nem eleg, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportagot tamadjak, hanem meg masok oromet is elrontjak. Az ilyenek miert nem neznek krikettet? Szoritunk Nektek, fiuk! Koszonjuk a rengeteg oromteli pillanatot! Kulon gratulacio Molnar Tamasnak a csavargolert, gyonyoru volt.

Barna86 hozzászólása
Barna8611394
2008.07.13. 18:07

Ha tényleg minden csak a szerbek elleni vereségről szól, miközben a többi győzelmet elintézik fél sorban, akkor ne csodálkozzunk a szerb-fóbia miatt, ha belebeszélik mindenkibe...

.kp. hozzászólása
.kp.11393
2008.07.13. 17:51

Hajrá fiúk!! Azért szomorúnak tartom,hogy ma tele volt az újság és a net a szerbek elleni vereséggel,bezzeg a sikeres meccsekről szinte sehol se lehetett olvasni!