FACEBOOK

Elődöntőben a válogatott

Elődöntőben a válogatott
hozzászólás, 2008.07.10.

Ezt nevezik magabiztos győzelemnek. A magyar csapat izgalmak és nagyobb erőfeszítés nélkül, simán jutott be az Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol Szerbia válogatottjával vív meg a döntőbe jutásért (péntek, 21 óra). A másik ágon horvát-montenegrói összecsapás lesz.

1:1-ig volt szoros, utána öröm volt nézni. A magyar csapat felszabadultan játszott, a németek pedig mostanában mintha halványabbak lennének a korábban megszokottnál.

Varga Csuvi fogalmazta meg nyilatkozatában a lényeget: a keddi meccs sorsdöntő volt, a spanyolok elleni siker után ez már nem jelentett igazán nehéz feladatot.

De haladjunk sorjában.

Benedek Tibi eleve úgy szállt le a buszról, hogy nem sokat játszik ma - ha nem muszáj, akkor semmit. Nem volt muszáj. A háta Pavlik doki szerint javul, de még nem annyira, hogy kockáztassák a jövőbeni szereplést. Így Tibi szokatlan pozícióban, a kispadon nézte végig az egész meccset, noha ma is ő volt a csapatkapitány...

1:1-ig volt egyenrangú partner Németország, ekkor a magyarok állva hagyták ellenfelüket. Hosnyánszky Norbert és Kásás Tamás egymással versengett a lövéseket illetően, de a nap menetrend szerinti demoralizáló gólja Kásás nevéhez fűződik, így ő nyerte ezt a párviadalt. Tomi flegmán úszott a kapu felé szokásos helyén, a baloldalon. Nem gyorsított fel, így a németek nem is éreztek semmi veszélyt. Egyszer csak komótosan megállt a labdával, kiemelkedett a vízból és szép ívű ejtéssel juttatta a labdát oda, ahol mi annyira szeretjük látni. A labda azt mondta: "toccs" és megpihent a távolabbik kapufától húsz centire. Belül...

Így teltek a percek, mi élveztük a játékot, a németek szenvedtek, ez volt a munkamegosztás. Meg kell említeni, hogy ezúttal Nagy Viktor védett, s ha nem kapja azt a nagy potyagólt (negyed vége előtt, félpályáról eldobott labda csúszott meg a vizen és kötött ki a kapufa mellett besurranva a hálóban), akkor kimagaslóan jónak értékelhetnénk a teljesítményét.


Kiss Gergely megint elemében volt és ma Varga Dumi is csatlakozott társaihoz mind az eredményességet, mind pedig a szép játékot illetően.

Hogy ne örüljönk felhőtlenül, a német csapat 11:3-nál három gólt dobott úgy, hogy egyet sem kapott, s az ilyesmihez nem szoktunk hozzá...

Anélkül, hogy megsértenénk a németeket, igazat kell adnunk a szövetségi kapitánynak, aki videónyilatkozatában érzékeltette: ha a magyar csapat csoportelső lett volna, akkor egy nagyon kemény edzés várt volna a játékosokra, így megúszták ezzel a meccsel...

Magyarország-Németország 14:8 (5:2, 2:1, 4:3, 3:2)
Malaga, v: Kratochvil (szlovák), Tulga (török)
Magyarország: Nagy V. - Varga T., Madaras, Kásás 3, Kiss G. 3, Biros 1,
Molnár T. 2. Csere: Varga Dénes 3, Hosnyánszky 2, Varga Dániel, Kis G.
Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Németország: Csigir - Naroska, Politze 1, Nossek 2, Schertwitis 2,
Kreuzmann 2, Mackeben. Csere: Real, Savic, Dierolf, Oeler 1, Schlotterbeck.
Szövetségi kapitány: Hagen Stamm
Gól - emberelőnyből: 7/5, ill. 11/4
Ötméteresből: 1/1, ill. -
Kipontozódott: Varga T. (31.p.)

Élő közvetítésünk a mérkőzésről

Dorka-képek a mérkőzésről

Sába-képek a mérkőzésről

További eredmények, EB-oldalunk


vlv-videók:

Bevonulás




Bemutatás a magyar-német előtt (HD-HP-videó)



Himnusz



Hajrá magyarok!



Hosnyánszky-gól (HD-HP-videó)



Videók:

Molnár Tamás első gólja

Kásás Tamás első gólja

Biros Péter gólja

Varga Dénes első gólja

Molnár Tamás második gólja

Kásás Tamás második gólja

Hosnyánszky Norbert első gólja

Kásás Tamás harmadik gólja

Kiss Gergely első gólja

Varga Dénes második gólja

Kiss Gergely második gólja

Varga Dénes harmadik gólja

Hosnyánszky Norbert második gólja

Kiss Gergely harmadik gólja

vlv-videók:

Kemény Dénes nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Molnár Tamás nyilatkozata



Varga Tamás nyilatkozata



Hosnyánszky Norbert nyilatkozata



Kásás Tamás nyilatkozata



BIros Péter nyilatkozata



4 régi hozzászólás

t hozzászólása
t10980
2008.07.11. 10:34

Nekem 8 is elég, ha a szerbek 7-nél megállnak.- :)HAJRÁ MAGYAROK!!!

hafujaszel hozzászólása
2008.07.10. 17:32

hajráf!

Vikcó hozzászólása
Vikcó10941
2008.07.10. 16:37

Mióta a 13-as Nagy Viktor:). Úgy legyen!

hafujaszel hozzászólása
2008.07.10. 16:09

gratula a srácoknak! a szerbeknek lövünk egy laza 10-est, ezt álmodtam az éjjel, Biros ejtett egyet nekik is. az volna kérdésem, hogy Biros mióta játszik 10-es sapkában?