FACEBOOK

A Vasas és a Honvéd is kiesett

A Vasas és a Honvéd is kiesett
hozzászólás, 2007.05.25.

Idén sem lesz magyar csapat a rangosabb európai vízilabda-torna négyes döntőjében. A Vasas és a Honvéd számára is a legrosszabb forgatókönyv valósult meg: a piros-kékek nem tudták megőrizni itthon végül egygólosra apadt előnyüket, a Honvéd pedig némi meglepetésre itthon is kétgólos vereséget szenvedett a tavaly óta jelentősen megerősödött Olympiakosztól. A Final Four mezőnye: Partizan Belgrad, Jug Dubrovnik, Pro Recco és Olympiakosz Pireusz. Részletek a két magyar csapat meccséről:

A tartalékosan felálló Vasasnak nem sikerült megőriznie egygólos előnyét Dubrovnikban, az Euroliga-negyeddöntő visszavágóján. A piros-kékek jól helytálltak, de összesítésben minimális, egygólos különbségel kiestek. A továbbjutás a Komjádi uszodában dőlt el, amikor a horvátok már szinte vesztett helyzetből hozták vissza maguk számára az esélyt, otthon pedig már élni tudtak a maguk (és a bírók) által megteremtett lehetőséggel.

 

Hosnyánszky Norbert meccs utáni nyilatkozata.

 

Varga Dániel meccs utáni nyilatkozata.

 

Nagy Viktor meccs utáni nyilatkozata.

 

Varga Dénes meccs utáni nyilatkozata.

 

x

 

Élő közvetítés Dubrovnikból, az Euroliga-negyeddöntő visszavágójáról. A tét ismert: ha a Vasas nem kap ki, bejut a Final Fourba.

 A ráúszásnál a horvátok szerzik meg a labdát.

1:0 - Boskovics baloldalról értékesíti az első emberelőnyt

1:1 - Hosnyánszky szintén bal oldalról, az ötös vonalától egyenlít. Akciógól.

A közönség fergeteges hangulatot produkál, közben egy horvát lövés száll fölé és egy pontatlan Vasas-beadást is láthattunk.

Az első negyed közepén járunk, amikor Steinmetz Barna úszott meg egy labdával, de kisodródott helyzetből mellbe lőtte a kapust.

Mátyás kiállítása után elkapodja a Dubrovnik az előnyt, ám a fordulásból Hosnyánszky sem tud betalálni, Car kapus résen volt. 2:27 van hátra.

2:1 - 57 másodperccel a negyed vége előtt Buslje balról akaszt a bal felsőbe. 

2:2 - Hosnyánszky középről, távolról vállalkozott lövésre, a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. Fél perc még a negyedből

3:2 - Jokovics 5 másodperccel a negyed vége előtt betalál, miután Kelement kiállították ki.

Vége az első negyednek, a kiállítási arány 3:0...

A második ráúszásnál is a Jug hozza el a labdát. Kuncz Tamás áll ki, indokolan bírói döntés volt. Nagy Viktor háromszor egymás után mutat be bravúrt. 6:40 van hátra a félidőig.

3:3 - Heinrich Dávid úszik meg a jobboldalon és a támadás végén a felsőbe lő. 5: 07 van a szünetig

4:3 - Steinmetz Barna áll ki, a fórarány 5:0 oda. Az emberelőny Fatovics, a csapatkapitány értékesíti.
 
Végre egy előny, 4 perccel a félidő előtt. Hosi passzát Varga Dani lövi el, Car véd.

3:11 van hátra félidőig, Hosnyánszky lő, Car-bravúr. A vízben gyilkos küzdelem.

5:3 - páros kiállítás után a horvátok támadhatnak. Boskovics középről lő gólt. 56 másodperc a szünetig

5:4 - Steinmetz Barna nyugalomra int, Mátyás Zolinak passzol, aki nagy gólt lő 20 másodperccel a szünet előtt.

Félidő

A Jug Dubrovnik védői megtorlás nélkül gyilkolják a Vasas centereit, a vízben óriási a küzdelem, a horvát nézők fantasztikus hangulatot varázsolnak a dubrovniki uszodába. A Vasas kiválóan küzd, mindenki szívvel-lélekkel játszik.

Harmadszor is a horvátoké a labda a ráúszás után.

Kuncz Tamás kipontozódik.

6:4 - Jokovics akciógólból ismét kettőre növeli a horvát előnyt. 6:50 van hátra a negyedből

Kelement kiállítják, Nikolics időt kér. Méhes Jenő, a Vasas szakosztály-igazgatója a zsűriasztalhoz siet. Óriási füttykoncert. A reklamáció oka: nem állították meg időben az órát. A támadás gól nélkül fejeződött be, köszönhetően Nagy Viktor nagy bravúrjának.

A Vasas két kapufát lő egymás után. A bírók után a kapufa sincs velünk.

Újabb Nagy Viktor bravúr 3:24-nél. A Vasas-támadás végén Varga Dani pontatlanul centerezik.

Kovács Robit úgy állítják ki, hogy nem volt nála labda és a közelében játékos... Nagy Viktor bravúr a horvát előny végén. 1:51 van hátra a negyedből, a fórarány 9:4

Jokovics áll ki. Földi László időt kér (1:09) Az előny kimarad.

28 mp van a harmadik negyedből, horvát sarokdobás Viktor védése után.

Varga Dániel áll ki 7 mp-vel a vége előtt (köszi bírók megint). A Vasas emberfeletti küzdelemmel kibekkeli a fórt.

Vége a harmadik negyednek.

Méhes Jenő a szünetben megint a zsűriasztalhoz megy. Megjelenik a horvát klubelnök, int a bírónak a bíró visszaküldi Méhest a kispadhoz. Hasztalan a próbálkozás, a bírók szembeszele nagyon erős.

A ráúszásnál megint a horvátoké a labda.

Kovács Robi centikkel mellé lő. 7 perc van a mérkőzésből.

Hat percnél Hosnyánszky kiáll, az előnyt kivédekezzük. Nagyon nagy szívvel játszik a Vasas.

4:43-nál Varga Dani lövését Car tornázza fölé.

A bírók újabb fórt ítélnek a Vasasnak, Steinmetz Barna fölé pattint.

7:4 - Boskovics balról gólt lő 3:28-cal a vége előtt. Nagyon nehéz lesz...

7:5 - Varga Dani balról! 3:08 van hátra

2:15-nél Kincses a kapusba csavarja a centerben kapott labdát.

8:5 - 1:50-nel a vége előtt Buslje gólt lő.

Hosnyánszky lövése a blokkról pattan fölé, 1:22

9:5 - eldőlt. Krzics üresen maradt a jobboldalon, a ziccert magabiztosan értékesíti

9:6 - 57 másodperc van hátra, amikor Kovács Robi betalál

9:7 - 11 mp-cel a vége előtt Hosnyánszky

A horvátoknak elég kihúzni a hátralévő időt. Ez sikerül nekik.

VÉGE

Jug Dubrovnik-Vasas 9:7 (3:2, 2:2, 1:0, 3:3)

Dubrovnik, v.: Kratochvil (szlovák), Bock (német)

Jug: Car - Hrosik, Boskovic 3, Pecotic, Krzic 1, Smodlaka, Markovic, Buslje 2, Jokovic 2, Dobud, Drobac, Fatovic 1. Edző: Emil Nikolić.

Vasas: Nagy V. - Heinrich 1, Kincses, Mátyás 1, Hosnyánszky 3, Kuncz, Kovács R. 1, Kelemen, Varga D. 1, Steinmetz B., Tóth M.. Edző: Földi László

Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 6/1

Személyhibák: 7, ill. 11

Kipontozódott: Kuncz, Kelemen

Továbbjutott a Jug Dubrovnik 19:18-as gólaránnyal

 

x

 

Zsinórban harmadik Euroliga-mérkőzését veszítette el a Honvéd, ami azt jelenti, hogy idén sem jutott a legjobb négy csapat közé a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

Minden negyedet csak egyetlen góllal kellett volna megnyerni, ilyen egyszerű volt a dolog, de az első negyedben már a vezetést is a görögök szerezték meg. Erre gyorsan három Honvéd-gól volt a válasz, sőt, ekkor még az is belefért, hogy Kiss Gergely a kapusba lőtte az ötméterest. A negyed végére azonban a remekül játszó vendégek kiegyenlítettek (3:3), így tehát még mindig ők álltak továbbjutásra.

 

A második játékrészben úgy tűnt, végre el tud húzni a Honvéd, Biros és Bárány vezérletével kétgólos előnnyel fordultak a csapatok. Sőt, a harmadik nyolc perc elején a közte három is összejött (7:4), felcsillant a továbbjutás tényleges reménye. A kéksapkások azonban tettek róla, hogy az álom továbbra is csak álom maradjon, a negyed végére feljöttek egy gólra (9:8), és az utolsó etapban valami olyat produkáltak a Honvéd ellen, amit kevés csapat tudni véghez vinni. Ugyanis állva hagyták Birosékat, egymás után lőtték a gólokat, a támadásban egyre kapkodóbb hazaiaknak, akik a legtöbb labdát a kapusnak "ajándékoztak". Olykor a blokk és a kapufa segítette a görögök kapusát. Több sem kellett Afroudakiséknak, hiszen 9:9-nél utolérték a hazai gárdát és Vranjes góljával a vezetést is megszerezték. Az utolsó döfést Chatzitheodorou gólja jelentette másfél perccel a meccs vége előtt, amivel be is állította a 9:11-es végeredményt.

 

A meccs lefújását követően a Honvédosok szomorúan ücsörögtek a kispadon és a medence szélén, hiszen a tavalyihoz hasonlóan, idén is kettős vereséggel estek ki a negyeddöntőben. A görögök jól, pontosan, fegyelmezetten játszottak, így megérdemelten csobbanhattak a meccs után a vízbe ünnepelni.

 

A mérkőzés után hiába próbáltuk nyilatkozatra bírni a Honvéd válogatott játékosait, nem álltak kötélnek.

 

(Nézd meg a válogatott játékosok góljait.)

 

Honvéd-Olympiakosz Pireusz (görög) 9:11 (3:3, 4:2, 2:3, 0:3)

Kőér utca, jv.: Brguljan (montenegrói), van Hems (francia)

Honvéd: Gergely – Benedek 2, Kiss G., Paján, Bárány 3, Biros 3, Szivós 1. Csere: Molnár T., Fodor, Vári, Hárai, Kovács O., Székely. Edző: Kovács István

Pireusz: Deligianis – Ntoskas  1, Chatzitheodorou 2, J. G. Afroudakis  2, Schizas, Santa 3, Vranjes 1. Csere: Theodoropoulos, Komadina 2, Kochilas, Delakas Edző: Vangelis Pateros

Gól emberelőnyből: 12/4, ill. 10/5

Ötméteresből: 2/1, ill –

Kipontozódott: Schizas (18. p.), Komadina (29. p.), Chatzitheodorou (32. p.)

Továbbjutott az Olympaikosz, kettős győzelemmel (22:18)

18 régi hozzászólás

Karamel hozzászólása
2007.05.27. 16:55

Benedek olasz álampolgár. Tehát nyugodtamn mehet Olaszországba. MIvel magy-olasz álampolgár egyszere. Egyik játékosnak sem kell távoznia miatta.

Vikcó hozzászólása
2007.05.26. 19:44

dre! Benedek kinek a helyére tart Reccoba? Mada, Kása, Vujasinovics? Sztem ezeket a dolgokat kezeljétek fenntartással, amíg esetleg hivatalosan nem jelentik be.

Zséva hozzászólása
2007.05.25. 17:01

A Dominósok helyében én a fű alatt kúszva közlekednék.A Vasas csapata viszont igencsak emelt fővel járhatnak.Na,itt is látszik-nem minden a pénz.Én megcserélném a két csapat "gázsiját".De komolyan.

dre hozzászólása
dre926
2007.05.25. 08:47

mindless, miért éppen a vlv-n lenne fönt elsőként ez a hír? arról is írhatnátok, hogy benedek a recco-ba, biros pedig egerbe tart.

Kritikus Péter hozzászólása
2007.05.24. 16:38

Gotának. Igen, félreérthetően fogalmaztam. Az, hogy a magyaroknak csak a szerbek jelentenek gondot az a sportújságírók véleménye volt, és nem a csapaté vagy a szakmai stábé.

g hozzászólása
g920
2007.05.24. 15:00

Ez nem hír, hanem hozzászólás

Gota hozzászólása
Gota919
2007.05.24. 14:57

Kritikus Péter, Ez mind a média pontatlansága. Aki kicsit is olvasott nyilatkozatokat pl. Kemény Dénestől a világbajnokság előtt (de ez lehetne korábbi verseny is), az tudja, hogy soha nem állították, hogy csak a szerbektől tartanak. Az összes nagy európai póló nemzettől tartottak. Pontosabban kellene figyelni azokat a nyilatkozatokat, amiket világversenyek előtt tesznek.

Karamela hozzászólása
2007.05.24. 13:11

Szégyen, gyalázat!!!!

Károly hozzászólása
2007.05.24. 10:59

Ez az egész kamu , akkor miélrt van még mindig itt a hír

Kpt hozzászólása
Kpt914
2007.05.24. 10:50

Akkor miért nem törlitek ki a hozzászólást, ha hír nem igaz.

Kritikus Péter hozzászólása
2007.05.24. 09:29

Bár nem tartozik ehhez a cikkhez, de mivel a vízilabda-válogatott honlapjáról van szó, ezért megosztanám a gondolataimat, szurkolói érzéseimet még a világbajnoksággal kapcsolatban. Nem mintha akár a csapatnak, akár a szakmai stábnak hibaként felróható lenne, de két hamis dolog szűrődött át a tornával kapcsolatosan, amiben talán a legnagyobb felelőssége a médiának van, bár nyilván nem ismerhetem annak a mértékét, hogy a média mennyiben közvetíti és mennyiben alakítja is a csapatképet. Az egyik hamis dolog a ?szerb mumus?. Nemzeti sportban, újságokban megjelent, hogy ?nekünk csak a szerbek okozhatnak gondot? Na most azért ez a spanyolok és a horvátok ellen is beigazolódott, hogy nem igaz. Igazából nem értem a sportújságírókat, hiszen őnekik kellene legjobban tudni, hogy nincs állandóság a sportban, a belgrádi EB-n a spanyolokat vagy 6 góllal felülmúló válogatottnak, mindez most csak szerencsével sikerült. Szóval ez egy hamis képzet volt. A másik a ?Benedek Tibi ügy?. Ez teljesen hasonló az előzőhöz. Úgy lett beállítva, hogy a csapat azóta és azért nem nyer, mert ő hiányzik. Csakhogy ez csapatjáték, és ő egy ember a csapatban, akinek más emberhez hasonlóan lehetnek hullámvölgyei és hullámhegyei. Ő sem Messiás. Szerintem a döntőben leginkább a csapat mentális tartása hiányzott. Az, ami megvolt a jugók ellen a sydney-i elődöntőben és az athéni döntőben. Az, hogy egyénileg kimaradnak elöl a helyzetek azt elfogadom, azt már kevésbé ahogy fórból a horvátok belőtték a hatodik góljukat, a csapatvédekezés teljes hiánya mellett.

Hajra hozzászólása
2007.05.24. 08:46

Nem baj fiuk!!!

Takaro hozzászólása
2007.05.24. 08:35

Elgondolkoztato hogy masodik éve nincs csapatunk a final fourban...Nevetseges kifogasok,sok a meccs faradsag serultek....Ez mind a szponzorok felé lévő magyarázkodások az itthoni játékvezetöket kéne elintézni ogy nemzetközileg is fujjanak!!!Mert valahogy ugy tünik a kettö közt orisi a különbseg.....A 24 oranak a végén van a vizilabda,és még a válogatottat merjük kritizálni...Tisztelt szövetség,szponzorok dolgozni ha nem az a cél hogy ma holnap a sport eltünjön,válságforumot összehivni!!! Egy vizilabda szeretö,aki lassan már nem szereti...

Mindless hozzászólása
2007.05.24. 00:59

Nem gondoljátok, hogy ha ez igaz lenne, akkor itt illetve elsőként Dani a saját, hivatalos oldalán közzétenné???

Gábor hozzászólása
2007.05.24. 00:04

Én is azt kérdezem,amit "Z" "dre"-től hogy mennyi a valóságalapja ennek a "Varga Dani Brescia-ba megy" közlésnek?

Z hozzászólása
Z904
2007.05.23. 22:56

dre ezt honnan veszed?

snow hozzászólása
snow903
2007.05.23. 20:13

marad a bajnokság...

dre hozzászólása
dre902
2007.05.23. 20:06

kár érte és varga dani is megy a brescia-ba. nehéz idők jönnek a vasasra