FACEBOOK

Kanada is kipipálva

  Kanada is kipipálva
hozzászólás, 2007.03.22.

Egy napos pihit követően ismét vízbe szállt a magyar válogatott, méghozzá a kanadai válogatott ellen. A keddi Kanada – Románia mérkőzés eredménye okán csoportdöntővé titulálódott a mérkőzés, habár az eredményhez kétség sem férhetett.

„Mi is meglepődtünk, hogy nyert a Kanada a románok ellen. Ez valahol nekünk annyiban jött jól, hogy komolyan vettük a mai mérkőzést. Az eredmény hallatán mindenképp úgy gondoltuk, hogy nekik kell esnünk, nem szabad, hogy önbizalmuk legyen, ha esetleg lőnek pár gólt a meccs elején. Ezt sikerült is megvalósítanunk.” – nyilatkozta Kis Gábor a mai mérkőzésről.

 

Mivel kedden Románia kikapott a kanadai válogatottól, nekünk ezen a mérkőzésen kellett „megküzdenünk” a csoportelsőségért. A meglepetést okozó kanadai csapat viszont ellenünk már nem tudott győzni.

Bár a meccs nem gólzáporosan indult – a Fodor gólja után következő kisebb gólcsendet az egyenlítő Miller törte meg -, Biros akciógóljával átvettük a 2-1-es vezetést, s innentől kezdve a találkozó egyértelműen magyar esélyes volt.
A második negyedben háromgólos hátránnyal induló kanadaiak csak egyszer tudtak szóhoz jutni, míg a túloldalt öten is eredményesek voltak. Köztük volt Kis Gábor is, aki Graham kiállítását követően lőtte be emberelőnyös találatát, s ezzel ötgólosra növelte a magyarok előnyét.
A harmadik játékrészben még kevesebb szerep jutott az ellenfélnek, hisz Biros, Varga Dénes és Madaras találatai mellett nekik egy labdát sem sikerült a magyar gólvonal mögé tuszkolni.
A tudásbeli különbség az utolsó felvonásig is kitartott, amikor 11 gólról 16-ra növeltük előnyünket a kanadaiakkal szemben. Két ötméteres értékesítése után Marks szépítette kicsit a gólkülönbséget, ám nem sokáig: Szivós, Kásás és Kiss Gergő is hozzátette a maga 1-1 találatát, s így végül 3-19-re győzött a magyar válogatott.

 


 

Kanada-Magyarország 3:19 (1:4, 1:5, 0:4, 1:6)
v: Tulga (török), Balfanbajev (kazah)
Kanada: Randall - Mitchell, Graham, Marks 1, Feltham 1, Noah Miller 1, Nathaniel Miller. Csere: Ruse, Kudaba, Jung, Stein, Sayegh. Szövetségi kapitány: Dragan Jovanovics
Magyarország: Szécsi - Kásás 3, Kiss G. 1, Benedek 2, Fodor 1, Kis G. 1, Molnár T. 1. Csere: Varga Dániel 1, Madaras 2, Varga Dénes 1, Szivós 2, Biros 4. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gól - emberelőnyből: 11/1, ill. 13/3
Ötméteresből: -, ill. 2/2
Kipontozódott: Mitchell (20.p.), Sayegh (24.p.), Varga D. (32.p.)
Kiállítva - végleg cserével: Graham (13.p.)

 

Bayer Tamara

Címkék:
Kis Gábor Melbourne