Pénteken kupasorsolás - itt vannak a kalapok!
![Pénteken kupasorsolás - itt vannak a kalapok!](/upl_container/bigpic/1/2/12736.jpg)
Pénteken Budapesten sorsolják ki a nyárra előrehozott Magyar Kupa csoportjait. A kiemelések megtörténtek, ismertetjük a csapatok besorolását.
A szövetség megadja a módját, igyekszik marketinggel is segíteni, hogy az egyelőre nem túl sporteseménydús nyári időszakban minél több ember válassza szórakozásul a Magyar Kupa mérkőzésit. A torna reklámozására imázsfilm készül, ennek forgatásán valamennyi részvevő csapat képviselői ott voltak. (Címlapfotó: MVLSZ.) A négy hétvégén át tartó küzdelemsorozatból az M4 Sport a tervek szerint 16-20 meccset közvetít.
Magát a sorsolást sem a szövetség egyik irodájában, zárt ajtók mögött ejtik meg pénteken 11 órakor, hanem a Budapest Aréna konferenciatermében, szponzorok és a csapatokat képviselő vezetők, játékosok jelenlétében.
A versenysorozat első fázisában négy városban játszanak négy csoport csapatai. A már közölt helyszínekhez képest történt egy változás: mivel Miskolc nem tud eleget tenni annak a feltételnek, hogy nyitott uszodában legyenek a meccsek, a borsodi megyeszékhely helyett Tatabánya lesz az egyik csoport házigazdája.
A négy helyszín így: Kaposvár, Tatabánya, Szeged és Budapest (Hajós)
A 16 tagú mezőnyt a versenykiírásnak megfelelően a pénteki sorsoláson négy csoportba osztják. A sorsolásnál kiemelést alkalmaznak, ehhez a 2018-19 es (tehát a legutóbbi, eredménnyel befejeződött) bajnokság végeredményét vették alapul. Hivatalos, a Versenyirodától származó információnk szerint a férfi torna sorsolása előtti négy kalap (vagyis az alábbi négyesek tagjai közül senki nem kerülhet össze a másikkal az első fordulóban):
1. kalap: FTC, OSC, Szolnok, Eger
2. kalap: Miskolc, BVSC, Honvéd, Debrecen
3. kalap: Pécs, Szentes, Tatabánya, UVSE
4. kalap: Kaposvár, Vasas, Szeged és KSI
Az első fordulóban négy csoportban, egy-egy helyszínen, egy hétvégén - szombat-vasárnap - körmérkőzést játszanak.
Az így elért csoportbeli helyezések alapján állítják ösze a második forduló csoportjait, így:
A csapatok egy helyszínen körmérkőzést játszanak. Az első fordulóban megszerzett pontjaikat magukkal hozzák.
A harmadik forduló csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik:
I. csoport: Kék1, Kék2, Fehér1, Fehér2, Piros1, Piros2, Zöld1, Zöld2
II. csoport: Kék3, Kék4, Fehér3, Fehér4, Pirod3, Piros4, Zöld3, Zöld4
A csoportokban egy helyszínen minden, a 2. fordulóban 1. vagy 3. helyezést elérő csapat játszik minden 2. vagy 4. helyezést elért csapattal.
A 2. fordulóban azonos csoportban játszó csapatok nem játszanak egymással, a 2. fordulóban elért egymás elleni eredményüket hozzák magukkal. Továbbá: ezeken a mérkőzéseken nem születhet döntetlen eredmény.
A negyedik forduló az egész torna utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak a következők szerint:
A csapatok az elődöntőben és a döntőben egy mérkőzést játszanak. Döntetlen nincs.
A tervezett játéknapok:
1. forduló: 2020. július 25-26.
2. forduló: 2020. augusztus 1-2.
3. forduló: 2020. augusztus 8-9.
4. forduló: 2020.augusztus 15-16.
A Magyar Kupa győztese indulási jogot szerez a 2021-22-es szezon LEN Eurokupa-küzdelemsorozatra.
A női Magyar Kupa versenykiírása szerint a csapatokat a 2019-20-as bajnokság őszi szezonjának végeredménye alapján már be is sorolták két csoportba.
„A” csoport: UVSE, FTC, Eger, Szentes, Tatabánya
„B” csoport: Dunaújváros, BVSC, III.ker.TVE, Szeged, Honvéd
A női kupasorozat július 27-28-án kezdődik.