FACEBOOK

Megvan a szentesiek kerete is: 2020-2021-ben csak magyar játékossal

Megvan a szentesiek kerete is: 2020-2021-ben csak magyar játékossal
hozzászólás, 2020.05.21.

Hárman távoztak, hárman érkeztek - csütörtökön ismertették a Metalcom Szentes következő szezonra kialakult játékoskeretét:


A klub facebook-oldalán kiemelik: hosszabb időt követően először vágnak neki idegenlégiósok nélkül a bajnokságnak.

A Metalcom Szentes a 2019–2020-as idényben hét év után ismét bejutott a felsőházi rájátszásba, de a koronavírus-járvány miatt a Magyar Vízilabda Szövetség törölte a bajnokságot.

– Athanasziosz Kriszoszpatisz és Gergelyfi Róbert szerződését leginkább gazdasági okok miatt nem hosszabbítottuk meg, teljesítményükkel maximálisan elégedett volt a klub, míg Nagy Mártont szerettük volna megtartani, de ő másik csapatnál képzeli el pályafutása új szakaszát – árulta el a Metalcom Szentes vezetőedzője, Pellei Csaba.

– A legfontosabb feladatunk az volt, hogy Nagyot pótoljuk, ami, úgy gondolom, hogy a Honvédtól igazolt Fülöp Bencével sikerülhet. Bízom benne, hogy Bence át tudja venni Marci szerepkörét és ugyanolyan gólerős marad, mint amilyen a Honvédban volt. A centerpozícióba visszatér hozzánk Takács János, aki rengeteget fejlődött az elmúlt két esztendőben Szombathelyen. Rá azért lesz szükség, mert bár Vörös Viktor vállalt még egy évet, de már civil munkája mellett, így szerettünk volna elé egy jó kvalitású játékost szerződtetni. A harmadik igazolásunk pedig Lajkó Márton, aki Fülöp Bencéhez hasonlóan több poszton bevethető. Elsősorban rosszkéz hátul és bekkben számítok rá. Nagyon jó adottságú és szellemű játékos, örülök neki, hogy csatlakozott hozzánk, akárcsak Fülöp és Takács, velük teljessé vált a keretünk a következő szezonra.

– Kiváló csapatszerkezetünk volt idén, de a következő szezonra sem gyengülünk. Az viszont probléma lesz, hogy az összes távozónk a rosszkéz oldalról ment el, amelyet így újra kell szerveznünk. Időre lesz szükségünk, hogy összeszokjanak a srácok, hiszen Vörös Viktor hátrébb lépésével három kezdőjátékosunk is kicserélődik – tette hozzá Pellei Csaba.

A klubvezetés konkrét célt egyelőre nem fogalmazott meg, erre majd a bajnokság kiírását és az ellenfelek összeállításának megismerését követően kerül majd sor.

A férficsapat a közös, kiscsoportos edzéseket előreláthatóan június elején kezdi majd meg.

A Metalcom Szentes férfi vízilabdacsapatának 2020–2021-es szezonra szóló játékoskerete:

Meixner Marcell, Duvnjak Borna - kapusok,
Pellei Frank, Pellei Kristóf, Vörös Viktor, Hegedűs Bence, Mátyók Norbert, Somogyi Balázs, Kasza Dániel, Bozó Péter, Kókai Tibor, Basara Ivan, Fülöp Bence, Lajkó Márton, Takács János - mezőnyjátékosok.


Játékosmozgás a 2020–2021-es idény előtt:

Érkezett:


Fülöp Bence (Honvéd), Lajkó Márton (BVSC), Takács János (Szombathely)

Távozott:

Nagy Márton, Gergelyfi Róbert, Atanasziosz Kriszoszpatisz

Címkék:
Szentes Pellei Csaba