FACEBOOK

OB1 - zárul a középszakasz

OB1 - zárul a középszakasz
hozzászólás, 2018.04.20.

Csúcsrangadókkal ér véget a bajnokság középszakasza a szombat-vasárnapi fordulóban. A teljes program és vlv-előzetes a kluboktól nyert információk alapján:


OB1, középszakasz, 8. forduló

ÖSSZEFOGLALÓ

FELSŐHÁZ

Az állás:


1-2. Szolnok, FTC 60,
3. Eger 52,
4. OSC 45,
5. Miskolc 32,
6. BVSC 31,
7. Honvéd 29,
8. Debrecen 17 pont

Ami az első négyet illeti, az már biztos, hogy az OSC a negyedik helyen kezdi a rájátszást, az Eger pedig a harmadikon. Ha a hétvégén a Fradi és a Szolnok is nyer, akkor Szolnok-OSC és FTC-Eger elődöntő lesz. A döntőbe jutásért az egyik fél 7. megszerzett pontjáig tart a küzdelem úgy, hogy az egymás elleni korábbi eredményeiket magukkal viszik a csapatok. 

Április 21., szombat

17.00 BVSC-Miskolc

TÖRÖK BÉLA (BVSC-Zugló):

"Nagyon fontos ez a meccs, de nem "életbevágóan" fontos. Megkönnyíthetjük a saját helyzetünket, ha nyerünk, akkor a Debrecennel játszhatunk azért, hogy aztán játszhassunk az ötödik helyért. Még egy dolog miatt fontos ez a meccs: ha nyerünk és a Debrecenen sikerül túljutnunk, akkor mi kerülünk pályaelőnybe a MIskolccal szemben, ha ez a párharc jönne létre az ötödik helyért. De ennyire azért talán még ne szaladjunk előre.

Felkészültünk. Csodák már nincsenek, igazából az előző meccsen is az látszott, nagyon jól össze volt rakva a védekezés és a támadás is, de nem ezért sikerült győzni, hanem amiatt, amit tényleg szívből sikerült belerakni. Ezt mindenképpen fontosnak tartom, hogy holnap is beletegyük. Bele is fogjuk tenni, és akkor, úgy gondolom, hogy nem lesz baj."

CSAPÓ MIKLÓS (BVSC-Zugló):

"-A Miskolccal hasonló játékerőt képviselünk, szoros, küzdelmes meccsre számítok, de az idegenbeli győzelmünk felértékelődhetne, ha otthon tudnánk tartani szombaton a három pontot."

SZASA MISICS (Miskolci VLC):

"Fogunk küzdeni végig, megígérem, mint csapatkapitány, hogy ez a csapat biztosan küzdeni fog végig és mindig."


19.00 OSC-FTC - vlv (szöveges élő)

DRASKO BRGULJAN (A-Híd OSC-Újbuda):

"A Fradi kiváló csapat, most lett Eurokupa-győztes, gratulálok nekik!. Remélem, a Fradi kicsit fáradt lesz! Mi biztosan fáradtak vagyunk..., de mindegy: fontos meccs jön, nekik is, nekünk is. Szerintem van esély, mert mostanában ugyan nem játszottunk jól, de a Barcelona ellen már sokat javultunk. Remélem, így fogunk továbbra is játszani. Sajnos Erdélyi Balázs nem játszik. Ubo (Nemanja Ubovics - a szerk.) egy héttel ezelőtt kezdett játszani, de mindegy, megyünk, harcolunk végig és..., remélem, jó lesz. Gyertek szurkolni és biztos jó lesz!"

GÁRDONYI ANDRÁS (FTC-PQS Waterpolo):

"Holnap fontos mérkőzésünk van az OSC ellen, a középszakasz utolsó mérkőzése, rá pár napra pedig következik az elődöntő, úgyhogy minél hamarabb vissza kellett rázódnunk. Nem lesz könnyű az OSC ellen, látszik a játékosokon, hogy fáradtak, mind az utazás mind pedig a mérkőzés miatt, de úgy érzem, hogy a holnapi mérkőzésre azért össze fogják szedni magukat."


Április 22., vasárnap

15.00 Eger-Szolnok - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger):

"Sajnos Hárai Balázs nem játszhat vasárnap. Begyulladt a keze, pihentető gipsz van rajta. Ugyanakkor ezt megoldottuk szerdán, a Herceg Novi ellen, s már korábban, máskor is. Decker Ádámra így nagyobb feladat hárul, amire úgy gondolom, hogy jól felkészült.

Nem szívesen jósolgatok. Ebben a szezonban voltak jó és rossz élményeink egyaránt a Szolnok elleni rangadókról. Amit biztosan tudok, az az, hogy mindent elkövetünk. A lelkiismeretünk tiszta lesz, s ez a lényeg. Mint már említettem bízom a csapatban, s bízom a szurkolókban is, hogy a szokatlan időpont ellenére sokan kijönnek, s buzdítanak bennünket, mert az nagyon sokat számít."

KOVÁCS GERGŐ (ZF-Eger):

"Mindenképpen fűt minket a visszavágás lehetősége, az a kilencgólos vereség Szolnokon egy elég csúnya pofon volt... Talán még jókor is jött, viszont ezt a mérkőzést mindenképpen be kéne húzni ahhoz, hogy a legjobb utat válasszuk. Mert ha kikapunk, akkor a Ferencváros ellen 0:6-ról indulnánk a döntőbe jutásért és inkább a Szolnokot választanánk 3:3-ról... 

Úgy érzem, hogy jó állapotban vagyunk. Kaptunk egy nap pihenőt, s ez a Herceg Novi-meccs nagyon jó felkészülés volt a vasárnapi Szolnok-meccsre."

NAGY VIKTOR (Szolnoki Dózsa):

"Mind a két csapatnak - mondhatni - élet-halál meccs. 

A Spandau ellen megszenvedtünk, voltak olyan részek, amiken még lehet csiszolni, a hátralévő időben ezt fogjuk a vízben megtenni. Szárazföldön is fogunk készülni, videózni, átbeszéljük, hogy mi volt szerdán a hiba, miket nem követhetünk el az Eger ellen, mert akkor valószínűleg gólokkal büntetnek. Nagyon komolyan kezdjük a meccset."

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző:

"Most már olyan mérkőzések jönnek, amelyeknél csak az eredmény számít. És az eredményből, a jó eredményből kell rögtön "felépítkezni" két-három nap alatt. Összemosódik az utolsó forduló a rájátszással, tulajdonképpen az utolsó forduló Egerben olyan, mint a rájátszás első meccse, annyit dönt el, hogy szerdán kivel folytatjuk majd az elődöntőt. Leginkább ez a tétje, emellett azért aránylag kevésszer játszottunk életünkben vasárnaő 15 órakor, ez is felkészülsét igényel, hogy ne ,,matinéhangulatban,, csobbanjunk majd vízve..."


18.00 Debrecen-Honvéd

KOMLÓSI PÉTER (Debrecen) vezetőedző:

"Jó állapotban van a társaság, nincs is sérültünk. A pontok alapján, azt kell, mondjam, ez a mérkőzés indifferens, ugyanakkor szerdán már egy nagyon éles meccsünk van, úgyhogy vasárnap mindenképpen megpróbáljuk a tudásunk legjavát nyújtani. Pesten nagyon megvert minket a Honvéd, mindenképen szeretnénk visszavágni itthon. Elég taktikusan játszó csapat, de ha odafigyelünk, partiban tudunk lenni velük. Szeretnénk, ha minél többen kijönnének a meccsre, igyekszünk mindent megtenni, hogy érdemes legyen így tenni."

VAD LAJOS (RacioNet Honvéd) vezetőedző:

"Nézd, minden mérkőzés más. Az első tényleg nagyon jól sült el a számunkra, nekünk minden bejött, a Debrecennek azért nem annyi minden - nagyképűség lenne abból kiindulni. A Debrecen azért nem rossz, nem véletlenül van a felsőházban. Kemény csatára számítok, de természetesen Honvéd-győzelemmel."


ALSÓHÁZ

Az állás:


1. Pécs 35,
2. Kaposvár 33,
3. Vasas 30,
4. Szentes 23,
5 AVUS 21,
6. Tatabánya 18,
7. UVSE 7,
8. Szeged 0 pont

Április 21., szombat

17.00 AVUS-Tatabánya

BAJ MARCELL (AVUS):

"Gyakorlatilag egy hónapja erre a meccsre készülünk, azóta - három-négy meccs óta -, hogy tudjuk, van esélyünk bekerülni a 12-be, mindenkinek ez a célja. Nagyon nagy dolog lenne a szombathelyi vízilabda történetében, ha ez sikerülne, már csak egy lépésre vagyunk. A Tatabánya erős csapat, erős fizikálisan és jó játékosai is vannak, a játékoskerete erősebb, mint a miénk, de nem hiszem, hogy csak ez az egy dolog befolyásolja a mérkőzés végkimenetelét. A csapatösszhang, a munkamorál, a motiváció a mi oldalunkon áll, ezért úgy gondolom, hogy szombaton győzni fogunk. 

- Sok lány kérdezte, hogy szingli vagy-e, Marci.

- Igen? Tényleg? Hát..., megnyugtathatom őket, valóban az vagyok, szóval..., ha esetleg nem tudnák a teljes nevemet: Baj Marcell vagyok és nyugodtan keressenek meg báhol, akár az uszodában napi két edzésen itt vagyok, szóval bármikor, bárki jöhet.

- Telefonszámot mondasz esetleg?

- 70 5588427, de szerintem ma már nem így mennek a dolgok, szóval facebookon írjatok rám. Puszi!"

HOPPÁL GERGELY (Tatabánya):

"Itthon kikaptunk tőlük sajnos két góllal, kaptunk egy négyperces kiállítást, ami azért eléggé megpecsételte a sorsunkat. Nagyon remélem, hogy Szombathelyen nyerünk, mert szerintem jobb csapat vagyunk, mint ők. Fegyelmezett játékkal szerintem nem lehet problémánk, nyerni akarunk."


18.00 Szentes-Vasas

PELLEI CSABA (Metalcom Szentes):

"Kilábaltunk a hullámvölgyből és ez az utolsó mérkőzésünk a középszakaszban, a Vasas elleni. Tőlük, ha jól emlékszem, 9:4-re kaptunk ki Budapesten, ott az első negyedet szúrtuk el, már akkor kialakult a különbség. Most szeretnénk, ha ez másként lenne, nagyon fontos, hogy az elejét ne rontsuk el. Nagyon fontos mérkőzés, nagyon készülünk a Vasasra. Ha pontot vagy pontokat szerzünk, akkor bent vagyunk a 12-ben, ha nem, akkor viszont a másik mérkőzés eredményétől függ, hogy be tudunk-e jutni. Sajnos a hét közben elég sok problémánk lett, meghatározó játékosaink között is van, aki beteg lett, megsérült. Vállalni mindenki vállalni fogja a játékot, sajnos azért ez nem ugyanaz, mint hogyha komplettek lennénk, de erre nem lehet hivatkozni, mert mindig az a csapat, amelyik kiáll...

Várunk mindenkit nagy szeretettel. Hajrá Szentes!"

SÉLLEY-RAUSCHER DOMONKOS (Vasas-Plaket):

"Számunkra minden mérkőzésnek tétje van. Igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból. Szerintem kötelező a győzelem, még annak ellenére is, hogy sajnos kicsit meg vagyunk fogyatkozva. Sok sérültünk van, de bele fogunk tenni mindent és remélem, elhozzuk a három pontot. 

A 9-12. helyért a szívem legmélyén a Pécsre számítok, és ennek örülök is, most már jó lenne visszavágni nekik, mert én idén háromszor is kikaptam tőlük. Jó lenne revansot venni."


19.00 Pécs-Kaposvár

BARÁT FERENC (PVSK-Füszért):

- A Pécs-Kaposvár mindig igazi rangadónak számít a tabellán elfoglalt hely és a keretek figyelembevétele nélkül is. Mindenképp kemény csata várható, hiszen ezúttal a szombati meccs dönt az alsóház első helyezettjéről. Mindenki, aki teheti, jöjjön el szurkolni nekünk, biztos vagyok benne, hogy parázs, izgalmas meccs lesz a szombati.

SURÁNYI LÁSZLÓ (PVSK-Füszért) másodedző:

- Nagyon várom már a szombatot, bízom benne, hogy minél több szurkoló jön Kaposvárról is és természetesen nagyon számítok a pécsiek szurkolására, mert a Pécs-Kaposvár nagy hagyományokra tekint vissza, minden sportágban nagy jelentősége van ezeknek az összecsapásoknak. Ezúttal is minden bizonnyal jó mérkőzés láthatnak majd a kilátogató nézők, hiszen ez a két gárda még soha nem játszott unalmas meccset egymással. Azt gondolom, hogy egyetlen gól fog dönteni a végén, persze a Pécs javára…

ZERINVÁRY LÓRÁND (PVSK-Füszért):

- Nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen támogassanak minket a Kaposvár elleni meccsen, a hazai közönség mindig sokat lendít a csapaton. Bízom benne, hogy megtöltik a lelátót a szurkolók és győzni tudunk hazai medencében. 

KRIZSÁN ANDRÁS (PVSK-Füszért):

- A Kaposvár elleni mérkőzéseink évek óta rendszeresen rangadók, így van ez most is. Ezúttal a középszakasz alsóházának a megnyerése a tét. Más stílusban játszik a két csapat, de hasonló erőt képvisel. Felkészülünk ellenük is, mint minden mérkőzésünkre. Reméljük sokan kijönnek szurkolni a PVSK-nak, mert a Kaposvár szurkolói buszt is indít, a lelátón is hangosabbnak kell lennünk a győzelemhez! Köszönöm! Hajrá Pécs!

KOVÁCS OLIVÉR (Kaposvár):

"Ugyanarra számítok, mint ami az itthoni mérkőzésen történt. Az a véleményem, hogy igazából senkire nem kell külön figyelni a Pécs játékosai közül, ugyanakkor egyben mindenkire kell. Ez azt jelenti, hogy folyamatos koncentráció szükséges és úgy, ahogy az edigi mérkőzéseinken, oda kell tenni magunkat és annak megvan az eredménye. Nagyon jó a hangulat, nagyon jól érezzük magunkat, minden rendben van!"


19.00 UVSE-Szeged

LABONCZ JÓZSEF (UVSE):

"Bízom abban, hogy győzelemmel fogja lezárni a csapat ezt az időszakot, reméljük, hogy így lesz. Az idény végét nagyon érezni,a mi érthető is. Sajnos rossz ez az idényünk. Nem szabad, hogy kiessünk, ez egy első osztályú játékosnak meg sem fordulhat a fejében. 

NÉMETH ZSOLT (UVSE) vezetőedző:

"Remélem, jó mérkőzést fogunk játszani. Szegeden nagyon jó kezdéssel sikerült megalapoznunk a mérkőzést, azt az előnyt tartottuk a végéig, remélem, itt is így fog sikerülni. 

Nem érzek semmilyen feszültséget, ugyanúgy készülünk, ahogy eddig, nyugodt a csapat, azt gondolom, hogy jól fogunk játszani. Csak a győzelemmel lennék elégedett."


RÉSZLETEK

FELSŐHÁZ

Április 21., szombat

17.00 BVSC-Miskolc






19.00 OSC-FTC






Április 22., vasárnap

15.00 Eger-Szolnok - M4 Sport, vlv (szöveges élő)






18.00 Debrecen-Honvéd






 


ALSÓHÁZ

Április 21., szombat

17.00 AVUS-Tatabánya






18.00 Szentes-Vasas






19.00 Pécs-Kaposvár









19.00 UVSE-Szeged





Címkék:
OB1