FACEBOOK

Horváth János és Baksa Benedek a Reggeli Startban

Horváth János és Baksa Benedek a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.09.25.

Az U17-es Eb-n harmadik helyen végzett ifjúsági válogatott szakmai irányítója, Horváth János és a csapatkapitány, Baksa Benedek volt a hétfői Reggeli Start vendége. Tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele:

A szakmai vezető a fiúknak, és most a nagyközönségnek is elmondta: biztos abban, hogy a máltai Eb érméért a magyar csapat tette a legtöbbet. Ezzel arra célzott, hogy a 17 évesek válogatottjába behívott játékosok nagyon komoly munkát végeztek a nyáron. Úgy utaztak a korosztály első világversenyére, hogy - bár minden idők legnehezebb csoportjába kerültek - joggal fogalmazhatták meg: aranyért mennek.

A felkészülés legfontosabb eredményeként a védekezésben nyújtott teljesítményt értékelte Horváth János. Mint mondta, többféle védekezési módot is elsajátítottak, alkalmaztak a srácok, sőt, ezeket meccsen belül is képesek voltak váltogatni, ami ebben a korosztályban még azért ritkaság.

Amire nem lehetett felkészülni: a váratlan meccshelyzetek, a rövidzárlatok miatti, gyorsan összeszedett nagy hátrány. Ilyenből is volt része a csapatnak, s többször kellett felállnia a padlóról - sikerrel.

Baksa Benedek azt emelte ki, hogy a vesztes elődöntő utáni csalódás feldolgozása volt a legnehezebb. A csapat a bronzmeccs előtt kirándult Valettába, Horváth János igyekezett oldani a hangulatot, ezen a napon nemcsak a vízilabdáról beszélgettek a csapat tagjai. A délelőtti három-négy órás programot követően már délután látta a fiúkon, hogy sikerült túllépni a spanyolok elleni vereségen és mindenki nagyon akarja azt a bronzérmet.

Játékosai esetleges válogatottbeli meghívásával kapcsolatban a szövetségi edző igyekezett kicsit "lehűteni a kedélyeket". Mint mondta, a vízilabda jelentősen felgyorsult, nem is annyira fizikailag, mint inkább fejben, 17 évesen nagyon nehéz még adaptálódni, igazodni a válogatott szintjéhez. És akkor még ott a szerencsefaktor is - rengeteg olyan vízilabdázó játszott Magyarországon az elmúlt évtizedekben, aki bárhol a világon válogatott lehetett volna, de éppen azon a poszton a magyar nemzeti csapatban nem volt hely.

Szombathy Pál műsorvezető megkérdezte Baksa Benedeket, aki az UVSE csapatában hétről hétre a felnőtt OB1-ben edződik, hogy szerinte mennyi idő múlva kopogtathat sikerrel a válogatott kapuján.

Benedek konkrét időpontot nem mondott, mint fogalmazott: kis kora óta ez a nagy álma, tudja, hogy nagyon sok munka van még hátra, de reméli, hogy egyszer sikerül majd.

A teljes - részben a vlv fotóival illusztrált - beszélgetés: