Az UVSE-ifiből egyből a felnőtt bajnokhoz - ez ám a pályakezdés! Kíváncsiak voltunk, hogy élte, éli meg a 19 éves Szatmári Kristóf ezt a szinte példátlanul nagy ugrást. vlv-interjú.

SZATMÁRI KRISTÓF a vlv-nek:

- Mindig felfigyel a közvélemény arra, akit egy bajnok csapat szerződtet. Talán nem sértő, ha azt mondom, hogy a te nevedet sokan ekkor látták, hallották először, hiszen nagyon fiatal vagy. Mit kell tudni rólad? Hogy kezdtél el vízilabdázni és miként alakult az eddigi pályafutásod?

- 1997-es születésű vagyok. Úgy kezdtem el vízilabdázni, hogy Apukám levitt a Komjádi uszodába. Nem is tudom, honnan jött ez az ölet, nyilván sportolni akartam valamit, s a szüleim is ezt szerették volna.

- Nekik van közük a sportághoz?

- Nincs, Anyukám kézilabdázott, Apukám pedig síugró volt. Szóval lementünk és beiratkoztunk a Faragó-Csapó-féle pólósuliba. Sziklai Attila bácsihoz kerültünk, ugyanis a 95-ös születésű tesómmal együtt mentünk le. Ő gyorsan felkerült Faragó Tamáshoz, hiszen idősebb volt, aztán egyszer Tamás bá' odajött hozzám és azt mondta, szívesen megnézne. Elmentem egy edzésére és onnantól kezdve hozzá jártam.

- Tudsz arról, hogy minek volt köszönhető ez a figyelem, gondolom, Faragó Tamás mindenkihez nem ment oda a korosztályodból.

- Nem tudom, voltak kétkapus edzéseink, amiken jól ment a játék, lehet, így figyelt fel rám. Ezután kerültem a tesómmal együtt a 95-ös korosztály csapatához, Váradi Ákos bácsihoz.

- Azért jutottál fel ilyen hamar két évvel idősebbek közé mert ott volt a testvéred vagy azért mert láttak már benned valamit?

- Ez jó kérdés, szerintem mindkettő iga lehetett.

- Ezek már nyilván sikerélmények voltak, hiszen mégiscsak egy olimpiai bajnok ment oda hozzád és hívott el edzésre. De te hogy érezted magad a vízben, mikor kezdted élvezni a dolgot?

- Megmondom őszintén, az első edzésemen majdnem elsírtam magam, annyira nem akartam vízbe menni, csinálni ezt az egészet. De amint belöktek a vízbe, ez elfelejtődött, onnantól kezdve megszerettem, s aztán már imádtam edzésre járni.

- Mit szerettél meg benne, a társaság volt jó vagy sikerélményeid voltak a játékban?

- Az elején főleg a társaság, sok barátom lett, jól éreztem magam a többiek között, de egyre jobban mentek a lövések, az edzések, a meccsek is.

- Tudsz neveket mondani, olyanokét, akikkel együtt kezdted és nem tűntek el azóta, hanem valahol játszanak, ismerhetjük őket?

- Manhercz Krisztián. Ő is 97-es, a 95-ösöknél már biztosan együtt voltunk, de még az is lehet, hogy már korábban is.

-Mikor érezted azt, hogy ez neked nagyon jól megy és "lehet belőle valami"?

- Igazából akkor kezdtem el komolyabban venni, amikor felkerültem a 95-ös korosztályhoz. Nyertünk egy bajnokságot Dunaújvárosban, aztán a 96-osoknál, majd a 97-eseknél, összesen vagy hét évet játszottam a Vasasban.

- Gondolom, ez az indulás, hogy két évvel idősebbektől mentél vissza, "lefelé", a saját korosztályodig, azt jelentette, hogy az utóbbiaknál már te voltál a vezéregyéniség.

- Így van, nagyon nagy fejlődést hozott ez a kezdés. Manóval mi ketten voltunk a húzóemberek, minden meccsen elvárták tőlünk, hogy jól teljesítsünk, tartsuk össze, vigyük a csapatot, amolyan csapatkapitányi munkát is végeztünk.



- Hogy alakultak a korosztályos válogatottban a a lehetőségeid?

- Ha jól emlékszem, egy Belgrádi nemzetközi tornán játszottam először a válogatottban, aztán a 96-osokkal készültünk, Eb-n negyedikek lettünk, 2013-ban, egy évvel később megnyertük a ifjúsági vb-t a 96-tal. Tavaly nem volt világverseny, idén a 97-esekkel volt egy Eb 7. helyem, sajnos.

- Mi történt a klubnál?

- Manóka eligazolt, egyedül maradtam mint "húzóember", kineveztek csapatkapitánynak, de úgy éreztem, nekem is jó lenne a váltás. Maradtam még egy évet, de eldöntöttem, hogy utána eligazolok.

Serdülő első évesként kerültem az Újpestbe, 15-16 éves voltam, négy éve történt. Az elején izgultam kicsit meg voltam illetődve, de nagyon kíváncsi is voltam, hogy milyen lesz új környezetben játszani. Pár hónapig nem ment annyira jól, visszahúzódó voltam, nem akartam, hogy azt mondják a többiek: ez a srác most igazolt ide és mindent ellő. Emiatt nem vállalkoztam annyit, mint lehetett volna. Utána leült velem az edző, és azt mondta, azért igazoltak le, mert az előző évben lőttem 169 gólt, mondta, hogy bátran lőjek. Attól kezdve jól is ment, sokkal felszabadultabban játszottam.

- Ki volt az edződ?

- Benczur Márton, három évig. Közben persze "feljátszottam" az ifibe, Godova Gábor csapatába, az OB1 B-be is. Amikor azt megnyertük és OB1-esek lettünk, folyamatosan jártam OB1-es edzésekre és meccsekre is.

- Emlékszel az első OB1-es meccsedre?

- Persze. Az még a junior válogatott színeiben volt, amikor a teljes évben az első osztályban szerepelt a junior válogatott. Én voltam a legkisebb a csapatban, Gyuri bá' behívott, örök emlék marad az az időszak. Egyébként a Fradi ellen debütáltam.

- Mennyire volt emlékezetes?

- Nagyon.  Az eredményre már nem emlékszem, de az megmaradt bennem, hogy valakitől kaptam egy hatalmas fülest...

- Kitől??

- Nem tudom megmondani. :-) Szélen voltam, át akartam húzni és kaptam egyet. Nem is tudom, kitől.

- Közben játszottál a  saját csapatodban is, ugye?

- Igen és jól is ment, kétszer is megnyertük a serdülő bajnokságot, az egyiket száz százalékos teljesítménnyel. Felkerültem ifi I-be, azt is megnyertük, aztán az ifi II., amikor már a "kiöregedés" határán voltam, sajnos nem sikerült, negyedikek lettünk.



- Mi történt ezután?

- Kiöregedtem az ifből, felkerültem az UVSE felnőtt csapatába, az OB1-be. Már majdnem megállapodtunk, amikor - június-július tájékán - jött egy telefon és megkérdezték, volna-e kedvem a Szolnok csapatában játszani. Cseh Sándor volt. Igazából nem tudtam megszólalni, el sem hittem, hogy a bajnok csapat hív és le akar igazolni. Kicsit lefagytam, de utána azért mondtam, hogy természetesen "érdekel a dolog". Egy ilyen megkeresésre nem is lehet nemet mondani. Elmondta a részleteket, hogy mi vár rám, milyen szerepet szán nekem. Másnap felhívott Kovács István, a szüleimmel közösen találkoztunk vele, megbeszéltük a részleteket és három nap alatt el is dőlt, hogy Szolnokra igazolok.

- A szüleiden kívül kivel beszélted meg ezt a dolgot? Kitől kértél tanácsot?

- Gyuri bá'-tól (Horkai Györgytől - a szerk.) és Benczur Mártontól, aki nagyon sokat segített nekem.

- Milyen poszton játszol?

- Világéletemben átlövő, irányító voltam és szélső, tehát a kapás oldalon.

- Tudod-e, hogy mire figyeltek fel vagy gondolsz-e valamit, hogy na, emiatt kereshettek meg?

- Mindenképpen keresni akartak egy fiatal játékost, ezért több edzőt megkérdeztek az utánpótlásból és állítólag mindenki engem javasolt. Gondolom, hogy valami oka volt ennek, mindenesetre nagyon örültem, hogy ilyen jó hírem van.

- Egy ilyen elitcsapatban a legfiatalabb azért általában a legkevesebb lehetőséghez jut. Nem tartottál, nem tartasz ettől?

- Ez annyira nem fenyeget, 15-en vagyunk a Szolnokban, de egy külföldi mindig kimarad. Valószínűleg minden magyar bajnokin be leszek írva, persze szeretnék játszani is. Ha a nagy rangadókon egyelőre kevesebb lehetőséghez jutok, nem fogok a kardomba dőlni, a kisebb csapatok ellen remélem, bizonyítani tudom majd, hogy megállom a helyemet.

- Milyenek a körülményeid? Nagyon fiatal vagy, gondolom, most költöztél el a szüleidtől...

- Igen. A körülmények nagyon jók, nagyon jó kis lakásban vagyok, van minden, ami kell. Szolnokon nincsenek nagy távolságok, kocsival járok, de minden közel van.

- Na most, amikor jött az ajánlat és letetted a telefon, mit gondoltál? Megnézted, hogy kik is játszanak a Szolnokban? Hogy dolgoztad fel magát az ajánlatot?

- Először is azonnal felhívtam a szüleimet. Egy pillanatra nekik is elakadt a lélegzetük. Pár óra kellett, míg megnyugodtam és a pulzusom visszaállt az eredeti szintre. :-) Aztán gyorsan tudatosult bennem, hogy ez el is eldőlt.

- Azt végiggondoltad, hogy kikkel leszel egy csapatban, kikkel fogsz edzeni, meccselni?

- Tudtam, hogy milyen játékosok vannak ott, a Szolnok minden meccsét láttam a legutóbbi döntő során. A fejlődésem szempontjából nagyon jó ez a helyzet, ugye, kapásoldalon játszom, ott szerepel Dumi, Fülöp Bence, most már Prlainovics is, hát..., még azt is élmény nézni, ahogy edzenek... Annyira jól csinálják, olyan profin állnak az egészhez..., el lehet lesni a mozdulataikat, segítenek is, nagyon jól érzem magam és örülök, hogy itt lehetek.

Eltelt már néhány hét a szezonból, milyenek az első tapasztalataid? Mennyire az történt, amire számítottál? Volt-e meglepetés?

- Eleinte itt is kicsit visszahúzódó voltam, sokat foglalkoztatott, hogy Dumi lesz mellettem, úgy éreztem, nehezen fogok tudni így lövésre vállalkozni, de ez gyorsan megváltozott. Tudatosítottam magamban, hogy játszanom kell, nincs olyan, hogy én nem lőhetek kapura! Nyilván, ha ő van jobb helyzetben, akkor ő fogja ellőni, de nincs olyan korlát, hogy én nem lőhetem el, ha ott vagyok, igenis ellövöm! Ez volt az első célom, hogy ezt magamban lerendezzem és sikerült.

- Hogy fogadtak, kaptál gesztusokat, volt valaki, aki odament hozzád és biztatott, segített áthidalni ezt az első időszakot, ami ilyenkor még az idősebb profiknak is nagyon nehéz?

- Először is vittem sütit az első edzésre, gondoltam, bevágódok egy kicsit, és ez már mindjárt tetszett nekik. :-) Mindenki odajött, bemutatkozott, s kiderült, hogy már ismertek, a junior Eb-ről kérdezgettek. Nagyon sokat segítenek a taktikában is, meg én is rendszeresen kérdezek.

- A meccseken menyire érzed magad már a csapat tagjának? Taktika? Beilleszkedés? Mennyire szoktad már meg a légkört?

- Nagyon sokat beszélgettem a taktikáról a csapattársakkal, Sanyival is, van már képem. Azt nem mondom, hogy mindent száz százalékosan meg tudok már csinálni, nyilván vannak még hiányosságok, azon leszek, hogy ezeket minél hamarabb kiküszöböljem.

- Volt neked példaképed, kedvenc játékosod amikor fiatalabb voltál?

- Volt, persze. Varga Dumi...

- És miért ő?

- Még a Vasasban rendszeresen jártunk felnőtt meccsekre, nagyon megtetszett a játéka, de azt hiszem, hogy őt nem kell bemutatni... Emberileg is nagyon bírom, jó fej. Jól kijövök vele. A példaképemmel együtt játszani, edzeni - megmondom őszintén, még dolgoznom kell azon, hogy ezt fejben természetesnek tekintsem, elhiggyem, hogy ez tényleg velem történik, de jó, nagyon élvezem...

- Te egyébként milyen játékosnak tartod magad? Mi az erősséged, mi az, aminek rólad eszébe kell jutnia majd egy meccsre gyakran járó vízilabda-szurkolónak?

- Talán jól passzolok, látok a pályán, jól irányítok és jól is lövök, szerintem.

- Kreativitás? Hirtelen, váratlan megoldások?

- Szeretem az ilyesmiket, igen. Van, amikor kifejezetten jó előhúzni egy-egy ilyen megoldást, főleg egy ikszes meccsen.

- Szoktál gyakorolni ilyen megoldásokat edzésen, edzés után vagy akár fejben?

- Sok dolgot láttam már itt Dumitól is és Prlainovicstól is, ezeket edzés után szoktam gyakorolni. Nekem nem az erősségem a szélről lövés blokkal, ebben igyekszem tanulni, Dumitól aztán lehet, úgy ellőtte mellettem a tegnapi edzésen is, hogy csak néztem. Volt már, hogy ott maradtunk, segített, megmutatta, hogy csinálja. Szerintem minden esély megvan arra, hogy eltanuljam ezeket a dolgokat, csak rajtam múlik.

- Mi az, amiről tudod, hogy mindenképpen javítani kell?

- Mindenképpen a kondi. Meg kell, erősödjek, egy kis izmot magamra kell szednem, a védekezésben ez nagyon sokat számít, jelenleg sokszor kipécéznek és a fizikumom miatt bevisznek a második centerrel.

- Hogy látod ezt az évedet, illetve az utána következő időszakot, van-e a fejedben már most egy elképzelés, hogy hova szeretnél eljutni, vagy most egyelőre ez az év az, amit jól meg kell csinálni?

- Úgy vagyok vele, hogy ezt az évet szeretném minél jobban kihasználni játéklehetőségben és fejlődésben is, jövőre lesz még egy világversenyem a 97-es válogatottal, de annyira nem is tekintek még előre, itt a Szolnokban szeretnék jól játszani és "maradandót alkotni".

- Klubjátékosként ennek a szezonnak a végén mivel lennél elégedett?

- Mindenféleképpen egy magyar bajnoki címmel szeretnék gazdagabb lenni. A BL-ben jó lenne egyáltalán játszani aztán pedig érmet elérni.

- Az egész pályádat hogy képzeled el, látsz-e valamilyen végcélt? Mi az, amivel elégedett lennél, ha 38 évesen visszavonulsz majd?

- Szerintem, aki vízilabdázik és komoly szinten csinálja, mindenkinek az az álma, hogy olimpiai bajnok legyen. Nekem is ez a célom. De most azt mondom, akkor sem leszek szomorú, ha kijutok egy olimpiára és ezüstöt vagy bronzot sikerül nyerni a csapattal...

- Hogy látod az esélyeidet erre - és most nem csak a saját teljesítményedre értem ezt, hanem arra, hogy milyen irányba halad szerinted a magyar vízilabda, lesz-e néhány év múlva olyan erős magyar válogatott, hogy esélyese legyen az olimpiai aranynak?

- Szerintem most fiatalítás következik és ez talán engem is érint majd előbb-utóbb. Nagyon szeretnék egy-két edzésen részt venni, megtapasztalni, milyen munka folyik ott és egyben felmérni, hogy én mire vagyok képes abban a közegben. Látok esélyt arra, hogy négy év múlva a dobogó legmagasabb fokára álljunk.

- Szerinted ebből a 95-96-97-es korosztályból hányan kerülhetnek majd be stabilan a nemzeti csapatba a következő olimpiára?

- Szerintem öt hat ember. Meglátjuk. Kicsit mesze van még...

- Van-e bármi, amit nem kérdeztem, de szívesen elmondanál?

- Nincs. Azt hiszem, alaposan kiveséztük az eddigi pályafutásomat. :-)

- Köszönöm szépen a beszélgetést!