FACEBOOK

Magyarország-Németország 12:6 - nyilatkozatok, videók

Magyarország-Németország 12:6 - nyilatkozatok, videók
hozzászólás, 2009.06.26.

Bukarestben megkezdődött négy válogatott nemzetközi tornája, a Románia Kupa. A magyar csapat Németország ellen meglepően magabiztosan, jó játékkal kezdett, jellemző, hogy a mieink a második negyedben, 6:0-nál kapták az első gólt. Kemény Dénes a VLV-nek lefújás után azt nyilatkozta, hogy a mérkőzés jól szolgálta a csapatkeresést, voltak hibák, de jobb, hogy ezekről egy 12:6-es, nem pedig egy 6:12-es eredmény után kell beszélni.

A magyar csapat repülőrajtot vett, 6:0-ra húzott el. A mieink gyors lefordulásból, centerből, átlövésből egyaránt eredményesek voltak, nem volt olyan eleme a játéknak, amiben a németek egyenrangú ellenfelek lettek volna. A negyedik negyedben Varga II. Zsoltot le kellett cserélni, mert a német védő a szemébe nyúlt, de mint azóta kiderült, Zsolt jól van, a sérülésnek nem lesz következménye.

A Bukarestben tartózkodó 17 játékos közül Szécsit és Mátyást nem nevezte a kapitány, a többiek mind lehetőséghez jutottak.

Magyarország-Németország 12:6 (3:0, 4:2, 4:2, 1:2)
Bukarest, v.: Franulovici (horvát), Barabancea (román)
Magyarország: Gergely, Szivós 2, Madaras, Varga Dénes 1, Török B., Hosnyánszky 1, Kiss G. 4, Varga II. Zs., Varga Dániel, Biros 3, Kis G. 1, Hárai, Gór-Nagy, Hegedüs, Nagy V. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Németország: Tim-Ole Fiischer, Naroska, Bukowski, Szavics 1, Marko Stamm, Politze 2, Real, Schüler 1, Preuss, Oeler 2, Schlotterbeck, Mackeben, Kong, Schrödter. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm

A másik mérkőzésen:

Románia-Oroszország 9:3 (3:2, 1:0, 2:0, 3:1)
Bukarest, v.: Dieu (belga), Moiralis (görög).
Románia: Dragusin, Radu 4, Negrean, Diaconu, Iosep 1, Busila, Dunca, Matei 2, Andrei, Georgescu 2, Ghiban, Kádár Kálmán, Stoenescu, Cretu. Szövetségi kapitány: Kovács István
Oroszország: Ivanov, Jankov, Jablonovszkij, Rizov-Alenicsev, Csesev, Antipov, Odintcov 1, Ashajev, Stepanyuk, Visnyakov 1, Lisunov, Agarkov 1, Rastorgujev. Szövetségi kapitány: Vjacseszlav Szobcsenko

VIDEÓK:


Szivós második gólja


Hosnyánszky gólja


Schüler gólja


Oeler első gólja


Kis Gábor gólja


Biros megúszásgólja


Varga Dénes kimaradt helyzete


Varga II. Zsolt sérülése


Oeler második gólja


Szavics gólja


Kiss Gergely negyedik gólja


KEMÉNY DÉNES a VLV-nek:

- Jól kezdtünk, aztán kicsit túlságosan magabiztossá váltunk, emiatt voltak hibák. Nyilván, ha az ember sokáig alig kap gólt, akkor túlzottan megnyugszik, ez volt végül is a jellemző. 12:6-os meccs után nem illik ilyet mondani, de azért látszik, hogy a vb-forma még messze van, de ezért vagyunk itt. Úgy gondolom, hogy még mindig jobb egy 12:6-os meccs után panaszkodni a formára. Kihagytunk emberelőnyöket úgy, hogy egy passz után tiszta gólhelyzet volt. Igazából nem is derült ki, hogy hogy működik az emberelőny-játék, mert a hibák ilyen egy passz és máris ziccer utáni lövéshibák voltak. A játék egyéb részei rendben voltak. Szerencsére kiderült, hogy mi az, amiben javulni kell, és ahogy mondom, ez inkább egy 12:6-os meccsen derüljön ki, mint egy 6:12-esen...

Vannak tehát hibák, látjuk, nem a 12:6-ot ünnepeljük, hanem a hibákat fogjuk este megbeszélni, hogy meccsről meccsre javuljon a csapat játéka. Mindenki játszott, nyilván nem egyforma arányban, de hát nem is ez a cél. Próbálgattam különböző szerkezeti dolgokat is, sokat játszattam más poszton is embereket, mint ahol játszani szoktak. Tehát a csapatkeresés szempontjából is vizsgálgatok mindent, ami szintén nem az eredményeségnek használ, de ezek a meccsek ezt a célt szolgálják.

KISS GERGELY a VLV-nek:

- Magabiztosan játszottunk végig, nem parádéztunk ugyan, de volt egy-egy nagyon szép gól. Szerintem első nemzetközi felkészülési mérkőzésnek jó volt, jó szintet hoztunk. Lehet még javulni bőven, de ami elvárható, azt ma hoztuk elég jó szinten.

TÖRÖK BÉLA a VLV-nek:

- Elég meggyőzően játszottunk, szerintem magabiztosan nyertünk, sok látványos góllal. Számomra kicsit új szerepkörben, bekként játszottam, amiben jelentősen van még hova javulnom, de ha ez a kapitány elvárása, akkor ezt teljesítem.

VARGA II. ZSOLT a VLV-nek:

- Jól vagyok, köszönöm szépen az érdeklődést. A szemembe nyúlt a srác, elléptem oldalra és ahogy ugrott utánam, nem tudom hogy mit nézett, nyílegyenesen a szemembe nyúlt az egyik ujjával. Ennyi volt, utána nem láttam ezzel a szememmel semmit jó pár másodpercig, de a meccs végére már láttam rendesen. Tóni bácsi is azt mondta, hogy rendben van, egy kis bevérzés van rajta, de már jól látok. Ami a meccset illeti, kemény volt, bent úgy éreztem, hogy sima győzelem, de brusztos volt. Mindenképpen fontos mecs volt abból a szempontból, hogy egy csoportban vagyunk a VB-n, jó hogy játszottunk velük, jó, hogy sima győzelem volt, így tudják a VB előtt, hogy "hol a helyük".

GERGELY ISTVÁN a VLV-nek:

- Annak ellenére, hogy voltak változások a csapatszerkezetben, úgy gondolom, hogy ez az eredmény elég meggyőző. A védekezésünk nagyon jónak mondható és mindkét kapusteljesítmény is elsősorban azért dicsérhető, mert a védekezés nagyon jó volt előttünk, blokkokkat, besegítéseket kaptunk. Látszott az is, hogy ez a magyar válogatott, mindenki bent szeretne lenni, mindenki küzd. Jól is játszott mindenki és ezzel csak egy ember dolgát nehezítjük, Kemény Dénesét, de ez szerintem jó dolog.


Élő közvetítésünk a mérkőzésről:

Ma megkezdődik Bukarestben az a nemzetközi torna, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. Csapatunk magyar idő szerint 12.45-kor Németországgal találkozik. Ezt követően Románia-Oroszország mérkőzés lesz. A torna mai két meccse szerepel a román közszolgálati televízió programjában, így - ha semmi sem szól közbe - a tévéközvetítés alapján élőben számolunk be a meccs alakulásáról. Nem sokkal később nyilatkozatokat közlünk, és persze a meccs góljait is közreadjuk.

A helyszínről származó információnk szerint a mai meccsre Szécsi Zoltánt és Mátyás Zoltánt nem nevezte a kapitány. A többiek várhatóan valamennyien lehetőséghez jutnak.

A helyiek az utolsó pillanatban szóltak, hogy a meccset nem a VB-labdával játsszák, hanem a "pekingivel". Ennek oka az, hogy a világbajnokságra készített lasztiból nincs elegendő jó minőségű a bukaresti uszodában.

Lessük a román állami tévét, ahol az imént még divatbemutatót adtak. A műsor szerint 12.45-kor kezdődik a közvetítés.

Most egy asztrológus magyaráz valamit. Nem értjük.

A németek hozták el a labdát, de az első gólt Biros lövi lefordulásból (1:0).

5:48-nál Kis Gábor ötméterest harcol ki, Kiss Gergely a bal felsőbe lő (2:0).

Kiss gergely labdát szerez. Gór-Nagy Miklós lövését blokkolják.

Gergely védi a magyar kaput és már sokadszor avatkozik közbe, most Szavics lövését hárítja. A negyed felénél járunk.

Kiss Gergely zunder-ejtése a kapufát érintve megy be (3:0).

Kimarad egy komoly német lehetőség. Az ellentámadásnál elveszítjük a labdát.

Gergely indítja Madarast a jobbszélen. Norbi felúszik, beadja Kis Gábornak, a center fölé lövi.

Vége az első negyednek.

Mi hozzuk el a ráúszásnál, de gyorsan el is veszítjük. Lefordulás után ziccerben hárít Gergely.

Az ellentámadásnál Biros a belszélről, éles szögből belövi a kapufa mellett (4:0).

Kiss Gergely átlövése középről, hátulról (5:0).

Varga Dénes ejtését ujjheggyel eléri a kapus.

Emberelőnyben vagyunk, Varga Dumi a balszélről két lóba után ütemtelenül a hosszúba lő (6:0).

Török Bélát kiküldik, a német lövést blokk hárítja.

A túloldalon kontra.

Politze egyedül maradt. Jön a labda és belövi (6:1).

Magyar előny. Szépen kijátszott akció végén Szivós emelkedik fel a falban, és belövi az érkező labdát (7:1).

A következő német támadásnál ismét Politze lőhet igazi őrző nélkül, persze, hogy bemegy (7:2).

NAGYSZÜNET

Megint mi hozzuk el. A kapuban Nagy Viktor.

Szivós nagy gólt lő (8:2).

Hosnyánszky labdája szerintem a centert őrző védő fejét is éri és bevágódik a hálóba (9:2). A Hosnyánszky név kimondása komoly gondot okoz a riporternek.


Schüler nagyon egyedül lőhet, betalál (9:3).

Oeler a balszélről a hosszúba lő (9:4).

Biros labdát szerez. Beteszi középre Kis Gábornak, akit képtelenek semlegesíteni, egy lövőcsel után simán beteszi (10:4).

Biros egyedül úszik a kapura és könyörtelen ítéletvégrehajtó (11:4).


Varga II. Zsolt ellen kontra, pedig tuti, hogy bedobta volna...

Madaras passza ziccerben találja Varga Dénest, Dumi szemben a kapussal, ejt, de nem elég magas az ív.

Szünet

A németek hozzák el.

Gór-Nagy lövését a kapus védi, a labda nálunk marad.

Politze mellé lő.

Előnyben játszunk, de egy rettenetesen roossz passz miatt elveszítjük a labdát.

Kiss Gergely és Varga Dénes együtt blokkolja Politze lövését.

Varga II. Zsolt megsérül, szédelegve száll ki a vízből. A visszajátszás szerint mintha a szemébe kaptak volna. Jegeli a parton.


Német előny, Oeler betalál (11:5).

A közvetítés leállt, kihagyogat a műhold.

Szavics betalál (11:6).

Csak foszlányokban látjuk, hogy Kiss Gergely a jobbszélről gyakorlatilag átlövi a kapust (12:6).

VÉGE!

Magyarország-Németország 12:6 (3:0, 4:2, 4:2, 1:2)

A magyar csapat következő mérkőzése szombaton 17.15-kor lesz a házigazdák ellen. Élőben közvetítjük.

18 régi hozzászólás

BT hozzászólása
BT22946
2009.06.27. 16:21

Csak nekem nagyon szemcsés a kép?

Coach hozzászólása
Coach22945
2009.06.27. 15:43

Nagyon jo!!! Koszi!!

buvarnils hozzászólása
2009.06.27. 15:01

Hosi es a Szivos Marci szetlottek a halot. A romanok ellen masikat kell szoni. Gratula!

kisDumi hozzászólása
kisDumi22943
2009.06.27. 14:19

http://www.livetvcenter.com/tvri_778.asp itt majd lehet nézni a meccset 17:15kor?

Delvino hozzászólása
Delvino22942
2009.06.27. 10:11

Magyarország-Németország 12:6 (3:0, 4:2, 4:2, 1:2) Bukarest, v.: Franulovici (horvát), Barabancea (román) Magyarország: Gergely, Szivós 2, Madaras, Varga Dénes 1, Török B., Hosnyánszky 1, !!! VIDEÓK: Szivós második gólja Hosnyánszky második gólja!!!! most akkor Hosi hányat is lőtt? :P

AlonSolya hozzászólása
2009.06.26. 22:49

"A Hosnyánszky név kimondása komoly gondot okoz a riporternek." aranyos, mért h mondta? :)

pif hozzászólása
pif22936
2009.06.26. 17:08

Itt lehet online nézni a román tv-t (most épp működik): http://www.livetvcenter.com/tvri_778.asp

Háté hozzászólása
Háté22935
2009.06.26. 13:31

Esetleg érdemes lenne odafigyelni a jövőben, hogy a videointerjúk csendesebb helyeken készüljenek. Gondolom, h egy meccs után nagy a felhajtás, de van amikor nagy a háttérzaj, nehezen lehet érteni, amit az interjúalany mond. Ahhoz képest, hogy nincs az oldalnak főállású munkatársa, nagyon jó az oldal, gratulálok hozzá!

BT hozzászólása
BT22934
2009.06.26. 13:30

...tapos.

Daret hozzászólása
Daret22933
2009.06.26. 13:26

Mármint, hogy ki áll a kapuban? :)

BT hozzászólása
BT22932
2009.06.26. 13:24

Ki véd a németeknél?

Vitya hozzászólása
Vitya22931
2009.06.26. 13:15

Nem is a Németektől kell félnünk... ;-)

nettyus:) hozzászólása
2009.06.26. 13:06

eddig jók vagyunk;D

AlonSolya hozzászólása
2009.06.26. 13:00

:D

Elfer P. hozzászólása
2009.06.26. 12:58

"A románok hozták el a labdát, de az első gólt Biros lövi lefordulásból (1:0)." Nem a németekkel játszunk??? ...

Róma2009 hozzászólása
2009.06.26. 12:55

Köszönöm a választ, de arra értettem, hogy egyébként, legtöbbször ki. Egy kedves hangú fiatalember, csak nem tudom kicsoda.:):)

szerk hozzászólása
szerk22926
2009.06.26. 12:09

Telefonon készülnek majd

Róma2009 hozzászólása
2009.06.26. 11:26

Ki csinálja a játékosokkal a nyilatkozatokat a vlv-n?