Kásás Zoltán a brit válogatott szaktanácsadójaként, másodedzőként ült az angolok kispadján a dublini felkészülési torna meccsein. Az egykori magyar szövetségi kapitánnyal, a Becsejt és az Olympiakoszt edzőként BL-diadalra, a Szegedet LEN Kupa-győzelemre vezető szakemberrel az ír fővárosban beszélgettünk.

- Zoli, először is mióta vagy kint?

- Nem régóta, június 3-án jöttem.

- Hogy történt a megkeresés?

- Még tavaly nyáron hívott Szakadáti Laci, hogy az angolok szaktanácsadót keresnek a szövetségi kapitány mellé. Aztán levelezés, emailek váltása után megegyeztünk, összejött a megállapodás. Május közepén jöttem haza Szaúd-Arábiából és június elején mentem ki Manchesterbe.

- Tehát nem Londonban készültök.

- Nem-nem, Manchesterben, mert a vízilabda szövetség is ott van, ott építettek 2003-ban egy nagyon szép 50-es fedett uszodát a Brit Nemzetközösségi Játékokra. Úgyhogy ott tartjuk az edzéseket.

- Egész pontosan mi a feladat, mire szerződtettek?

- Segítenem kell az edző munkáját. Nem nagy dolgokról van szó, apróságokról, mert ilyen rövid idő alatt nagyon keveset lehet csinálni.

- Milyen ez a csapat? Hova lehet sorolni őket?

- Hát ugye, Anglia, azt hiszem, 1920-ban nyert legutóbb olimpiát, a csonka olimpiát...

- Mégis, négy arannyal közvetlenül mögöttünk vanak az örökranglistán...

- Igen, négyet nyertek, az első hármat, meg ezt a ’20-as csonka olimpiát. De hát aztán utána nagyon amatőrré vált itt a játék. A mostani szövetségi kapitány érdekes módszert alkalmazott, igyekezett elhelyezni a játékosokat Európában különböző helyekre,  holland, német, spanyol klubcsapatokban szerepelnek, ketten ugye Pécsen játszottak.


- Tavaly játszott itt velük a magyar válogatott, s úgy tűnik, azóta sokat fejlődtek.

- Fejlődtek, igen, de azért még mindig csak amatőr szinten vannak, tehát önmagukhoz képest fejlődtek sokat. Nagyon lelkesek, feldobja őket, hogy házigazdaként szerepelhetnek az olimpián. Játszottak a Világligában, azokat a mecseket én még nem láttam, mert Szaud-Arábiában voltam. Az oroszokkal szoros mérkőzéseket vívtak, az olaszoktól több góllal kikaptak, de folyamatosan fejlődnek, az tény. Azért a mérkőzésrutin hiányzik, hiába fiatalok, lelkesek és nagyon keményen dolgoznak, a meccsrutin semmivel nem pótolható.

- Mi az elvárás? Itt azért olimpia van, Anglia egy büszke ország…

- Bármennyire büszke ország Anglia, azt ők nagyon jól tudják, hogy vízilabdázásban sansztalanok. Nagy dolog, hogy egyáltalán részt vehetnek a tornán, nem lehet más céljuk, mint a tisztes szereplés. Azt próbálom megmagyarázni nekik, hogy többféleképpen lehet kikapni, úgy is, hogy jó érzéssel jönnek ki a vízből, meg úgy is, hogy nem...

- Megtanítod őket veszíteni? :-)

- Mondjuk, ez elég bután hangzik, de ilyesmiről is szó van. Azért ők jóval hátrébb vannak a sportág élmezőnyénél, körülbelül a második vonal alján, meg kell tanulniuk még küzdeni is. Hogy mást ne mondjak, életükben nem játszottak még egy napon két nagyon kemény meccset, mint itt Dublinban, délelőtt Magyarországgal, délután Montenegróval. Tehát ők "kapják a zacskót", hogy így mondjam, a képükbe, de hajtanak, lelkesek, és mondjuk, ez a terhelés használ nekik. Minden mérkőzés használ, de azért az olimpiát illetően valóban nem lehet más cél, mint tisztességesen szerepelni. Nincs feladatkitűzés, hiszen kit vernének meg a csoportban? Még Románia is erősebb náluk. Fejlődhet a brit vízilabda, s ennek a korosztálynak nagy szerencséje, hogy részt vehet az olimpián, mert ezt angol vízilabdázó nagyon régen mondhatta el magáról.


- A magyarok elleni meccsükről mi a véleményed?

- Én úgy éreztem, hogy az elején a fiúk - mármint a magyarok - egy kicsit könnyedén vették a meccset, aztán utána próbáltak jobban hajtani, de az az érzésem, hogy még mindig nem teljes erővel. Meg lőttünk - mármint az angolok... - egy-két szép gólt.  Ha a számszerűséget nézzük, Magyarország ellen ez a 13:8 egy nagyon jó eredmény volt.

- Nyolc gólt lőttek…

- Nyolcat lőttek, és Montenegrónak is hetet.

- Ebből is látszik azért a fejlődés, tavalyhoz képest, mert akkor 13-mal kaptak ki mindkétszer a magyar csapattól.

- Akik látták őket tavaly, - én nem láttam, - azok azt mondják, hogy sokat fejlődtek. Mondjuk, van is honnan előrelépni, ez nyilvánvaló. Amit nehéz pótolni, az a meccsek hiánya, úgyhogy ez a torna nekünk ezért jött nagyon jól.

- Te mivel lennél elégedett az olimpián? Ha meg tudnátok szorítani egy-egy erősebb csapatot?

- Ez a csapat nem tudja megszorítani a nagyokat, amelyek játékosai fizikailag erősebbek, technikailag jobbak, sokkal nagyobb a rutinjuk. Lehetnek majd keresztbe verések, ha csak azt nézzük, hogy a magyar csapat itt tízzel verte a románokat, akik megverték Montenegrót, de ezekbe mi nem tudunk beleszólni. Tisztában voltam azzal, hogy az olimpiai tornát is beleszámítva két hónapot leszek velük, ez alatt nagyon-nagyon keveset lehet csinálni. Nyilvánvaló, nem is szabad a fejekben zavart kelteni, tehát csak nagyon óvatosan, apróságokban próbálok segíteni, hogy fejlődjenek például helyezkedésben és egyéni dolgokban. Az lenne a pozitívum, hogyha viszonylag szoros mérkőzéseket tudnánk játszani a nagy csapatokkal.


- Van-e már terved az olimpia utánra?

- Tervem? A tervem azzal függ össze, hogy Lovason van egy telkem és egy ház…

- Lovas?

- Igen, ott van Paloznak, Csopak mellett, Biros Peti alattam van 200 méterrel. Tehát a terv az, hogy ott egy kicsit jól érezzem magam. Nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz az olimpia után, mert fogalmam sincs. Majd meglátjuk. Hogyha van valami, és az olyan, ami nekem elfogadható, akkor esetleg csinálom, ha nem, nem. Igazából nagyon hosszú időre külföldre nem akarok menni, Magyarországon pedig gyakorlatilag semmi lehetőség nincs. 66 éves vagyok, nem érzem magam öregnek, de hát azért kalandvágyból már nem megyek külföldre. Nagyon be is szűkült a piac, mindenhol komoly gazdasági problémák vannak, bárhol körülnézünk, úgyhogy nem tudom, majd meglátjuk. Nem töröm magam, az az igazság.

- Köszönöm szépen, Zoli, sok sikert az angol csapat melletti munkához!

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)